Kormánypárti fölény a híradókban

Márciusban is maradt a kormány és a kormánypártok fölénye a hazai hírműsorokban, az NMHH összesítése alapján a politikai beszámolókban 41,3 százalékos részesedést ért el a Fidesz, míg a kormány 13,7 százalékos eredményt produkált. Az adatok alapján a politikai beszámolókat a Neo FM híradásaiban uralta leginkább a kormány, 31,9 százalékos eredményt elérve.

 

A politikai témájú híradásokban a vizsgált 12 hírműsorban a KDNP átlagosan 5,9 százalékos eredményt ért el. Az MSZP részesedése 15,4 százalék volt, az LMP-nél 10,2 százalékot mértek, míg a Jobbiknál 9,1 százalékot az NMHH közlése szerint.

 

A Fidesz az Echo TV Híradóban érte el a legmagasabb arányt, 50,7 százalékot, de sokat foglalkozott a nagyobbik kormánypárttal az ATV Híradója is, ahol 46,9 százalékot ért el a párt. A legnagyobb ellenzéki párt, az MSZP a TV2 Tények című hírműsorában jelent meg a leghangsúlyosabban márciusban, az NMHH közlése szerint részesedése 23,8 százalék volt.

 

A megjelenések számát vizsgálva toronymagasan vezet Orbán Viktor, a miniszterelnök 200-szor szerepelt márciusban az elemzett 12 hírműsorban, összesen 3373 percet beszélve bennük. A második leggyakrabban megszólaltatott politikus Mesterházy Attila volt, az MSZP elnöke 107-szer tűnt fel a híradásokban, és 1590 percnyi beszédidővel zárta a márciust.

 

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és -elemző főosztálya folyamatosan figyelemmel kíséri a rádiók és televíziók politikai hírműsorait. Az elemzés a következő műsorokra terjed ki:

MTV1 esti Híradó

Duna TV Híradó

Kossuth rádió: 180 perc (6 órától 7 óráig tartó időszak)

Déli krónika

Esti krónika

RTL Klub Híradó

Tények (TV2)

Class FM Hírek

Neo FM Hírek

ATV Híradó

Híradó 21 (Hír TV)

Echo TV Híradó.

 

  • Megosztom