- Hirdetés -

Kevesebb home office-ra vágynak a munkavállalók

|

- Hirdetés -

A koronavírus új helyzet elé állította a vállalatokat. Többek között feladta a leckét a cégvezetőknek: hogyan lehet emberileg élhető, a munka szempontjából produktív környezetet biztosítani, amely Covid-biztos is. Mára a munkáltatói helytállás egyik legfőbb mérője az lett, hogyan reagálnak a cégek a vírushelyzet okozta megváltozott körülményekre. A munkaszervezés újraértelmezésének lehetőségeit kutatta a Telenor a HR Festtel közösen szervezett kerekasztal-beszélgetésén újságíró, szervezetfejlesztő és irodapiaci szakember közreműködésével.

A járvány kirobbanásakor az új világrend egyértelműen a home office volt. A nyár végével azonban ez visszarendeződni látszik, egyre többen térnek vissza az irodai környezetbe. Ennek legfőbb oka a humán faktor, ugyanis egyre hangosabb az igény a személyes találkozásokra és az élő kapcsolattartásra. A munkarend kialakítása terén a cégek jelenleg többféle modellt követnek az otthoni munkavégzéstől az irodába való teljes visszatérésig. Van, ahol hibrid megoldásokat alkalmaznak, félig online, félig személyes működéssel. Egy közös pont azonban kirajzolódik: a legtöbb cég az irodai teret sokkal rugalmasabban kezdte el értelmezni, mint eddig, a munkáltatók pedig fontos feladatot kaptak – eljött az ideje az „out of the box” megoldásoknak, a megváltozott körülmények között is a legmegfelelőbb feltételeket biztosítva.

„Az elmúlt évek egyik legnagyobb változása zajlik, paradigmák dőlnek meg nap mint nap. Szervezetfejlesztőként a járványhelyzet egyik legnagyobb kihívása, hogy a céges kultúrát továbbépítsük, összetartsuk a csapatokat, megóvjuk a kollégákat a kiégéstől, az otthoni bezárkózástól, az izolációtól. A Telenornál a hibrid megoldásban hiszünk, ezért egyrészt A-B hetes váltásban működő munkarendet alakítottunk ki, illetve bevezettük, hogy hétfőn és pénteken mindenki otthonról dolgozik, amit hosszú távon is szeretnénk megtartani” – fejtette ki Endrei-Kiss Judit, a Telenor HR vezérigazgató-helyettese. Szerinte az iroda egy kommunikációs platform is, a munkáltatói márka fontos eleme, és egyértelműen látszik az is, hogy most még nagyobb szükség van a személyes találkozásokra, és az olyan közösségi terekre, amelyek a munkavégzés mellett találkozási pontok is egyben. Ennek egyik példája a Telenor munkatársainak ötlete alapján megszületett Garden Office a cég székházának kertjében; az alternatív kerti iroda lehetőséget teremt a terek kitágítására, a biztonságos, szabadtéri munkára, ami a fertőzésveszély csökkentése szempontjából is előnyös.

Koronavírus más perspektívából: veszélyforrás vagy kihívás?

Egyre nagyobb szükség van a munkavállalók biztonságérzetének erősítésére, jóllétének és lelki egyensúlyának támogatására. Al Ghaoui Hesna újságíró, riporter, egykori haditudósító szerint vannak párhuzamok a mostani járványidőszak és egy háborús helyzet között. Véleménye szerint sokszor a lelki alkalmazkodóképesség határozza meg, hogy hogyan vészel át valaki egy kritikus helyzetet. „A Covid-járvány mindenkit mellbevágott, kilökött minket a napi rutinból. Emiatt az életet sokan kiszámíthatatlannak élik meg. Megtapasztaltuk a saját határainkat, mind emberileg, mind szakmailag, sokak biztonságérzete ingott meg. Mindezt nagyban befolyásolhatja, hogy mit észlelünk a munkáltatónk oldaláról: tud-e támogató közeget nyújtani, és mennyire képes ebben a megváltozott helyzetben jól reagálni” – mondta el.

Fontos, hogy megszólaljanak, akik döntési helyzetben, vezető pozícióban vannak, hiszen a csapatok élén lévő munkatársakra a többiek példaként tekintenek. Krízishelyzetben ez a magatartás különösen nagy hangsúlyt kap, ilyenkor a sebezhetőség felvállalása még hitelesebbé teszi a vezetőket. Al Ghaoui Hesna szociálpszichológiai irányból megvilágítva a témát, és a félelem fizikai és pszichés hatásait elemezve úgy gondolja, hogy a félelem képes falakat emelni, de közben egységesítő erő is lehet, ha egy közösség őszintén tud kommunikálni erről. Szerinte a félelem fontos indikátor, amely segíthet emelni a teljesítményünket, ám ez attól is függ, hogy milyen kontextust teremtünk az adott helyzet köré: fenyegetettségként tekintünk rá, vagy kihívásnak látjuk, amihez csapatként, közösségként állunk hozzá.

A cégek életében a karantén idején nagy kihívást jelentett, hogy miként lehet otthonról építeni a vállalati kultúrát, hogyan lehet távolról közösséget építeni. „Céges kultúránk a #oneteam, vagyis az #egycsapat filozófiájára épül, ami azt jelképezi, hogy senki nincs egyedül, figyelünk egymásra. Erre számos pozitív példa volt a járvány alatt. Belső segítő közösségek szerveződtek, a kollégák közösen maszkot varrtak az üzleteinkben dolgozóknak, a digitális oktatáshoz eszközökkel segítették egymást, és például megszerveztük a házhozszállítást az irodaház menzájából. A közösség erejének hatását „békeidőben” is érezni fogjuk” – fejtette ki Endrei-Kiss Judit.

Irodapiaci változások: felértékelődött a közösségi terek szerepe

Habár a karantén elején sokan úgy gondolták, soha többet nem lesz szükség irodákra, a szakértő úgy látja, az irodapiac átalakulása egy hosszabb távú folyamat, és a klasszikus irodai szerepkör egyértelműen borulni látszik. „Az irodák funkciója megváltozik. Ami eddig az infrastruktúrát jelentette, az ma már egy közösségi tér, a személyes találkozások, a beszélgetések és a kávézások helye. Épp ezért a most épülő irodaházak tervezésénél egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a közösségi terek, amelyek megfelelnek az új munkavállalói elvárásoknak” – mondta el Fodor Dániel, ’Az Év Irodája’ főszervezője.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Hirdetési szolgáltatást indított a Wolt

A Wolt technológiai vállalat bejelentette saját hirdetési szolgáltatásának, a Wolt Adsnak az elindítását, hogy partnerei növekedését és láthatóságát felgyorsítsa. A sikeres béta-időszakot követően a vállalat most azt tervezi, hogy a hirdetési szolgáltatását kiterjeszti mind...

Még mindig sötéten látják a jövőt a vállalkozások

A K&H kkv bizalmi index tavaly év végén látott reményteli javulása az idei első negyedévben ismét megtorpant: 4 pontos csökkenéssel -10 ponton áll a mutató, ami így már közel két éve a negatív tartományban...

Új innovációk a klímavédelem érdekében

A mérnöki és működési adatokat integráló új platform, a háztartási energiamenedzsmentet új szintre emelő vezérlőegység, az elektromos autózás terjedését támogató töltők és szoftver – többek között ezeket az újdonságokat jelentette be a Párizsban rendezett...

Új ízzel várja a nyarat a Dreher

Már kapható a boltokban az alkoholmentes Dreher 24 legújabb, frissítő málna ízű variánsa. A termék nem csak ízesítésében új, de a portfólió többi termékével összevetve alacsony a kalóriatartalma. Az alkoholmentes sörök, legyen szó akár...

Megvan a legjobb zöld családi autó

Az Év Magyar Autója verseny ünnepélyes díjátadójára a Budapest Automotive Summit rendezvényen került sor 2024. április 11-én, melyen az MG két elektromos modellje is kategóriagyőztesként végzett. Az évenkénti megmérettetésre 21 márka összesen 39 autót...
Házasság első látásra

Atombombája van a TV2-nek

Jó nézettséggel kezdett a Házasság első látásra és azóta hétről hétre tovább erősödött. A TV2 házasságos műsora masszív, rég nem látott előnnyel végzett a heti műsoros toplista élén. Az RTL a múlt hét kapcsán...

Új közvetlen járat indul Budapestről

Június 27-től a China Southern Airlines heti négyszer közlekedő járatot indít Kantonba, ezzel idén nyártól már heti 17 járat érhető el Kína és Budapest között. Az új járat amellett, hogy kiváló csatlakozást biztosít Délkelet-Ázsia...

Fontos ügyért küzdenek a budapesti plázában

Áprilisban a nőké a főszerep Budapest új kedvenc „nappalijában”, a Mammut I. Bevásárlóközpont 3. emeletén található Kollab by Mammut közösségi térben. A programsorozat nyitányaként HAPPY PERIODS címmel a szervező ARTEMIS női tech startup és...

Ismét csúcson a hazai lakáspiac

Tavaly október-decemberben történelmi csúcsra ért az új otthonok árszintjét jellemző index a KSH legfrissebb, előzetes adatai szerint. Ugyanebben az időszakban a használt lakásoknál viszont árcsökkenést regisztrált a statisztika. Az ellentmondás ellenére az Eurostat adatai...

Érdekes dolgok derültek ki az emojikról

Szinte minden magyar internetező használ hangulatjeleket, mégis a háromnegyedüknél előfordult már, hogy nem ismerte egy-egy emoji jelentését - derült ki egy friss országos, reprezentatív kutatásból. A felmérés alapján a különböző generációk sokszor más jelentést...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Beteg gyermekeknek segíthetnek a Kifli vásárlói

Összefogott a Dziugas Magyarország és a kifli.hu, hogy az eladott termékekkel a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítványt segítsék.A Dziugas Magyarország a társadalmi felelősségvállalás jegyében akciót hirdet, amelynek keretében az összes, a kifli.hu-n eladott terméke...

Hirdetési szolgáltatást indított a Wolt

A Wolt technológiai vállalat bejelentette saját hirdetési szolgáltatásának, a Wolt Adsnak az elindítását, hogy partnerei növekedését és láthatóságát felgyorsítsa. A sikeres béta-időszakot követően a vállalat most azt tervezi, hogy a hirdetési szolgáltatását kiterjeszti mind...

Még mindig sötéten látják a jövőt a vállalkozások

A K&H kkv bizalmi index tavaly év végén látott reményteli javulása az idei első negyedévben ismét megtorpant: 4 pontos csökkenéssel -10 ponton áll a mutató, ami így már közel két éve a negatív tartományban...

Új innovációk a klímavédelem érdekében

A mérnöki és működési adatokat integráló új platform, a háztartási energiamenedzsmentet új szintre emelő vezérlőegység, az elektromos autózás terjedését támogató töltők és szoftver – többek között ezeket az újdonságokat jelentette be a Párizsban rendezett...

Új ízzel várja a nyarat a Dreher

Már kapható a boltokban az alkoholmentes Dreher 24 legújabb, frissítő málna ízű variánsa. A termék nem csak ízesítésében új, de a portfólió többi termékével összevetve alacsony a kalóriatartalma. Az alkoholmentes sörök, legyen szó akár...

Don't Miss

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...

Elképesztő energiákat kell mozgósítanom – interjú Hámori Barbarával

Hiszek abban, hogy férfiak és nők együtt és közösen tudják a legtöbbet kihozni egy adott projektből, ahogy nekünk is szükségünk van az ő férfi energiáikra, másképp gondolkodásukra, úgy nélkülünk nők nélkül egyenesen megállna az...

Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban

Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte...