Kisebb érdeklődés a múzeumok éjszakáján

Idén körülbelül 330 ezren voltak kíváncsiak a múzeumok éjszakája rendezvényeire, ez jóval elmaradt a tavalyi 462 ezres rekordtól.

Budapesten 191 ezer, vidéken pedig 138 ezer  látogatót regisztráltak a múzeumok – közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Kultúráért Felelős Államtitkársága az MTI-vel.
Budapesten a három leglátogatottabb intézmény az Iparművészeti Múzeum, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és a Közlekedési Múzeum volt – mindhárom helyszínen több mint tízezren vettek részt a programokon. A három legnépszerűbb vidéki helyszín pedig a kecskeméti Bozsó Gyűjtemény és a Ráday Múzeum, valamint a Herendi Porcelánművészeti Múzeum volt.

A külföldi látogatók aránya – harminc százalékkal – a budapesti Magyar Fotográfusok Házában volt a legmagasabb – olvasható az államtitkárság közleményében, amely szerint az összesített látogatószám jóval elmaradt a tavalyi 462 ezer 230 fős rekordtól.

Idén első alkalommal tartották két napon a múzeumok éjszakáját: a legtöbb vidéki múzeum június 18-án, a budapesti gyűjtemények pedig június 24-én várták különleges programokkal és éjszakai nyitva tartással a közönséget. Az idei múzeumok éjszakájára az ország 277 múzeuma és kiállítóhelye összesen kétezer programmal készült.

 

  • Megosztom