Ismét virágos akcióban a Meglepetés

Ismét virágba borít öt szerencsés települést a Meglepetés magazin, a lap mára hagyománnyá váló pályázatán eddig több mint 10 ezer színpompás egynyári virágpalántát ültetettek el országszerte.

Egy-egy alkalommal száznál is több település pályázik. A szerkesztőség üzletéskor egy szekérderéknyi palántával felszerelkezve felvonul, ültet, locsol, és a végén egy gyönyörűen rendbe tett övezetet hagy maga után. Az előző években jártak már Süttőn, Bakonybélen, Szentesen, Kakucson, Sérsekszőlősön, Badacsonytomajon, Martfűn és Magyarország számos más pontján.

„Mivel mi egy klasszikusan családbarát munkahely is vagyunk, ezért nemcsak a magazin munkatársai jönnek el az ültetésekre, hanem a családtagok is gyakran elkísérik őket. Ilyenkor a gyerekek, a férjek-feleségek egyaránt ásót ragadnak, és ültetnek. Még szerelem is szövődött az első alkalommal, 2011-ben. A két kollégánk azóta már házaspárként ülteti a virágokat. Olyan is előfordult, hogy a gyakorlatlanabb kolléga a virágot a tartó pohárkával együtt ültette be a földbe, annyira nem volt otthon a kertészkedésben, hogy nem tudta, hogy abból ki kell venni a palántát” – mesélt szívderítő történeteket a főszerkesztő, aki azt is hozzátette, hogy a virágosítások alkalmával szinte mindenütt segítenek nekik a boldog helyi lakosok, akik a pályázatot megírták. Így a szerkesztők, újságírók együtt locsolnak, gereblyéznek az olvasókkal.

  • Megosztom