Különleges kampányban tértek vissza nagy költőink

Holt Költők Társalgása: Csokonai a nőügyeit, Arany János a digitális kütyüket, Ady Endre káros szenvedélyeit tárgyalták ki egymás között a legnagyobb költő óriások a tüdőgyulladás elleni védőoltást népszerűsítő kampány keretében rendezett kerekasztal-beszélgetésen a Magvető Café színpadán.

A Tüdőgyulladás Világnapja alkalmából indított, Holt Költők Társalgása elnevezésű kampány a DeepInsight koncepciója alapján valósult meg, amely a tavaly nagy sikert aratott Életben maradnának aktivitás folytatása. Míg az ügynökség a tavalyi évben öt tüdőgyulladásban elhunyt magyar költő verseit képregényekbe ültette át, addig idén a Légúti Betegek Országos Szövetségével együttműködve, a poéta ötösfogat keménymagját – Csokonai Vitéz Mihályt, Arany Jánost és Ady Endrét – ültette egy asztalhoz a Magvető Café színpadán.

A tavalyi kampányban feldobott gondolatkísérlet lényege, hogy sztárköltőink napjainkban élnek, és ezért aztán nem is halnak meg tüdőgyulladásban. Mivel életben maradnak, rengeteg mindenre marad idejük: Csokonai nő ügyei rendeződni látszanak, Arany keresi a helyét a digitális kütyük világában, Ady pedig továbbra is a szenvedélyek rabja, ezért sofőrszolgálattal közlekedik. Mindemellett persze dolgoznak is, ezt bizonyítandó mindhárman felolvasták legújabb – Turczi István diszkrét közreműködésével íródott – verseiket.

A rendhagyó kerekasztal-beszélgetésen profi sminkmesterek munkájának köszönhetően a nagy költőket olyan színészek keltették életre, mint Pindroch Csaba (Csokonai), Scherer Péter (Arany) és Badár Sándor (Ady), a beszélgetést pedig Turczi István Prima Primissima díjas költő vezette. A megelőzés kérdésköre kapcsán dr. Mucsi János, a Légúti Betegek Országos Egyesületének vezetője kiemelte: a tüdőgyulladás elleni vakcinával ingyenesen oltják a csecsemőket a gyermekorvosok, de ajánlott lenne mindenkinek megkapnia legalább egyszer az akár életre szóló védettséget biztosító védőoltást.

A legújabb versek itt, itt és itt tekinthetők meg.

  • Megosztom