Iskoláknak segít a Decathlon

Országszerte tíz településen is új sportpályákat vehettek birtokba a gyerekek az iskolai tanévnyitókon a Decathlon Magyarország „Sportból a legtöbbet!” programjának köszönhetően. A vállalat vidéki iskoláknak nyújt segítséget meglévő sportlétesítményeik felújításához, illetve újak kialakításához. A pályázat eddigi 5 éve során 54 sportpályát és tornatermet újítottak fel, összesen 258 millió forintnyi támogatásból, így országszerte 18 600 diák sportolását tudták segíteni.

A Gödöllői Erkel Ferenc Általános Iskola is egyike azoknak a tanintézményeknek, amelyek pályázati támogatást kaptak a „Sportból a legtöbbet!” program keretében. Az itteni tanévnyitó ünnepségén Vécsey László, a körzet országgyűlési képviselője, Szabóné Forgács Gabriella, a Dunakeszi Tankerületi Központ igazgatója és Murvai Ervin, a Decathlon Csömöri áruházának igazgatója adták át a gyerekeknek azt az új sportudvart. Az 5,5 millió forintos beruházással az eddigi földes iskolaudvaron egy korszerű biztonsági burkolattal ellátott sportpályát alakítottak ki a diákok számára, akik mostantól az eddigieknél sokkal szebb és kényelmesebb környezetben sportolhatnak.

A gödöllői átadóval egyidőben országszerte tíz településen örülhettek a gyerekek, a szülők és a tanárok az új, vagy felújított létesítményeknek. A legtöbb iskolában a sportpályák kaptak biztonságosabb gumiburkolatot az elavult beton-, vagy aszfalt borítás helyett, de akadnak olyanok is, ahol több évtizedes lemaradást hoztak be a tornaterem nyílászáróinak, burkolatának és fűtési rendszerének korszerűsítésével. A pályázat eddigi 5 éve során 54 sportpályát és tornatermet újítottak fel, összesen 258 millió forintnyi támogatásból, így országszerte 18 600 diák sportolását tudták segíteni.

Herczeg Lilla a Decathlon vállalati kommunikációs igazgatója elmondta: „Tevékenységünk fontos része, hogy a minőségi és elérhető árú sporteszközök kínálata mellett abban is segítsük a mozogni vágyókat, hogy megfelelő környezetben élvezhessék a sport örömeit. Tornaterem és sportpálya felújítási programunk célja, hogy a megszépült létesítmények segítségével még nagyobb élmény legyen a gyerekek számára az iskolai sportolás, legyen szó a kötelező tornaórákról, vagy a szabadon választott edzésekről. Hiszünk abban, hogy aki gyerekként kedvet kap a mozgáshoz és az egészséges életmódhoz, az felnőtt korában is aktívabb, kiegyensúlyozottabb életet él majd.”

A Decathlon a továbbiakban is várja az iskolák pályázatát a „Sportól a legtöbbet!” programra, amelyről bővebb információkat a cég honlapján találhatnak az érdeklődők.

  • Megosztom