Így teljesítettek üzletileg a híroldalak

Az Index.hu Zrt. csökkenő bevétellel és veszteséggel zárta 2020-at, az Origo-t kiadó New Wave Media 1,8 milliárdos profitot hozott össze, a 444.hu mögött álló Magyar Jeti pedig több mint kétszázmillióval növelte nyereségét. Az mmonline.hu megvizsgálta, üzleti szempontból hogyan sikerült a múlt év a leglátogatottabb híroldalak üzemeltetőinek.

A múlt évben 1,16 milliárd forintos nettó árbevételt ért el a teljes szerkesztőségváltáson átesett Index-et kiadó Index.hu Zrt., ami közel 90 milliós mínuszt jelentett az egy évvel korábbihoz képest. Az egyéb bevételek esetében még nagyobb, majdnem százmillió forintos volt a visszaesés, ez a tétel 133,24 millió forintot jelentett tavaly. A társaság beszámolója szerint összesen 118,5 millió forintnyi támogatást kaptak.

A májusban 3,5 millió egyedi látogatót vonzó portált működtető cégnél a foglalkoztatottak átlagos létszáma kismértékben csökkent, ugyanakkor a személyi jellegű ráfordítások majdnem 80 millió forinttal nőttek. A társaság beszámolója szerint a múlt évet 277,47 millió forintos veszteséggel zárták, miközben 2019-ben még 61,51 milliós profitról számoltak be.

Igen jól sikerült az elmúlt év az Origo-t működtető, a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványhoz (KESMA) tartozó New Wave Media számára, a társaság 5,47 milliárd forintos árbevételt ért el, ami 23 százalékos bővülést jelentett éves szinten. A COVID-járvány hatása egyáltalán nem érződött a cég reklámbevételein, a hirdetésekből 5,38 milliárd forint jött be tavaly, ami 26 százalékkal több mint egy évvel korábban.

A cég 1,85 milliárd forintos profittal zárta 2020-at, ami majdnem 1,1 milliárdos pluszt jelentett az előző évhez képest. A KESMA nem vett fel osztalékot.

Stabil évet zárt a portfolio.hu gazdasági portált működtető NetMédia Zrt., ami 1,81 milliárd forintos árbevételt tudott felmutatni tavaly, ez lényegében megfelel az egy évvel korábbinak, mindössze 10 millió forinttal marad el attól. A portfolio.hu mögött álló társaság esetében a hirdetési díj minimális mértékben csökkent 2020-ban éves összevetésben, ugyanakkor a COVID-hatást erősen megérezte a cég rendezvényes üzletága, konferenciákból 2019-ben még 681,8 milliós bevételük volt, tavaly viszont ez az összeg visszaesett 508,2 millió forintra.

Miközben a nettó árbevétele szinten maradt, a nyeresége jelentős mértékben nőtt a vállalatnak, a 2019-es 320,5 millió forint után a múlt évben 578,02 millió forintos adózott eredményt értek el. A cégből 575 millió forintos osztalékot vett fel az NT2016 Kft.

A 444.hu-t kiadó Magyar Jeti Zrt. értékesítésből származó nettó árbevétele 601 millió forint volt a múlt évben, ez 2019-hez képest 10 százalékos növekedést jelentett. Az egyéb bevételek esetében viszont ugrásszerű, 116 százalékos növekedés volt, ez a tétel 331,5 millió forint volt 2020-ban, amiből a cég közlése szerint 272 millió forint volt az olvasói támogatás.

A vállalat adózott eredménye jelentősen megnőtt, míg 2019-ben még csak 2,6 millió forint volt, addig tavaly már 211,78 millió forint.

  • Megosztom