Jön a Magyar Kosárlabdázás Napja

Negyedszer rendezik meg a Magyar Kosárlabdázás Napját, amelynek szombaton a fővárosi Városligeti Műjégpálya ad otthont.

Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöke a keddi sajtótájékoztatón elmondta, hogy a reggel 9 órától kezdődő program alapvető célja a sportág népszerűsítése és tömegesítése. A sportvezető hozzátette: a Magyar kosárlabdázás napja igazi családi rendezvény, amelyen a B33 (három a három elleni játék, félpályán zajlik, a 33 pontot előbb elérő csapat a győztes) és a streetballcsapatok mellett a fogyatékkal élők kerekes székes együttesei is bemutatkoznak. Az elnök azt mondta, az érdeklődőkkel együtt több ezer embert várnak a Városligetbe, ahol a műjégpálya betonján harminc pályát állítanak majd fel.

Az esemény egyik kiemelt programja a streetball Főgáz Budapest Open, amelynek küzdelmei – a szervezők várakozása szerint – minőségi szórakozást kínálnak a kilátogatóknak.

Ezen a napon rendezik meg a 23. OTP Junior adidas Streetball Challenge sorozat fináléját is.
Bodnár Péter főtitkár arról beszélt, hogy a magyar kosárlabda jelenleg legsikeresebb ága, a B33 is nagy hangsúlyt kap a rendezvényen, mégpedig az MKOSZ 3×3 Kupa révén. Ennek magas színvonalát az garantálja, hogy újdonságként idén az NB I A csoportos csapatainak játékosai is beneveztek rá.
Az elnök és a főtitkár is kitért arra, hogy a Magyar Kosárlabdázás Napján a sportág közel- és régmúltjának sikereiről sem feledkeznek meg, ezért a rendezvényen többek között köszöntik a hatvan éve, 1955-ben Európa-bajnokságot nyert férfi válogatottat, akárcsak az idén B33-ban vb-bronzérmes U16-os és Eb-aranyérmes U18-as női csapat tagjait is, valamint az idei Speciális Világjátékokon sikeresen szereplő magyar értelmi fogyatékos kosárlabdázókat.

A kosárlabda ünnepének idei meglepetése a Fővárosi Nagycirkuszban vendégszereplő tíztagú ukrán akrobatikus kosárlabdacsapat, a Flying Ball fellépése lesz. A társulat produkciója különleges módon ötvözi a sport és a cirkuszművészet elemeit, és ebből ízelítőt ad a műjégpályán is.

Tímár András, a steetball-szervezőbizottság társelnöke elmondta, hogy a rendezvényen háromszáz csapat részvételére számítanak.

  • Megosztom