- Hirdetés -

Jelentősen nőtt a távmunkában dolgozók aránya

|

- Hirdetés -

Decemberben már a munkavállalók 16 százaléka dolgozott távmunkában a GKI Zrt. felmérése szerint. Jelentősen nőtt a részmunkaidőben foglalkoztatottak aránya is.

A GKI Zrt. egy 1000 fős reprezentatív felmérést végzett annak érdekében, hogy megtudja hogyan változtatták meg a novemberben bevezetett szigorítások a foglalkoztatást. Elsődleges hatásként a júliusi és a szeptemberi adatokhoz képest jelentősen nőtt a távmunkában dolgozók aránya, decemberben már a munkavállalók 16%-a dolgozott ilyen formában.

Szintén jelentősen nőtt a részmunkaidőben foglalkoztatottak aránya a júliusi 1%-os, illetve a szeptemberi 3%-os értékről 9%-ra emelkedett. Ennek az lehet a magyarázata, hogy sok vendéglátóhelyen, kereskedelmi szálláshelyen jelenleg nincs szükség teljes állású személyzetre.

Csökkent a teljes állású bejárók aránya, a júliusi 89%-ról, illetve a szeptemberi 94%-ról, 70%-ra. Emellett a foglalkoztatottak 5% szabadságon volt, illetve állás- vagy felmondási időn tartózkodott.

Vagyis a járvány második hullámára a vállalkozások rugalmasan reagáltak: ahol lehetett, lehetővé tették a távmunkát, illetve az elbocsátások helyett igyekeztek növelni a részmunkaidősök számát, reménykedve a gyors újranyitási lehetőségben. Ugyanakkor a nehezebb pénzügyi helyzetben levő kisebb vállalkozások nagy valószínűséggel tovább csökkentették a létszámot.

A KSH adatai szerint 2020 októberében 4 millió 451 ezer fő volt foglalkoztatott, ami 1,6%-kal (72,3 ezer fővel) maradt el az előző évi szinttől. Ugyanakkor a KSH a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozások, valamennyi költségvetési intézmény és foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezet által foglalkoztatottak számában 71,6 ezer fős (2,2%-os) visszaesést mért. Ez azt jelentené, hogy az öt fő alatti vállalkozásokban és az egyéb foglalkoztatási formák esetében nem történt leépítés az előző évhez képest, ami valószerűtlen. Amennyiben az öt fő alatti vállalatoknál és az egyéb foglalkoztatási formáknál is 2,2%-os csökkenést feltételezünk, akkor ezen vállalkozásoknál kb. 50 ezer fővel kevesebb a foglalkoztatott az előző évhez képest. Ez azt jelenti, hogy összesen legalább 120 ezer fő lehetett a létszámvesztés a vizsgált időszakban.

A KSH szerint a munkanélküliek becsült száma 2020 októberében 199,2 ezer fő volt, ami 30,5 ezerrel volt több, mint egy évvel korábban. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint ekkor 306,1 ezer fő volt regisztrált munkanélküli, ami 66 ezres bővülést jelentett egy év alatt. Ez a szám a valóságban még nagyobb lehetett, figyelembe véve, hogy nem minden állásvesztő regisztrál a szolgálatnál.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Akcióban a Disney és a National Geographic

A The Walt Disney Company és a National Geographic egy új, több platformra kiterjedő globális kampányt indít a Föld napja alkalmából. Az Otthonunk nevet viselő kezdeményezés olyan programokat mutat be filmkészítők, történetmesélők közreműködésével, melyek...

Közel félmilliárd forintnyi támogatásról döntött az NFI

Televízió és stream szolgáltatásra készülő filmek gyártásának támogatásáról döntött a Nemzeti Filmintézet (NFI). Az összesen 456,49 millió forintnyi támogatásban részesülő alkotások között szerepel Csehov egyik legismertebb darabjának tévéfilm feldolgozása kiváló szereposztással, valamint a magyar...

Érdekes adatok a magyar cégek hatékonyságáról

A hibrid munkavégzésre hosszabb távon is fel kell készülnünk: a magyar szellemi munkát végzők több mint egyharmada legalább egy-két napot otthonról dolgozik – ez is kiderül Magyarország első országos reprezentatív produktivitás-kutatásából. A megkérdezettek negyede...

Hétvégén ingyen sör várja a bicikliseket

Idén sem maradhat el a szezonnyitó kerékpárosbarát hétvége, amit április 20-21-ére hirdetett meg a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ). A program keretében lehetőség nyílik együtt körbetekerni a Földet a most következő hétvégén. Az eseményhez...

Kiderült, mennyit keresnek a középkorúak

Bár az infláció visszahúzódott, a középkorúak jövedelme nem emelkedett jelentősebben, így érdemben nem változott az anyagi helyzetüket jónak vagy gyengének látók aránya. A K&H biztos jövő felmérés idei első negyedéves eredményei szerint a 30-59...

Óriási sportolói csapattal ünnepel a Samsung

Kevesebb mint 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44...

Az Unileverrel bővített a Waberer’s

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége...

Bajban a nyugdíjasok – hiába a jó számok, mégis öregszik a magyar

Habár európai összevetésben a magyar születési ráta különösen 2011-től 2022-ig felettébb kedvezően alakult, mégis fenyeget a társadalom elöregedésének veszélye. Ennek egyik oka a Bankmonitor szakértői szerint az, hogy a szülőképes korú nők száma (a...

A Telekom továbbra is a fenntarthatóságra fókuszál

Klímavédelmi, digitalizációs és sokszínűségi célok mentén meghatározott fenntarthatósági stratégiájának (2021-2030) harmadik évéről számolt be a Magyar Telekom Fenntarthatósági Jelentésében, amelyet az Éves Jelentéssel egy napon, április 16-án publikált. Bár a Magyar Telekom fenntarthatósági törekvéseinek...

Együttműködik az NVIDIA és a Schneider Electric

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Érdekes játékkal készül a Vivicittára a Szentkirályi

Egyedi módon hívja fel a futók és a látogatók figyelmét a folyadékpótlás fontosságára a Szentkirályi ásványvíz. A Telekom Vivicittá Félmaraton hivatalos hidratációs partnere az április 20-21-én zajló futóünnepen egy 50 négyzetméteres, interaktív hidratációs társasjátékkal...

Akcióban a Disney és a National Geographic

A The Walt Disney Company és a National Geographic egy új, több platformra kiterjedő globális kampányt indít a Föld napja alkalmából. Az Otthonunk nevet viselő kezdeményezés olyan programokat mutat be filmkészítők, történetmesélők közreműködésével, melyek...

Közel félmilliárd forintnyi támogatásról döntött az NFI

Televízió és stream szolgáltatásra készülő filmek gyártásának támogatásáról döntött a Nemzeti Filmintézet (NFI). Az összesen 456,49 millió forintnyi támogatásban részesülő alkotások között szerepel Csehov egyik legismertebb darabjának tévéfilm feldolgozása kiváló szereposztással, valamint a magyar...

Érdekes adatok a magyar cégek hatékonyságáról

A hibrid munkavégzésre hosszabb távon is fel kell készülnünk: a magyar szellemi munkát végzők több mint egyharmada legalább egy-két napot otthonról dolgozik – ez is kiderül Magyarország első országos reprezentatív produktivitás-kutatásából. A megkérdezettek negyede...

Hétvégén ingyen sör várja a bicikliseket

Idén sem maradhat el a szezonnyitó kerékpárosbarát hétvége, amit április 20-21-ére hirdetett meg a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ). A program keretében lehetőség nyílik együtt körbetekerni a Földet a most következő hétvégén. Az eseményhez...

Don't Miss

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...

Elképesztő energiákat kell mozgósítanom – interjú Hámori Barbarával

Hiszek abban, hogy férfiak és nők együtt és közösen tudják a legtöbbet kihozni egy adott projektből, ahogy nekünk is szükségünk van az ő férfi energiáikra, másképp gondolkodásukra, úgy nélkülünk nők nélkül egyenesen megállna az...

Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban

Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte...