Kutyajó reklámfilm a CEWE-től

Az egyszerű, de nagyszerű CEWE FOTÓKÖNYV PURE alkalmazás tavaly év végi bevezetése után most online szpottal népszerűsíti a cég a mindössze pár perc alatt megszerkeszthető és megrendelhető fotókönyvét. A főszereplő Brill, a boston terrier.

Pure, azaz rendkívül egyszerű a CEWE új mobil applikációja, hiszen csak kiválasztunk 22 képet a telefonunkról, esetleg megcímezzük az automatikusan elrendezett fotókönyvünket, vagy egy-két fényképnek kicseréljük a sorrendjét, és már nyomhatjuk is a megrendelés gombot. Mindez annyira könnyű, hogy még egy kutya is képes rá – üzeni a cég most forgatott online filmje, amelyben a gazdik csodálkozva veszik át a futártól a kis kedvenc által létrehozott, pár nap múlva megérkező végterméket.

A lehetőséggel azokat célozzák, akiknek igazán szűken mért az idejük, vagy éppen szeretik az instant dolgokat, az azonnal eredményt. Így egyrészt az egyébként is nagy fotókultúrával rendelkező, a közösségi médiában rendszeresen posztoló fiatalokat. Másrészt azokat, a már fotókönyv iránt elkötelezett vásárlókat is, akik nagyobb lélegzetvételű alkotásaik mellett szívesen készítenek egy-egy PURE – azaz gyors, mini változatot is, akár ajándékként, akár például tematikus sorozatként utazásaikról, családjukról.

Az online filmhez kapcsolódóan a cég több, közösségi média aktivitást is tervez: Brill kalandjai például a #cewebrill hastag alatt folyamatosan követhetők lesznek az online térben, de már készül saját e-mail címe, illetve a naplója is.

  • Megosztom