Komoly nyereséget hoztak a nagy kiadók

Jelentős nyereséggel zárta a múlt évet a Central Médiacsoport Zrt. és a Ringier Axel Springer Magyarország Kft. egyaránt, ráadásul mindkét társaságnál úgy döntöttek a tulajdonosok, hogy ki is használják az eredményes időszakot és kiveszik a profitot.

Kis mértékben csökkent a Central Médiacsoport Zrt. árbevétele a múlt évben, a 2016-os 11,420 milliárd forint után tavaly 11,1 milliárd forintos forgalmat ért el a társaság. A cég közlése szerint ugyanakkor számottevő mértékben nőtt az üzleti és az adózott eredmény is. Előbbi 123 millió forintról 1,6 milliárdra ugrott fel, míg a nyereség 1,75 milliárd forint volt 2017-ben, ami több mint nyolcszorosa az egy évvel korábbinak.

A vállalat üzleti beszámolójához csatolt kiegészítő mellékletből ugyanakkor kiderül, hogy az eredménytermelő képesség látványos javulása mögött egy jelentős egyszeri tétel áll, ami igencsak lehúzta a 2016-os eredményeket. Akkor ugyanis az egyéb ráfordításoknál 1,76 milliárd forintos összeg szerepelt, míg 2017-ben csak 552,8 millió forint. A változás hátterében az áll, hogy 2016-ban 1,3 milliárd forintot könyveltek el térítés nélküli eszközátadásként.

A Central Médiacsoportot alapító, Varga Zoltán érdekeltségébe tartozó CM Investment Kft. úgy döntött, hogy a tavaly adózott eredmény, illetve a korábbi eredménytartalék terhére 1,877 milliárd forintos osztalékot vesz ki a cégből.

Hasonló döntést hozott a Ringier Axel Springer Magyarország Kft. (RAS) tulajdonosa is, a Ringier Axel Springer AG, ami a teljes, közel 840 milliós profitot kiveszi a társaságból. A cég nyeresége 2017-ben majdnem negyedével haladta meg az egy évvel korábbit. Igaz ebben meghatározó szerepet játszott a csatolt vállakozástól kapott osztalék. Az árbevétel szempontjából azt látni, hogy lényegében stagnált a társaság forgalma, a 6,77 milliárd forintos bevétel 0,13 százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel korábban.

A Ringier Axel Springer AG hazai érdekeltségei közé tartozó Blikk Kft. is lényegében tartotta bevételét, 5,7 milliárd forinttal zárta a múlt évet a vállalat. Az adózott eredményük viszont a 2016-os 755,3 millió forintról 944 millióra nőtt, és ezt is teljes egészében kiveszi a tulajdonos osztalékként.

Nagyon jó évet zárt a szintén a Ringier Axel Springer AG-hoz tartozó Profession.hu. Az állásközvetítő portál árbevétele a múlt évben elérte a 6,518 milliárd forintot, szemben az egy évvel korábbi 4,87 milliárd forinttal. A társaság adózott eredménye pedig több mint 800 millió forinttal, 2,95 milliárd forintra nőtt. A svájci központú anyavállalat ebben az esetben is következetes maradt és a teljes összeg osztalékként történő kifizetéséről döntött.

 

  • Megosztom