Kormánybarát cégek vitték el a négymilliárdos tendert

A 4 milliárd forint zöme a gyűlöletkampányról elhíresült Balásy Gyula cégeihez kerül. A korábbi potentátnak, Csetényi Csabának 160 millióval kellett megelégednie.

A Nemzeti Kommunikációs Hivatal eredményhirdetményt tett közzé az uniós közbeszerzési értesítőben a 2017 második negyedévre vonatkozó kommunikációs keretmegállapodásokról. Ennek során kicsivel több mint 4 milliárd forint értékű szerződések megkötésére került sor áprilisban és májusban – írta az mfor.hu.

A 4 milliárd forint 93 százaléka a gyűlöletkampányról elhíresült Balásy Gyula cégeihez került, aki az elmúlt időszakban egyre inkább előtérbe kerül a közbeszerzéseknél háttérbe szorítva ezzel Rogán Antal pasa parki szomszédja, Csetényi Csaba érdekeltségeit. Utóbbi a teljes érték 0,09 százalékát vitte el, vagyis egyetlen részt kaparintott meg magának. A Network 260 és az Affiliate Kft. 37 millió forintért fogja megcsinálni az Új Nemzedék Központ számára az Ifjúsági Garancia Programmal kapcsolatos kommunikációs feladatokat.

A fennmaradó 6,2 százalék, vagyis kicsivel több mint negyedmilliárd forint Kuna Tibor cégeihez kerül. A Trinity, a Young & Partners és a Sprint Kft. összesen négy részfeladatot szerzett meg magának. Ők felelnek a MÁV-Start vonatain elvégzendő próbavásárlásokért (11,1 millió), a TRV Zrt. PR- és kommunikációs feladataiért (35,5 millió), a DRV Zrt. kampányaihoz szükséges tervezési és nyomdai feladatokért (43,5 millió), valamint 160 milliót kapnak azért, hogy a Családbarát Ország Nonprofit Kft.-nek megszervezik a nemzetközi programsorozatot.

Balásy Gyula a New Land Mediával és a Lounge Designnal ennél sokkal több feladatot kapott: az ENKSZ idei kommunikációs tevékenységéhez kapcsolódó ügynökségi feladatokat (531 millió), a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. idei kommunikációjához kapcsolódó feladatokat (61 millió), a Szépművészeti Múzeum és intézményei részére kommunikációs szolgáltatásokat végeznek (30,8 millió), a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. külföldi és belföldi kommunikációja (2,06 milliárd), a Családbarát Ország Nonprofit Kft. kommunikációs kampányai (220 millió), a magyar állampapírok értékesítésének támogatása érdekében reklámajándékokat és dekorációs eszközöket szereznek az ÁKK-nak (13 millió), az E-gázszámla igénybevételét növelő promóciós kampány (40 millió), az E-SZJA kommunikációja (472 millió), a Hiventures Zrt. kommunikációs tevékenységét támogató ügynökségi feladatok (9 millió), a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemnek hirdetési és médiaszolgáltatási, médiavásárlási feladatokat (10 millió), a Diákhitel Központ idei kommunikációs tevékenységével kapcsolatos feladatok (64,3 millió), az Agrármarketing Centrum első félévi marketingtevékenysége (214,4 millió) – olvasható az mfor.hu oldalon.

  • Megosztom