Így ünnepel a NeoNoir

Projekt (x) néven új pr-es blogot indított a most három éves NeoNoir kommunikációs ügynökség. A szakmai blog a kommunikációs szakembereknek és újságíróknak szól. Az első posztokban az ügynökség Haász János és Galambos Márton közreműködésével nyújt segítséget abban, hogyan kerülhetnek ki a sajtóközlemények az Index és Origo címlapjaira.

 

Az új blog hetente frissül majd, főleg klasszikus pr-t illető érdekességekkel, hírekkel, illetve bepillantást enged egy pr-ügynökség mindennapi munkájába is. „Igyekszünk olyan tartalmat nyújtani, ami érdekes mind az ügynökségi munkatársaknak, mind a megbízói oldal szereplőinek is. Számos külföldi oldalt és blogot figyelünk, ezért a hazai történések mellett távolabbra is tekintünk majd, hogy érdekes és sikeres esettanulmányokat, kampányokat ismertethessünk meg a hazai közönséggel. Újságírók is mesélnek majd a legnagyobb és leggyakoribb ügynökségi hibákról, illetve ügyfelek mondják el, hogyan érdemes őket megkeresni; mikor működik a cold call – és mikor nem; mikor érdemes pr-ügynökséget alkalmazni – és mikor felesleges.” – áll a blog első bejegyzésében.

 

Az új blog mellett megújult az ügynökség arculata, weboldala és elindult Facebook oldaluk is, ahol napi híreket is közzétesznek majd, Magyarországon kevésbé ismert forrásokra alapozva. A megújult külső mellett új megbízással is köszöntötték harmadik évfordulójukat, a Soproni Démon Meggy és Szilva bevezetésével. Nem ez az első megbízásuk a Soproni márkától, hiszen a tavaszi-nyári olimpiai aktivációt is a Neonoir kommunikálta, miután sikeresen bizonyítottak a Strongbow és a Heineken márkákon az év első felében.

  • Megosztom