Kgfb – ennyit spóroltak a váltók

Átlagosan 3400 forinttal kell kevesebbet fizetniük – a jelenlegi biztosító által megajánlott indexdíjhoz képest – jövőre azoknak az ügyfeleknek, akik eddig az idei kgfb-kampány első kilenc napján váltottak a Netrisk.hu portálon. Az év végi évfordulóval rendelkező autósoknak holnapig kell megkapniuk a következő biztosítási időszakra vonatkozó díjról értesítő indexlevelet. A vezető online biztosításközvetítő portál adatai szerint a még az Astra biztosítónál lévő év végi évfordulós ügyfeleknek közel kétszeres indexdíjjal kell számolniuk, ők jó eséllyel tehát mindenképpen a váltás mellett döntenek majd.

 

A biztosítóktól megkapott díjértesítőkben szereplő indexdíjak a Netrisk.hu adatai szerint a szegmensek túlnyomó részében emelkedést mutattak, emiatt nem meglepő, hogy a megajánlott jövő évi díjakhoz képest a váltók idén is tudtak alacsonyabb ajánlatokat találni: több mint 60 százalékuk 3 ezer forintnál magasabb összeget spórolt meg, egynegyedük esetében pedig ez az összeg a 7 ezer forintot is meghaladta.

 

 

Az Astránál maradt autósoknak most mindenképpen érdemes lépni!

 

A Netrisk.hu külön megvizsgálta ügyfeleinek az Astra biztosítónál kötött, még meglévő év végi szerződéseit. E szerződések átlagdíja jelenleg 15 500 forint, azonban az Astra még érvényben lévő díjtarifája szerint az e szerződésekhez tartozó indexdíjak átlaga meghaladja a 31 ezer forintot. Vagyis feltételezhető, hogy – bár jelenleg elméletileg a biztosítónál maradás is lehet opció – a kampány végére az ügyfelek maradéka is el fog tűnni az Astra állományából.

 

 

Amit a díjértesítőről tudni kell

 

Akinek még nem érkezett meg a díjértesítője, mielőbb érdeklődjön biztosítójánál. Bár a biztosító értesítője a hivatalos adat, de az összegről – a szükséges adatok megadását követően – a díjszámítás során egyes összehasonlító kalkulátorok is tájékoztatást adnak.

Aki jelenlegi szerződését az e-kommunikációs kedvezmény feltételei szerint kötötte meg, már ne postai úton, hanem az általa megadott e-mail címre várja a küldeményt.

A díjértesítőben a kötelező biztosítás indexdíja mellett a bónusz besorolást is feltüntetik, ami azonban a biztosítási évfordulóig eltelt időszakban még módosulhat, amennyiben az ügyfél ez idő alatt kifizetéssel járó kárt okoz járművével. Ebben az esetben értelemszerűen az indexdíj összege is növekedni fog.

 

 

Aktuális adatok a kampány első harmadánál

 

A Netrisk.hu-nál eddig leadott több mint 10 ezer megrendelés alapján az új szerződések átlagdíja 13 ezer forint körül mozog. A legnépszerűbb biztosítók közül a dobogón továbbra is a K&H, az Union és az Allianz áll (összesen 66 százalékkal), őket követi a Signal és a Groupama.

  • Megosztom