Inkább deviza a Facebook Libra, mint kriptovaluta

A Facebookkal kapcsolatos jogi viták nyomán valószínűleg számos szabályozás előzi majd meg a közösségi háló saját devizájának, a Librának a bevezetését – mondta Németh Dávid a K&H Bank vezető elemzője kedden az M1 aktuális csatornán.

A szakember hozzátette, hogy a Facebooknak többek között szabályoznia kellene, hogy hogyan használják fel a különböző tranzakciókat, illetve hogy ezáltal hogyan védik az emberek érdekeit.

Németh Dávid hangsúlyozta azt is, hogy a Libra ugyan a Facebook tervezett kriptovalutájaként vált ismertté, mégis inkább egy deviza, mintsem kriptovaluta. Hiszen a bitcointól eltérően a kibocsátott mennyiséget illetően nem határoz meg egy maximumot, és az emberek nem úgy szerzik, hogy részt vesznek a valuta kereskedelemének nyilvántartásában.

“A Libra a kriptovalutával ellentétben nem egy teremtett pénz, hanem a meglévő pénzek átváltása egy új pénznemre” – magyarázta Németh Dávid.

Az amerikai Facebook egy hónapja jelentette be, hogy Libra néven saját kriptodevizát létesít online fizetések lebonyolítására, és 2020 elején elindítja a Calibra nevű alkalmazáson keresztül igénybe vehető szolgáltatást. A cél elsősorban az, hogy a világnak azt a mintegy 1,7 milliárdos népességét fizetési lehetőségekhez juttassa, akik nem férnek hozzá hagyományos banki és pénzügyi szolgáltatásokhoz.

(MTI)

  • Megosztom