- Hirdetés -

Jobban fizetnek a hazai cégek

|

- Hirdetés -

A tavalyi hasonló időszakhoz képest a fizetési késedelem és az átlagos fizetési határidő sem változott a magyarországi cégeket tekintve. Jó hír, hogy a vállalkozások kevesebbet késtek a számlák kifizetésével mint 2018 azonos időszakában. E tekintetben a kiskereskedelem végzett az első helyen, azonban nem meglepő módon az építőipart a sereghajtók között üdvözölhetjük. Területi alapon Komárom Esztergom és Csongrád megye győzött.

Az átlagos fizetési késedelem 15,3 nap volt, ami szinte megegyezik a tavalyi 15,2 nappal, miközben az átlagos fizetési határidő sem változott jelentősen: a 2018-as 24,6 napról 24,9 napra. Jelentősen csökkentek ugyanakkor a számottevő késések: a két hónapon túl megfizetett számlák értékaránya 52, a három hónapon túl megfizetetteké pedig 60 százalékkal volt kevesebb a tavalyinál. Ugyancsak pozitív fejlemény, hogy a lejáratig kifizetett számlák aránya mind a számukat (70%), mind az értéküket tekintve (75%) magasabb volt (1,6 és 7,7 százalékkal), mint tavaly, a Bisnode adatai szerint.

Ha azt vizsgáljuk, hogy a számlák értékének mekkora százalékát fizették ki időre, akkor a kiskereskedelmet (87%), a nagykereskedelmet (84%), a fafeldolgozás (kivéve: bútor), fonottáru gyártását (83 %), illetve a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat-ot(77%) érdemes kiemelni az iparágak közül, ahol, mint látható, a számlák értékének több mint háromnegyedét rendezték határidőre. A legjobban teljesítő kiskereskedelem (kivéve: gépjármű, motorkerékpár) ágazatban a számlák számát tekintve 79 százalékos ez az érték. A mezőny végén állók esetében a számlák ellenértékének több mint felét nem egyenlítették ki időben: a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása ágazatban 43, az építőiparban 47, a papíriparban 48 százalékos az időben rendezett számlák értékének aránya. A legjobban teljesítők mind javítottak a tavalyi eredményeiken: a kis- illetve a nagykereskedelemben 6-6 százalékponttal, a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat ágazata 6, a fafeldolgozás (kivéve bútor), fonottáru gyártása 11 százalékponttal. A sereghajtók közül a papíripar 12, az építőipar és a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása 11-11 százalékponttal maradt el tavalyi eredményétől a Bisnode adatai alapján.

A számlák kiegyenlítésre a legszűkebb határidőt ismételten az oktatás területén szabták: 12 napot, a leghosszabb időt – 39 napot – pedig a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása ágazatban hagytak a fizetésre. Az átlagos késedelem mértéke az élelmiszer, ital, dohánytermék gyártása ágazatban volt a legalacsonyabb – 10 nap -, és a művészet, szórakoztatás, szabad idő területén a legmagasabb – 31 nap.

Vannak olyan ágazatok, ahol még mindig számottevő a két-három hónapos késés. A Fafeldolgozás (kivéve: bútor), fonottáru gyártásának ágazatán belül a számlák értékének 12 százalékát két hónapon túl rendezték, ugyanakkor az extrém késve kifizetett számlák darabaránya csak 1 százalékos volt. Ez arra utal, hogy néhány nagy értékű megrendelés kifizetése csúszhatott, a feltételezést az is erősíti, hogy a három hónapon túli késések értékaránya ugyancsak 12 százalékos volt. Az építőipar ezúttal sem cáfolt rá rossz hírére: két hónapon túli késéssel rendezték a számlák értékének 7, és három hónapon túl az 5 százalékát – olvasható ki a Bisnode 2019 harmadik negyedéves adataiból.

A pénzhez jutási idő már egy ideje folyamatosan az oktatásban a legrövidebb – 2019 első három negyedévében éppen majdnem 25 nap volt. A leghosszabb időre – 56 napra – a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása területén volt szükség ehhez, ami 3 napos növekedést jelent tavalyhoz képest.

Területi alapon a legpontosabban fizető hazai térségek közé Komárom-Esztergom és Csongrád megye tartozik, mindkét helyen a számlák értékének 86 százalékát egyenlítették ki időben. A legkevésbé pontosan Zalában fizettek, itt 50 százalékos volt ez az arány. A leglassabban Heves megyében rendezték a számlákat, ahol közel 33 napos volt az átlagos késés ideje, míg a legkevesebbet Somogyban késtek, ahol 11 napos értéket regisztrált a Bisnode. A fizetési határidővel Borsod-Abaúj-Zemplénben bántak a legbőkezűbben, ahol átlagosan 31 napban szabták ezt meg, a legszigorúbban pedig Nógrádban, itt 22 napos volt ez az érték.

A leggyorsabb pénzhez jutási időben Baranya és Tolna vezet 35 nappal, a sereghajtó pedig Heves, ahol átlagosan közel hét hónap kellett ahhoz, hogy valaki megkapja számlájának ellenértékét. Heves a tavalyi hasonló időszakhoz képest jelentőset, 19 napot rontott. Ehhez mérhető mértékű javulás ugyanakkor egyik megyében sem figyelhető meg, a legnagyobb mértékben Baranyában csökkent a pénzhez jutási idő az előző évhez képest: hat nappal.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Jelentős változások a HVG-nél

Távozik a hvg.hu felelős szerkesztője, Nagy Iván Zsolt, illetve Windisch Judit és Rovó Attila rovatvezetők is elhagyják a portált, a szerkesztőségtől elköszönők között van Dezső András is. A HVG vezetősége a napokban döntött a...

Kiáll a nők mellett a Maltesers

Az ínycsiklandó csokoládégolyóiról híres Maltesers márka idén is megújítja elkötelezettségét a nők támogatására. Büszkén áll azon törekvések előterében, melyek célja a nők társadalmi helyzetének javítása és erősítése. Évek óta kiáll a nők hangjának nemzetközi...

Újra a hazai utakat járják a Google autói

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen. A Google Utcaképnek köszönhetően...

Cannes – animációs filmstúdió kap tiszteletbeli Arany Pálma-díjat

Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap az Oscar-díjas japán animációs filmrendező, forgatókönyvíró Hajao Mijazaki által alapított Ghibli amimációs filmstúdió a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon májusban. A japán rendező az 1979-ben bemutatott Cagliostro vára című egészestés animációs filmmel...

Digitalizáció: nincs érdemi változás a kkv-szektorban

A Digiméter idén már negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások (kkv-k) digitalizációjának szintjét. A főindex értéke százas skálán mérve 40 lett – ugyanez az érték 2020-ban és 2021-ben is 40 volt,...

5G-s újdonságok Barcelonából és videós trendek a BrandManiában

Elrajtol ma az RTL-en a BrandMania 24. évada, a 314. adásban az 5G-s fejlesztések kerülnek terítékre. A stáb Barcelonában, az MWC-n járt utána, hogy hol tartunk most és mit hoz a jövő a mobilhálózatok...

Közel félmilliárd forintnyi támogatást osztanak ki

A testület döntései nyomán az MTVA az idei év első negyedévében 4, a Médiatanács által meghirdetett pályázati eljárásban 82 támogatási szerződést kötött, melyeknek köszönhetően összesen 473 694 208 forintot oszt szét a nyertes pályázók...

Különleges bankkártyák a párizsi olimpia alkalmából

Mostantól a párizsi olimpiai játékok szellemiségét megidéző, egyedi Visa bankkártyákat igényelhetnek az MBH Bank ügyfelei, és nagyszabású, a két vállalat által támogatott kvízjáték kezdődik, amelynek győztesei párizsi utazást és olimpiai belépőt nyerhetnek. A kezdeményezés...

Új trendek a használtautó-piacon

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. A COVID-időszak kezdetben érthető módon...

Tovább erősödött a BioTechUSA

Emelkedő pályán maradt a nehéz gazdasági környezetben is a BioTechUSA-cégcsoport, amely tavaly az egy évvel korábbi rekordév magas bázisához képest is csaknem 15 százalékkal, 90,49 milliárd forintra növelte az árbevételét. Közel 5 milliárd forintot...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Együttműködik az NVIDIA és a Schneider Electric

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként...

Jelentős változások a HVG-nél

Távozik a hvg.hu felelős szerkesztője, Nagy Iván Zsolt, illetve Windisch Judit és Rovó Attila rovatvezetők is elhagyják a portált, a szerkesztőségtől elköszönők között van Dezső András is. A HVG vezetősége a napokban döntött a...

Kiáll a nők mellett a Maltesers

Az ínycsiklandó csokoládégolyóiról híres Maltesers márka idén is megújítja elkötelezettségét a nők támogatására. Büszkén áll azon törekvések előterében, melyek célja a nők társadalmi helyzetének javítása és erősítése. Évek óta kiáll a nők hangjának nemzetközi...

Újra a hazai utakat járják a Google autói

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen. A Google Utcaképnek köszönhetően...

Cannes – animációs filmstúdió kap tiszteletbeli Arany Pálma-díjat

Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap az Oscar-díjas japán animációs filmrendező, forgatókönyvíró Hajao Mijazaki által alapított Ghibli amimációs filmstúdió a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon májusban. A japán rendező az 1979-ben bemutatott Cagliostro vára című egészestés animációs filmmel...

Don't Miss

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...

Elképesztő energiákat kell mozgósítanom – interjú Hámori Barbarával

Hiszek abban, hogy férfiak és nők együtt és közösen tudják a legtöbbet kihozni egy adott projektből, ahogy nekünk is szükségünk van az ő férfi energiáikra, másképp gondolkodásukra, úgy nélkülünk nők nélkül egyenesen megállna az...

Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban

Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte...