Jóval nagyobbra nőne az MPRSZ

Tovább bővítené tagjai létszámát a Magyar Public Relations Szövetség (MPRSZ) a megfelelő érdekképviselethez, ennek támogatására a tavaly novemberben megválasztott új elnökség átalakította a tagdíjak rendszerét. Itthon mintegy 4-6 ezer PR-szakember dolgozhat a szervezet becslése szerint.

Az új ügynökségi és vállalati tagok most kedvezményes tagdíjjal, az egyéni tagok pedig tagdíjfizetés nélkül léphetnek be a szövetségbe. „Számos olyan célkitűzést – az új arculattól egészen a tagsági díjak újragondolásáig – sikerült megvalósítanunk az első negyedévben, amik hozzájárulnak a szövetség megújulásához. A válsághelyzet azonban komoly kihívások elé állította a szakmát, ezért igyekeztünk mind széleskörű szakmai, mind emberi támogatást nyújtani. Szakmai ajánlást tettünk közzé a koronavírussal kapcsolatos kommunikációs és szervezetirányítási tevékenységre vonatkozóan, és elindítottuk a heti ügynökségvezetői virtuális beszélgetés-sorozatot, hogy tagjaink tapasztalataikkal segíthessék egymást és heti szintre sűrítettük a hírlevelünket” – mondta Sztaniszláv András az MPRSZ elnöke.

Természetesen a munka itt nem áll meg, az új helyzet ugyanis rávilágított arra, hogy mennyire fontos a szakmán belüli összetartás és egymás támogatása. Ezért úgy döntött az MPRSZ elnöksége, hogy új lehetőséget teremtenek azon PR szakembereknek, akik eddig nem csatlakoztak a szövetséghez arra, hogy bekapcsolódjanak a szakmát érintő párbeszédbe. Mostantól az új egyéni tagok ingyenesen, a vállalati, ügynökségi és civil szervezetek pedig 50%-os kedvezményes áron csatlakozhatnak a Magyar PR Szövetséghez és élvezhetik a teljes jogú tagság előnyeit.

„Azoknál a nemzetközi PR szervezeteknél, ahol vezető vagyok, azt látjuk, hogy a szakmában dolgozók 20-25%-a tagja valamilyen szakmai szövetségnek. A magyarországi piacon a 80-100 PR fókuszú ügynökség mellett több mint 1200 vállalkozás hivatalos főtevékenysége a PR, de sokan dolgoznak egyéni vállalkozóként is a szakmában, a vállalati oldalon vagy a civil szférában tevékenykedő szakemberekről nem is szólva. Összességében 4-6000 gyakorló szakemberre becsüljük a hazai szakmai közösséget, és szeretnénk, hogy minél többen képviseljék véleményüket, meglátásaikat, tapasztalataikat a szövetségben, ezzel erősítve egymást és a szakmát” – tette hozzá Sztaniszláv András.

A közös építkezés fontos része az újraindulásnak, amihez minél több szakember véleményét szeretnék meghallgatni. Lehetőséget nyújtanak a munkát kereső PR szakembereknek, hogy az önéletrajzukat, a munkatársat kereső vállalati, ügynökségi tagoknak pedig, hogy állásajánlataikat ingyenesen feltöltsék a szövetség weboldalára. A szövetség fontos szolgáltatása a tudásmegosztás, így a tagok hozzáférhetnek a nemzetközi partnerszervezetek által megosztott szakmai anyagokhoz is.

  • Megosztom