Kemény lépéseket tesznek a nagy hirdetők

Bár már eddig is komoly veszteségeket szenvedtek el az amerikai televíziós hálózatok, a harmadik negyedévben újabb jelentős bevételkiesés jöhet a The Wall Street Journal összeállítása szerint. Több nagy hirdető akár a lekötött keret felét is törölheti.

A lap elemzése szerint a piacon bevett gyakorlat, hogy a szerződésekbe belefoglalnak egy olyan kiegészítést, ami lehetővé teszi a hirdetők számára, hogy az előre lekötött költéseik legfeljebb 50 százalékát visszamondják. A megállapodások alapján általában ezt a lépést 60 nappal előre be kell jelenteni, így a legkorábban május 1-től élhettek ezzel a lehetőséggel. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a harmadik negyedévben várhatóak újabb nagy visszaesések.

A The Wall Street Journal információi szerint többek között a Pepsi Cola, a General Motors, a General Mills és a Domino’s Pizza is azok között a nagy hirdetők között van, amelyek élnek ezzel a lehetőséggel. A médiavásárlással foglalkozó cégek becslése szerint csak az éves keretmegállapodásokban foglalt költések csökkentése 1-1,5 milliárd dolláros mínuszt jelenthet majd az amerikai tévés hirdetési piacon a harmadik negyedévben.

Bár a lekötött reklámidő törlésének lehetősége évek óta bevett gyakorlat, ilyen nagy mértékben és sok, jelentős márka korábban még soha nem élt ezzel. Korábban az mmonline.hu-n is írtunk arról, hogy a World Federation of Advertisers felmérése szerint a korábban vártnál is jóval több nagy hirdető csökkenti idén a reklámköltéseit.

A tévétársaságok vezetői attól tartanak, hogy a jelenlegi helyzet, illetve a keretmegállapodások részbeni felrúgása felgyorsítja azt a folyamatot, melynek keretében a hirdetési költések a hagyományos platformoktól a digitális csatornák felé mennek.

  • Megosztom