Különleges kiállítást nyitott Budapesten a NatGeo

A fotó- és makettkiállítás november végéig ingyenesen látogatható a Csodák Palotája Playbárban.

 

Milyen lenne egy másik bolygón élni, a megszokottól teljesen eltérő körülmények között? Mi hiányozna legjobban a Földről? Mit csinálnánk másképpen, ha újrakezdhetnénk? Egyáltalán képesek lennénk mindent elölről felépíteni több tízmillió kilométer távolságban? Többek között ezekre a kérdésekre keres választ a NatGeo november 13-tól látható Mars – Utunk a vörös bolygóra című sorozata, amely 2033-ba repíti a nézőket, és egy elképzelt Mars-misszió történetét meséli el.

 

A műsorhoz kapcsolódóan a csatorna fotó- és makettkiállítást nyitott Budapesten, amely egész novemberben ingyenesen megtekinthető a Csodák Palotája Playbárban. A kiállítás – akárcsak a film-, hidat képez a jelen és a jövő tudománya között: a NASA Mars-fotóit nézegetve érdekes információkat tudhatunk meg a vörös bolygóról, ugyanakkor láthatunk olyan jövőbeli megoldásokat is (a Marson felállítható napelemek, marsjárók stb.) amelyek 2033-ba kalauzolnak bennünket, akárcsak a műsor jelenetfotói. A látogatók mindemellett több olyan képet is megtekinthetnek, amelyek a budapesti forgatás kulisszái mögé engednek betekintést.

 

Fontos része a kiállításnak az a 15 makett, amelyek a NatGeo és a Csodák Palotája közös makettpályázatának legkiemelkedőbb alkotásai, és melyeket 5-8. osztályos gyerekek készítettek a csatorna felhívására. A pályázatra maximum 4 fős iskolás csoportok nevezhettek, akik egy felkészítő tanár segítségével készítették el kreatív alkotásaikat. A maketteken a fiataloknak azt kellett bemutatni, miként képzelik el a Marsra jutást és a marsi életet. A pályázatra több mint nyolcszáz diák jelentkezett az ország különböző iskoláiból.

 

A kiállítás hivatalos megnyitója november 9-én volt a makettpályázat díjátadójával egybekötve, ahol az első három helyezett iskolás csoport vehette át ajándékát a National Geographic, a Csodák Palotája és a Pannon Csillagda jóvoltából. Az eseményen részt vett a NatGeo Mars sorozatának magyar színészgárdájából Haumann Máté és Sarbó Kata is, akik rendszeresen feltűnnek majd a sorozatban.

 

A NatGeo MARS kiállítása novemberben ingyenesen megtekinthető a Csodák Palotája Playbárban (1036 Budapest, Bécsi út 38-44., Buda Entertainment &Gastro üzletház 3. emelet) majd decemberben átkerül a Csodák Palotája Camponába (1222 Budapest, Nagytétényi út 37-43.), ahol a teljes tárlat részeként, belépődíj ellenében lesz látogatható.

 

 

A NatGeo és a CSOPA makettpályázatának első három helyezettje:

I.díj

Csapatnév: Csillag*kutatók

A csapat tagjai: Skripecz Bertalan, Kovács Ádám, Hegedűs Botond, Labrosse Olivér

Felkészítő: Komendáné Nemes Éva

Iskola: Zimándy Ignác Általános iskola, Törökbálint

A pályamű fantázianeve: Határok nélkül

 

II. díj

Csapatnév: Mars!

A csapat tagjai: Melkuhn Brúnó, Horváth Bence, Bíró Máté, Bettembuk Botond

Felkészítő: Kádár-Csomor Gábor

Iskola: Széchenyi Körúti Sportiskolai Általános Iskola és AMI, Szolnok

A pályamű fantázianeve: Marsotérés

 

II. díj

Csapatnév: #vörösfarkasok

A csapat tagjai: Tamás Botond László, Molnár Dániel, Horányi Pál József

Felkészítő: Győrfi Ágnes Eszter

Iskola: Babits Mihály Általános Iskola és Gimnázium, Budapest

A pályamű fantázianeve: Ember a Marson

 

III. díj

Csapatnév: L. U. K.

A csapat tagjai: Lezsák Botond, Ulrich Bence, Kenyér István

Felkészítő: Milánkovics Olga

Iskola: Sajnovics János Általános Iskola és AMI

A pályamű fantázianeve: Mars-bázis

  • Megosztom