- Hirdetés -

Így alakulhat az olajár

|

- Hirdetés -

Az elmúlt évtizedben a hagyományos olajpiacon is új szereplők és technológiák jelentek meg, amelynek köszönhetően kapacitás átrendeződés és az árak stabilitása várható.

 

2014-re a világ nagy meglepetésére az olajárak egészen 50 dollár/hordóig csökkentek, sőt az elmúlt két évben sem mutattak jelentős, tartós drágulást. Merre tart a világ legnagyobb alapanyagpiaca? A Roland Berger tanulmányában az olajipar jövőjét vizsgálta és jelentős strukturális változásokat prognosztizál a következő évekre.

 

2009-ben még elhanyagolható volt, viszont 2014-re Amerikában a palaolaj-kitermelés elérte a napi 5 millió hordót. Ennek a technológiának a lényege, hogy horizontális fúrással magas nyomáson homok, víz és különböző vegyi anyagok keverékét juttatják a mélybe, amely megrepeszti a rendkívül szilárd és rossz áteresztőképességgel bíró kőzetet – ebben különbözik a klasszikus, eddig ismert olajkitermeléstől. A homok megakadályozza, hogy a repedések elzáródjanak, így azokon keresztül nyerik ki a gázt és az olajat. Az új technológia elterjedésével egyre több ilyen állomást állítanak üzembe, és egyre csökken a fajlagos előállítási költség.

 

2014-ben az olajárak jelentős esése erős motivációt jelentett a piaci szereplőknek, hogy további technológiai fejlesztésekbe, felszerelésbe, egyre jobban automatizált kitermelési folyamatokba és kvalifikált munkaerőbe fektessenek, ami hosszú távon a fajlagos költségek csökkentéséhez vezet. A szerzők arra számítanak, hogy amennyiben ezek a fejlesztések folytatódnak, a palaolaj versenyképessé válhat az alacsony árak diktálta környezetben.

 

 

Csökkent az OPEC országok befolyása az olajárak alakításában

 

A Roland Berger szakértői szerint a palaolaj felbukkanásával az OPEC (Kőolaj-exportáló Országok Szervezete) már nem tudja olyan mértékben uralni a piacot, hogy kizárólagosan befolyásolja az árakat. „Egyik hónapról a másikra egyszer növelték, másszor csökkentették kitermelésüket, ami biztosította számukra, hogy minden egyes hordót – legyen bármilyen magas költséggel is előállítva – el tudjanak adni, hiszen a a szűk kínálat mellett megjelenő folyamatos kereslet ezt biztosította. Ma már ez nem lehetséges, mivel a palaolaj kitermelők is gyorsan reagálnak a változásokra. Sőt az USA – növekvő piaci részesedésével gyakorlatilag semlegesítheti ezeket a hatásokat. Az OPEC országok – akik közül sokan szinte kizárólag az olajból származó bevételektől függenek – ha egyensúlyban akarják tartani nemzeti költségvetésüket, nem engedhetik meg maguknak, hogy kiszoruljanak a kitermelési versenyből.” – mondta Schannen Frigyes, a Roland Berger magyarországi ügyvezetője.

 

 

Az olajárak maradnak a jelenlegi szinten 2021-ig

 

A szerzők nézőpontja az, hogy a palaolaj-szektorban folytatódó fejlesztések és az OPEC országok hatásának visszaszorulása fogja befolyásolni a következő évek olajpiacát. Általános iparági vélemény, hogy mesterségesen alacsonyan tartott árakkal lehet fenntartani a folyamatos keresletet, de az ár 2017 végére visszaállhat a 70 dollár/hordós szintre. A Roland Berger szakértőinek tanulmánya szerint azonban 2021-re a palaolaj kitermelés az USA-ban napi 5 millió hordóval nőhet a jelenlegi szinthez képest, valamint más-más okokból, de további kapacitásokkal jelenhet meg a piacon Nigéria, Líbia, az Arab Emírségek és Kuvait. Ez azt jelenti, hogy jelentős verseny lesz a kínálati oldalon, és ez a tanulmány szerint 45-55 dollár/hordó árat fog diktálni a következő öt évben.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Még mindig sötéten látják a jövőt a vállalkozások

A K&H kkv bizalmi index tavaly év végén látott reményteli javulása az idei első negyedévben ismét megtorpant: 4 pontos csökkenéssel -10 ponton áll a mutató, ami így már közel két éve a negatív tartományban...

Új innovációk a klímavédelem érdekében

A mérnöki és működési adatokat integráló új platform, a háztartási energiamenedzsmentet új szintre emelő vezérlőegység, az elektromos autózás terjedését támogató töltők és szoftver – többek között ezeket az újdonságokat jelentette be a Párizsban rendezett...

Új ízzel várja a nyarat a Dreher

Már kapható a boltokban az alkoholmentes Dreher 24 legújabb, frissítő málna ízű variánsa. A termék nem csak ízesítésében új, de a portfólió többi termékével összevetve alacsony a kalóriatartalma. Az alkoholmentes sörök, legyen szó akár...

Megvan a legjobb zöld családi autó

Az Év Magyar Autója verseny ünnepélyes díjátadójára a Budapest Automotive Summit rendezvényen került sor 2024. április 11-én, melyen az MG két elektromos modellje is kategóriagyőztesként végzett. Az évenkénti megmérettetésre 21 márka összesen 39 autót...
Házasság első látásra

Atombombája van a TV2-nek

Jó nézettséggel kezdett a Házasság első látásra és azóta hétről hétre tovább erősödött. A TV2 házasságos műsora masszív, rég nem látott előnnyel végzett a heti műsoros toplista élén. Az RTL a múlt hét kapcsán...

Új közvetlen járat indul Budapestről

Június 27-től a China Southern Airlines heti négyszer közlekedő járatot indít Kantonba, ezzel idén nyártól már heti 17 járat érhető el Kína és Budapest között. Az új járat amellett, hogy kiváló csatlakozást biztosít Délkelet-Ázsia...

Fontos ügyért küzdenek a budapesti plázában

Áprilisban a nőké a főszerep Budapest új kedvenc „nappalijában”, a Mammut I. Bevásárlóközpont 3. emeletén található Kollab by Mammut közösségi térben. A programsorozat nyitányaként HAPPY PERIODS címmel a szervező ARTEMIS női tech startup és...

Ismét csúcson a hazai lakáspiac

Tavaly október-decemberben történelmi csúcsra ért az új otthonok árszintjét jellemző index a KSH legfrissebb, előzetes adatai szerint. Ugyanebben az időszakban a használt lakásoknál viszont árcsökkenést regisztrált a statisztika. Az ellentmondás ellenére az Eurostat adatai...

Érdekes dolgok derültek ki az emojikról

Szinte minden magyar internetező használ hangulatjeleket, mégis a háromnegyedüknél előfordult már, hogy nem ismerte egy-egy emoji jelentését - derült ki egy friss országos, reprezentatív kutatásból. A felmérés alapján a különböző generációk sokszor más jelentést...

Új szupermarketet nyitott a Spar

Mintegy 212 millió forintos beruházással új szupermarketet nyitott a SPAR Magyarország Békéscsabán, az Andrássy út 3-5. szám alatt, egy korábbi kereskedelmi létesítmény helyén. A vállalat a beruházás révén 17 új munkahelyet teremtett a békési...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Hirdetési szolgáltatást indított a Wolt

A Wolt technológiai vállalat bejelentette saját hirdetési szolgáltatásának, a Wolt Adsnak az elindítását, hogy partnerei növekedését és láthatóságát felgyorsítsa. A sikeres béta-időszakot követően a vállalat most azt tervezi, hogy a hirdetési szolgáltatását kiterjeszti mind...

Még mindig sötéten látják a jövőt a vállalkozások

A K&H kkv bizalmi index tavaly év végén látott reményteli javulása az idei első negyedévben ismét megtorpant: 4 pontos csökkenéssel -10 ponton áll a mutató, ami így már közel két éve a negatív tartományban...

Új innovációk a klímavédelem érdekében

A mérnöki és működési adatokat integráló új platform, a háztartási energiamenedzsmentet új szintre emelő vezérlőegység, az elektromos autózás terjedését támogató töltők és szoftver – többek között ezeket az újdonságokat jelentette be a Párizsban rendezett...

Új ízzel várja a nyarat a Dreher

Már kapható a boltokban az alkoholmentes Dreher 24 legújabb, frissítő málna ízű variánsa. A termék nem csak ízesítésében új, de a portfólió többi termékével összevetve alacsony a kalóriatartalma. Az alkoholmentes sörök, legyen szó akár...

Megvan a legjobb zöld családi autó

Az Év Magyar Autója verseny ünnepélyes díjátadójára a Budapest Automotive Summit rendezvényen került sor 2024. április 11-én, melyen az MG két elektromos modellje is kategóriagyőztesként végzett. Az évenkénti megmérettetésre 21 márka összesen 39 autót...

Don't Miss

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...

Elképesztő energiákat kell mozgósítanom – interjú Hámori Barbarával

Hiszek abban, hogy férfiak és nők együtt és közösen tudják a legtöbbet kihozni egy adott projektből, ahogy nekünk is szükségünk van az ő férfi energiáikra, másképp gondolkodásukra, úgy nélkülünk nők nélkül egyenesen megállna az...

Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban

Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte...