Jelentős változások a Noguchinál

Cégcsoporttá alakult a Noguchi Porter Novelli és ezzel egy időben az operatív vezetésben is jelentős változások történtek.

Ez egy évek óta tartó folyamat befejezése, amelynek során Szántó Péter elnök-igazgató fokozatosan készítette elő a következő nemzedék „hatalomátvételét” a cégben. A változás-menedzsment folyamat tervezését és lebonyolítását a Noguchi – a cég közleményének megfogalmazása szerint “az ország egyik legkiválóbb HR-szakemberére” – Szűts Ildikóra, a Magyar Posta volt vezérigazgatójára és az OTP volt kommunikációs igazgatójára bízta.

A féléves folyamat eredményeként ezután a Noguchival integrálva működik az elsősorban marketing- és termék-PR szolgáltatásokat nyújtó PRevolúció Kft., a digitális és közösségi média tevékenységet végző Ronin Digital, valamint a Group Noguchi & Peters Kft. A tanácsadókat – részben a GolinHarris-féle g4 modell alapján – funkcionális csoportokba szervezték: külön vezetőt neveztek ki és dedikált csapatot hoztak létre a stratégiai tervezésre, a vállalati és a márkakommunikációra, az employer brandingre és belső kommunikációra, illetve a médiakapcsolatokra és tartalomgyártásra.

Szántó Péter, aki közel 25 évet töltött a magyar public relations élvonalában, mostantól csak az elnöki pozíciót tartja meg, ám továbbra is részt vesz az ügyfélmunkában, stratégiaalkotásban, képviseli a céget és az eddiginél is nagyobb súlyt fektet a munkatársak folyamatos szakmai képzésére.

A cég ügyvezető igazgatója Szántó Balázs, ő vette át a vezetői feladatokat, az ügynökség munkájának irányítását. Az operatív igazgatóhoz, Szántó Dánielhez tartozik a munkaszervezés, a pénzügyi és humán feladatok. Vágvölgyi Mihály tulajdonrészét a menedzsment kivásárolta, és ő a továbbiakban saját cége élén, kiemelt partnerként segíti a cégcsoport munkáját.

  • Megosztom