Izgalmas sorozattal erősít a filmcsatorna

A Filmcafé „A rózsa neve” című sorozatát elsőként digitális formában, a Magyar Telekomnál a Telekom MoziKlub kínálatában teszi elérhetővé, 2019. november 20-tól. A csatorna csak a MoziKlubos bemutatót követően kezdi vetíteni a sorozatot, december 20-tól.

Az Umberto Eco regényéből idén készült „A rózsa neve” sorozatot Magyarországon elsőként a Telekom MoziKlub előfizetői láthatják, ráadásul valamennyi részt akár egymást követően is megnézhetik, hiszen a Magyar Telekom egyszerre mind a nyolc epizódot elérhetővé teszi.

Az olasz-francia-német koprodukció nyolc, egyenként 52 perces epizódból áll. A Giacomo Battiato rendezésében készült sorozat az 1980-ban megjelent, világszerte 50 millió példányban eladott Umberto Eco-regény történetét követi. „A rózsa neve” 1327-ben játszódik egy észak-itáliai bencés kolostorban, ahova Baskerville-i Vilmos (John Turturro) és kísérője, Adso von Melk (Damian Hardung) egy egyházi béketárgyalás ügyében érkeznek. Pápai legátusok és ferences szerzetesek között kell a világi hatalmi törekvések, a földi javak gyűjtése és a krisztusi szegénységi fogadalom figyelembevételével az egyház szerepének kérdését tisztázni. Mielőtt azonban az előkészületeket megkezdhetnék, titokzatos gyilkosságok egész sora bolygatja föl a kolostor nyugodt életét. Vilmos és Adso nyomozni kezdenek, közben a kegyetlen inkvizítor, Bernard Gui (Rupert Everett) a nyomukban van. Mindenkit üldöz, aki a pápát kritizálja. Célja a ferences rend felszámolása, így első számú célpontja Baskerville-i Vilmos.

„A rózsa neve” idén elnyerte a legjobb televíziós sorozatnak járó olasz Golden Globe-ot. Rendezője Giacomo Battiato, főszereplői az Emmy-díjas John Turturro (Transformers, Hollywoodi lidércnyomás, Kvíz Show), Rupert Everett (Álljon meg a nászmenet!), és Damian Hardung (Red Band Society).

„A rózsa neve” a regényen túl filmen is ismerős lehet: Jean-Jacques Annaud alkotása 1986-ban készült. A BAFTA és César-días filmben Baskerville-i Vilmost Sean Connery játszotta, Adso szerepében Christian Slaterrel. A filmet és a sorozatot egy időben teszi elérhetővé a Magyar Telekom a Telekom MoziKlub előfizetői számára, a „A rózsa neve” kiemelt mappában.

A sorozatot a Filmcafé december 20-tól vetíti, a filmet pedig a későbbiekben tűzi műsorra.

  • Megosztom