Jelentős változások az RTL-nél

Elmarad a Survivor, előbbre hozzák a Barátok közt tavaszi szünetét, szünetel a Drága örökösök negyedik évadának forgatása, illetve még több erőforrás jut a Híradó és a Fókusz készítésére – többek között ezeket az intézkedéseket jelentette be az RTL Magyarország a koronavírus-járvány miatt. Kiderült az is, hogy tavasszal két teljesen új sorozat is érkezik.

Annak érdekében, hogy a kialakult helyzetben a Hírigazgatóság működése hatékony, folyamatos legyen és napi szinten tájékoztatni tudják a nézőket, a Híradó és a Fókusz lekettőzött stábbal dolgozik, hogy egy esetleges fertőzés esetén a másik stáb tudjon dolgozni. A Hírigazgatóság összes munkatársa ezen munkálatokban vesz részt, így a Házon kívül, a XXI. század és a Fókusz Portré című műsor március 23-i héttől határozatlan időre szünetel.

A Drága örökösök 3., aktuálisan képernyőn lévő évadát nem érintik a változások. A jelenleg gyártásban lévő (egyébként is őszi sugárzásra tervezett) 4. évad forgatási munkálatai két hétig szünetelnek, mert a gyártó döntése értelmében két hetes önkéntes karantén kezdődött a teljes stábban, amelyet a gyártó ellenőriz. Ennek értelmében a sorozat munkálatai két hét múlva folytatódhatnak.

A Barátok közt esetében is változások történnek a munkarendben, miszerint a stáb védelmében a meghosszabbított tavaszi szünet előbbre kerül. A kialakult egészségügyi helyzetben, a produkciós céggel közösen úgy ítélték meg, hogy a Fülöp-szigeteki forgatás nem megvalósítható, így a Survivor idén nem kerül képernyőre.

A személyes kontaktusok csökkentése érdekében az RTL Magyarország produkciói a székházban minden castingot felfüggesztenek.

A Cápák között üzleti show felvételei már lezajlottak, a műsor utómunkája változatlanul, folyamatosan zajlik. Az RTLII csatornán látható Showder Klub új adásainak felvételei a jelenlegi egészségügyi helyzet miatt elmaradnak, így régebbi felvételek kerülnek adásba.

Az Éjjel-Nappal Budapest rendkívül szigorú biztonsági előírások betartása mellett folytatja a munkát. A sorozat epizódjai terv szerint kerülnek képernyőre.

A Bátrak földje című telenovella és az Álarcos énekes showműsor epizódjai már jóval az egészségügyi korlátozások kihirdetése előtt felvételre kerültek, így azok adásba kerülése az előre tervezett időpontokban történik, míg az Álarcos énekes háttérműsora, az Álarc mögött felvételei nem folytatódnak.

Április 4-én, szombaton 21 órakor debütál az RTL Magyarország első saját fejlesztésű sorozata, a Mellékhatás mely még a tavalyi évben leforgott. A béranyaság témája köré épülő, tíz epizódos orvosi thriller első része már a televíziós premier előtt egy héttel, március 28-tól elérhető lesz az RTL Most+-on.

A tavasz folyamán a nézők az RTL Klubon láthatják az Apatigris, saját fejlesztésű vígjáték sorozatot, valamint a nagysikerű A Tanár 3. évadát is. Mindkét sorozat forgatásai és utómunkálatai már korábban véget értek.

Bővített kínálattal jelentkezik az RTLMost is, amiről hamarosan külön tájékoztatást adnak.

Az RTL Magyarország tájékoztatása szerint azokon a területeken, produkciókban, ahol ez lehetséges, a munkavállalók home office-ban folytatják a munkát az egészségügyi kockázat csökkentése érdekében.

  • Megosztom