Kötbér-ügy – reagált a Telekom

Rendszerszintű hibák vannak a Magyar Telekom kötbérezési gyakorlatában a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság álláspontja szerint, ezért az NMHH összesen 138 millió forint bírságot szabott ki, és kötelezte a szolgáltatót, hogy fizesse meg a jogos összegű kötbéreket az érintetteknek. A döntés végleges. A Telekom reakciójában közölte, hogy mindent elkövet a kötbérfizetési kötelezettséggel járó esetek csökkentése érdekében, ezen törekvések eredménye már a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) határozatából is kitűnik.

A Telekom kötbérezésre okot adó késéseinek átlagos hossza harmadával nőtt öt év alatt, kevesebb lett viszont a kötbérrel kapcsolatos jogsértést elszenvedő előfizető – derül ki az NMHH közleményéből. A hírközlési hatóság az éves felügyeleti terve alapján a 2018. augusztus 1. és 2019. január 31. közötti fél évet vizsgálva több mint félmillió ügyet ellenőrzött a Magyar Telekom Nyrt.-nél, amelynek kapcsán közel 2200 jogsértő esetet tárt fel.

A hatóság azt vizsgálta, hogy a szolgáltató a helyhez kötött szolgáltatásai kapcsán a lakossági általános szerződési feltételeiben (ÁSZF) a jogszabályoknak megfelelően szerepeltette-e a szolgáltatáslétesítési, áthelyezési, átírási, valamint korlátozás megszüntetési folyamatokat, az azokhoz kapcsolódó kötbérszabályokat, és mindezeket a gyakorlatban megfelelően végezte-e el. A vizsgálat kiterjedt a határidő-túllépésekre, a kötbérszámításra és a kötbérfizetés körülményeire, annak kiszámításától az ügyfél tájékoztatásán át az ezzel kapcsolatos határidők betartásáig.

A szolgáltató a kötbérkezelési eljárásainak 54,8 százalékában követett el jogsértést: valamikor hibásan állapította meg a kötbér összegét, más esetben azt késve teljesítette, illetve nem vagy csak késve vagy nem az előírt tartalommal tájékoztatta az ügyfeleit a kötbérfizetésről.

A Magyar Telekom reagálásában hangsúlyozta, a jogszabály bonyolult kötbérszámítási logikát követel meg, és formálisan az is jogsértésnek számít, amikor magasabb összegű kötbért fizetnek az előfizetőnek – derül ki az MTI beszámolójából. Ennek ellenére a Telekom mindent elkövet, hogy megfeleljen az előírásoknak, a szükséges informatikai rendszerfejlesztések megérkezéséig az esetek azonosításában és a helyes összeg kiszámításában mesterséges intelligencia alkalmazása mellett az ügyfélszolgálati munkatársak is közreműködnek a jogszabályi előírásoknak maradéktalanul eleget tevő kötbérkezelésben.

A kötbérek az NMHH-határozatnak megfelelő rendezése érdekében a Telekom megkezdte a szükséges intézkedéseket, ezek az összegek várhatóan a 2020 első negyedéves számlatételekben fognak megjelenni az ügyfeleknél.

  • Megosztom