Ismét segítenek a Vodafone Angyalai

Bemutatkozott a Vodafone Alapítvány Főállású Angyal programjának két angyala, akik az egészségügy és az oktatás digitalizációjában fognak szerepet vállalni a 2020/2021-es évben. Dr. Erdős Sándor Digitális Kórházi Angyalként kezdi meg, Váczi Dorka pedig Digitális Oktatási Angyalként folytatja megkezdett munkáját.

Annak érdekében, hogy a vállalat célkitűzéseihez még jobban illeszkedő kezdeményezéseket karoljanak fel, a Vodafone Magyarország Alapítvány a korábbiaktól eltérően, a 2020/2021-es évre nem pályáztatással, hanem célzott kiválasztás és direkt megkeresés útján választotta ki a Főállású Angyal program két új angyalát. A program keretében Dr. Erdős Sándor Digitális Kórházi Angyal és Váczi Dorka, Digitális Oktatási Angyal fejenként havi bruttó 400.000,- forintos fizetésért dolgozhatnak társadalmi projektjükön.

„Mind az egészségügy digitális eszközökkel való támogatása és digitális fejlesztése, mind a digitális oktatás olyan területek, ahol felelős infokommunikációs vállalatként igyekszünk minél nagyobb szerepet vállalni. Az idei Főállású Angyal Program esetében is a célunk a digitalizációt jó és nemes ügyek szolgálatába állítani.” – mondta el Dr. Budai J. Gergő, a Vodafone Magyarország Zrt. alelnöke, a Vodafone Magyarország Alapítvány kuratóriumi tagja.

2019-ben Dr. Erdős Sándor, a Semmelweis Egyetem Doktori Iskola hallgatója nyerte el a Vodafone Digitális Díj egyik fődíját az általa megálmodott OncoVR projekttel, melynek célja, hogy megkönnyítse a tartós kórházi ellátásra szoruló gyerekek mindennapjait a kezelések során. A virtuális valóság (VR) technológiájával nemcsak színesebbé teszik a kórházban töltött napokat, de a Sándor és csapata által fejlesztett VR kalandjáték segítségével jelentősen javítható a gyermekek hangulata a kórházi kezelések alatt, és hosszú távon javíthatja a gyerekek megküzdési stratégiáit.

„Digitális Kórházi Angyalként célom, hogy az OncoVR a lehető legtöbb érintett gyermekhez eljuthasson, és a foglalkozásaink pozitív hatásait mérő kutatásunk eredményeit megismertessem a hazai szakmai közönséggel is. Annak érdekében, hogy mindez megvalósulhasson, a következő időszakban azon fogok dolgozni, hogy minél több gyermekonkológiai központtal alakítsunk ki együttműködést, hogy a kórházakban dolgozó pszichológusokkal karöltve többszörözni tudjuk az OncoVR kalandjáték használatát.” – mondta el Dr. Erdős Sándor Digitális Kórházi Angyal, a Semmelweis Egyetem Doktori Iskola hallgatója.

Digitális Kórházi Angyalként Sándor arra is vállalkozik, hogy új – az OncoVR programhoz kapcsolódó – értékes tartalmakkal bővítse a Falakon át programot. Az immár a Vodafone Magyarország Alapítványhoz tartozó, több mint 10 éve működő kezdeményezés célja, hogy díjmentes szélessávú internettel és digitális TV szolgáltatással tegye könnyebbé a gyermekek kórházban töltött idejét.

Szintén a gyermekek állnak a 2020/21-es év másik Főállású Angyala, Váczi Dorka programjának fókuszában, aki Digitális Oktatási Angyalként és a Digitális Iskola Program szakmai vezetőjeként immár két éve azon dolgozik, hogy a pedagógusok és a diákok egyaránt naprakészek legyenek a digitális eszközhasználat terén. Az oktatás ugyanis – ahogy arra az elmúlt időszak is rámutatott – ma már elképzelhetetlen a digitalizáció nélkül.

„A Digitális Iskola Program működése során rengeteg tudás és tapasztalat halmozódott fel, melyeket mindenképp szerettünk volna elérhetővé tenni, az összes magyar pedagógus számára. Ennek érdekében, a megszerzett tapasztalatokat felhasználva elkészítettük tanároknak szóló, akkreditált e-learning képzésünket, melyet a következő évben további, 100%-ban online elvégezhető kurzusokkal szeretnénk bővíteni. Célunk immár nemcsak a Programban működő iskolákkal való együttműködés, hanem az ország minél több oktatási intézményének elérése. Terveink között szerepek a szülők felé való nyitás, hogy minden, a tanulási folyamatban részt vevő szereplőnek segíthessünk a digitális eszközök használatában.” – mondta el Váczi Dorka, a Digitális Iskola Program szakmai vezetője, Digitális Oktatási Angyal.

  • Megosztom