Kiosztották az Invitel InnoMax Díjakat: közösségi érdekek és innovatív technológia

Okostelefon-alkalmazás a hosszabb életért, közösségi térinformatika a kevesebb dugóért, és 550 GPS-szel felszerelt távolsági busz a szerethetőbb tömegközlekedésért. Az Invitel InnoMax díjakat idén elsősorban olyan vállalatok kapták, amelyek a modern technológia segítségével, a közösségi érdekek mentén voltak képesek innovatív megoldásokra. A díjakat immár hagyományteremtő módon a Művészetek Palotájában adták át március 28-án. (x)

 

Az Invitel InnoMax díjra megvalósult ötletekkel, a hatékonyságot javító innovációkkal, üzleti fejlesztésekkel lehet pályázni. Az elmúlt négy évben a kezdeményezés igazi üzleti-innovációs seregszemlévé vált, ahol a legkülönbözőbb piaci területekről érkező vállalatok mutatták be, mit csinálnak másként, jobban, mint mások. Idén több mint 50 pályázat érkezett a díjra, ahol 3 kategóriában versenyezhettek egymással a vállalatok: 5–19 fős, 20–79 fős és 70 fő feletti cégek.

 

„A világ az elmúlt években olyan innovációkról szólt, amelyek tömegeket tudtak megmozgatni, közösségeket teremtettek. Így nőtt óriássá a Google, a Facebook vagy az iPhone. Az idei InnoMax díjas vállalatok kivétel nélkül képesek voltak a modern technológiát a közösség erejével, közösségi érdekekkel ötvözni. Bátor és izgalmas fejlesztések érkeztek. Büszkék vagyunk arra, hogy az Invitel szolgáltatásaival támogatást adhatott mindehhez – mondta el Gerlei Gyöngyvér az Invitel vállalati értékesítési igazgatója az InnoMax díj zsűrijének elnöke.

 

Vedd át az irányítást az egészséged felett

 

Az 5–19 fős kategóriában az egeszsegnaplo.hu, egy okostelefonra integrált egészségnapló-alkalmazás nyert a Redmark Kft. fejlesztésében. Az EgészségNapló okostelefonon és interneten elérhető egészségügyi napló, ahova akár napi szinten rögzíthetők vérnyomás-, vércukor-, testsúly-adatok, de előre beállítható akár a gyógyszeradagolás is. A fejlesztő cég nem titkoltan krónikus betegek hatékonyabb kezelését, gyógyulást célozta meg az alkalmazással.

 

Közösségi-dugófigyelés

 

A Geox Térinformatikai Kft. a közösség erejét használó navigációs alkalmazással nyert a közepes (20–69 fős) vállalatok kategróiájában. Az „Egérút-navigáció” egy bárki számára ingyenesen letölthető, használható okostelefon-alkalmazás. Újszerűsége abban rejlik, hogy az applikációt használó autósok anonim forgalmi adatokkal látják el a rendszert, amely így képes real-time módon jelezni a torlódásokat, dugókat. A fejlesztők egyik jelmondata „Csökkentsd az öko-lábnyomodat”: kevesebb dugó, kevesebb károsanyag-kibocsátás.

 

Szerethetőbb közösségi közlekedés

 

A legnagyobbak között a Tisza Volán Közlekedési és Szolgáltató Zrt. nyert, egy gigantikus utastájékoztatási reformmal, a Tisza Volán, Kunság Volán, Bács Volán és a Körös Volán közös innovációjával. A buszközlekedés minőségét javító GPS–alapú utastájékoztatási és forgalomirányítási rendszer több százezer ember számára teszi kényelmesebbé a közlekedést a dél-alföldi régióban. A több mint 500 autóbuszt érintő fejlesztéssel többek között érintőképernyős információs pontokat alakítottak ki a buszpályaudvarokon, de a buszokra is szereltek vizuális utastájékoztatási eszközöket.

 

Mártha Imre az Invitel közelmúltban kinevezett operatív főigazgatója a díjátadás után elmondta: „Jó volt látni, hogy mennyi új gondolat, ötlet vált megvalósított termékké, szolgáltatássá a klasszikus kkv-kategóriákban. Az ország gazdasági helyzetét is döntően meghatározza, hogyan teljesítenek a hazai kis- és középvállalkozások a következő időszakban. Miközben jelentős a gazdasági szerepük – hiszen óriási mértékben járulnak hozzá a hazai GDP-hez –, érdemtelenül kevés figyelmet és reflektorfényt kapnak. Az Invitel saját ügyfélkörében is jelentős részt képvisel ez a szektor, köztük számos családi vállalkozás is. Jóleső érzés, hogy saját eszközeinkkel, mi is támogathatjuk elismeréssel, díjjal, szolgáltatással a nehéz körülmények között is jól teljesítő vállalatokat.”

  • Megosztom