Túlpörgött a turizmus, kevés a szállóhely Győrben

Öt év alatt megduplázott Győr idegenforgalma.

Győrben öt év alatt megduplázódott a vendégéjszakák száma a statisztikák szerint, a fejlődés miatt a szálláshelyek bővítésére volna szükség – mondta a város polgármestere az MTI-nek.

Borkai Zsolt ismertetése szerint 2009-ben 187 ezer, 2010-ben 234 ezer, egy évre rá 284 ezer, 2012-ben pedig 358 ezer vendégéjszakát könyveltek el a helyi szállodák, panziók, a növekedés folyamatos. Tavaly már 332 ezer vendégéjszakát jegyeztek Győrben, és az első hat hónap alapján hasonló adattal számolnak erre az évre is a szakemberek.

A városvezető hozzátette: a város 56 szálláshelye összesen 2901 férőhellyel rendelkezik. Azonban csupán négycsillagos a legmagasabb kategóriájú szálloda, abból is kevés van, pedig az ennél magasabb szegmensben is igény mutatkozik.

A korábban főleg iparvárosként számon tartott Győr mára bekerült Magyarország leglátogatottabb települései közé – mutatott rá a polgármester. Csak Budapest és a tipikus wellness- és gyógyfürdő-városok, így Sárvár, Hévíz, Bük előzik meg; ebben az előrelépésben jelentős szerepe volt az utóbbi években végzett tudatos építkezésnek, a turizmusfejlesztésnek és az intenzív városmarketingnek.

Domanyik Eszter, a városháza marketing, turizmus és kommunikációs osztályának vezetője kiemelte: jelentősen bővült a bel- és a külföldi vendégek száma is, sőt az üzleti mellett megélénkült a szabadidős turizmus is, részint a gazdag fesztivál-kínálatnak, valamint hazai és nemzetközi sporteseményeknek köszönhetően.

Borkai Zsolt kitért arra, hogy 2017-ben a kisalföldi megyeszékhelyen rendezik meg az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált (EYOF), és az idén Győrben tartják az Ashihara Karate Világkupát, a női kézilabda Európa-bajnokságot és az U16-os sakkolimpiát. A következő évekre folyamatosan telik be a város sportrendezvény és konferencia naptárja.

Megjegyezte: a kiemelkedő fejlődésre a turisztikai szakma is felfigyelt, hiszen Győr egy héttel korábban elnyerte a leginnovatívabban fejlődő turisztikai város díját, amit Bolla Péter kabinetfőnök vett át Budapesten.

  • Megosztom