Kiderült mit szeretnek a hirdetők

A hirdetők többsége számára továbbra is fontosak a hiteles információk, a sajtó listaáras reklámbevételeinek 81 százaléka a MATESZ által auditált lapokhoz kerül – derül ki a MATESZ és a Kantar Media által készített 2014-es Transzparencia Riportból. Minél nagyobb egy hirdető, annál kevésbé nyitott a nem auditált lapokban való megjelenésre.

 

A riport legfontosabb megállapítása, hogy a hirdetők többsége számára továbbra is fontosak a hiteles információk, hiszen idén az év első felében a Kantar Media által mért a listaáras print reklámköltés 81 százaléka áramlott a MATESZ által auditált sajtótermékhez. Különösen fontos ez annak tükrében, hogy az auditált címek száma a Kantar Media által megfigyelt lapoknak 38 százalékát tette ki.

 

A Kantar által vizsgált laptematikák között három olyan is van, ahol 100 % az auditált lapok aránya (országos közéleti lapok, vasárnapi lapok, számítástechnikai lapok). De emellett a teljes sajtóra vonatkozó reklámbevételből igen nagy arányban részesedő megyei napilapok és női lapok esetén is kiugróan magas az auditált lapok aránya.

 

Idén a hirdetők nagysága szerint is vizsgálták a költések megoszlását. Azt tapasztalták, hogy a 100 legnagyobb hirdető, akik a printköltések 41 százalékát adják, költéseiknek 90 százalékát auditált lapokban helyezik el.

 

A hiteles eladási számok a médiaügynökségek számára is létfontosságúak. A beazonosított ügynökségek listaáras költésének 84 százaléka a MATESZ által auditált kiadványok felé irányult.

 

A MATESZ és a Kantar Media közös munkájának eredményeképp immár harmadik alkalommal készült el a Transzparencia Riport. Az anyag a két szervezet adatainak összevetésével azt mutatja meg, hogy a sajtóba áramló reklámköltés milyen arányban célozza az auditált lapok csoportját. Emellett feltárja a hirdetők és a médiaügynökségek preferenciáit, és kimutatja, hogy a nyomtatott sajtó reklámbevételeinek mekkora része volt hiteles példányszám-információkra támaszkodó, biztonságos médiabefektetés.

  • Megosztom