- Hirdetés -

Így takarékoskodnak a gyerekek

|

- Hirdetés -

Míg a szülők háromnegyede a saját feladatának tekinti a pénzügyi nevelést, addig a gyerekek közel harmada inkább az iskolában sajátítaná el a szükséges ismereteket – derült ki a CIB Bank megbízásából készült reprezentatív felmérésből.

A helyes oktatási stratégiáról is megoszlanak a vélemények: a szülők 90%-a szerint jó, ha a kamaszokat is bevonjuk a családi pénzügyekbe, a 14-18 évesek ötöde viszont köszöni, de sem a háztartási költségvetésből, sem a szülői jó tanácsokból nem kér. A gyerekek nagyobb függetlenségre vágynak: csak a szülőtől származó zsebpénz erejéig engednek beleszólást kiadásaikba (31%), de legfeljebb addig, amíg nincs önálló keresetük (39%).

Úgy tűnik, a bizalom sok esetben hiányzik. A szülők közel harmada nem hagyja, hogy a nebuló szabadon gazdálkodjon a rábízott forintokkal. Míg anya és apa azt hiszik, mindent tudnak a gyerek pénzügyeiről (70%), a gyerekek a feltételezéssel ellentétben nem rohannak egyből a boltba vagy a suli büféjébe, ha pénz üti a markukat: 90%-uk takarékoskodik vagy gyűjt valamire saját bevallása szerint, még ha ezt a szülei nem is mindig tudják vagy gondolják róla. Persze a számlakivonatok beszédesek, ráadásul többnyire a szülők kapják őket: bankkártyával több mint kétszer annyi gyerek rendelkezik, mint saját bankszámlával.

A családok közel felében a gyerekek nagy értékű vágyait közösen, vagyis az összespórolt zsebpénzből és szülői hozzájárulásból teljesítik. A felmenők azonban a gyerekeknél jóval nagyobb arányban emlékeztek úgy, hogy ezeket a dolgokat teljes egészében ők finanszírozzák. A felmérés szerint takarékoskodni egyértelműen anya, apa tud a legjobban (52%), a nagyszülők csak a spórolási rangsor második, a gyerekek pedig a harmadik helyén állnak. Más a helyzet, ha nem rendszeres megtakarításról, hanem egyszeri nyereményről van szó: az aktív korú magyarok 56%-a, míg a tinédzserek 70%-a (!) tenné félre a megkapott 10 millió forintnak legalább a felét.

Az iskolákra továbbra is meghatározó szerep hárul a pénzügyi edukációban – nem véletlenül folytatja a CIB Bank az idén is pénzügyi ismeretterjesztő és megtakarítást népszerűsítő programját. Ennek keretében a bank munkatársai országszerte tartanak célirányos és gyakorlatorientált órákat a 10-18 éves korosztálynak a Takarékossági Világnaphoz kapcsolódóan. Utóbbit az 1924-ben Milánóban rendezett első Nemzetközi Takarékbank Kongresszus óta ünnepeljük rendszeresen, október utolsó munkanapján.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Új rekordot állított fel a Yettel

2024. március 26-án több százan doboltak egyszerre Magyarország különböző pontjain, hogy hazai ütősrekordot állítsanak fel. A kísérlet apropóját az adta, hogy 30 éve indította el a Yettel – akkor még Pannon GSM néven –...

Ezek lesznek idén a legmeghatározóbb divattrendek

A Z generáció nem várja meg, hogy a divatipar megszabja mi a menő, hanem megalkotja saját trendjeit. Manapság ezek a trendek a nagy divatmárkákra is hatással vannak, amelyek a Z generáció ízlésvilágához igazítják kollekcióikat....

Új évaddal tér vissza az Adom a napom

Április 15-én hétfőn 20 órakor 3. évadával tér vissza a VIASAT3-ra Magyarország egyik kedvenc élő talkshowja, az Adom a napom. „Mutasd meg a napod, megmondom, ki vagy!” – tartja a műsor kapcsán Geszti Péter,...

Televíziós Újságírók Díja: megvannak az idei nyertesek

Győzteseket hirdettek a Televíziós Újságírók Díja gálaeseményen március 27-én este. A legjobb női műsorvezető Lékai-Kiss Ramóna lett, Till Attila kapta a legjobb férfi műsorvezetőnek járó elismerést, Miklósa Erikát a zsűritag kategóriában díjazták, Sztarenki Dóra...
Szabó Balázs RTL

Az RTL már javában készül a Bajnokok Ligájára

Amikor egyszerre hét meccs lesz egy időpontban, akkor mind a hetet láthatják magyar kommentárral a nézők – mondja a Bajnokok Ligája közvetítések kapcsán Szabó Balázs, az RTL Magyarország tartalmak menedzseléséért felelős vezérigazgató-helyettese. A szakember...

Új vezetőt nevezett ki a Decathlon

A sportszerforgalmazó márka új marketing és brand igazgatója számára nem ismeretlen a terep, bár Herczeg Lilla január 1-jétől tölti be új pozícióját, a Decathlon csapatát viszont már 2012 óta erősíti. A szakember az elmúlt...

Így ünnepli a nők sikereit a Glamour

A GLAMOUR Women of the Year gálát idén immár 15. alkalommal rendezte meg a Ringier Hungary. A díjátadó gála célja a kezdetektől az, hogy a hazai társadalomban nagyobb teret adjon a nők által elért...

Kiberbűnözés – veszélyben az idősek

Az 50–79 éves magyarországi internetezők 97 százaléka napi rendszerességgel használja az internetet. Bár átlagosan mintegy két órát töltenek naponta az interneten, kevesen tartoznak a digitálisan felkészültek közé, ezért jobbára bizalmatlanok és kevésbé tudatosak –...

Elkészült a legbefolyásosabb magyar nők listája

Tizedik alkalommal tette közzé a Forbes a legbefolyásosabb magyar nők listáját. Az üzleti magazin idén is négy kategóriában rangsorolt: közélet, üzlet, média és kultúra, utóbbinak az élén debütált Karikó Katalin Nobel-díjas kutató. Új belépőként...

Nélkülözhetetlen mobilappok húsvétra

Közeleg a húsvét, a szórakozást pedig új szintre lehet emelni pár jópofa, játékos alkalmazásról, legyen szó a gyerkőcök foglalkoztatásáról vagy családi kikapcsolódásról. A HONOR pár olyan androidos alkalmazást szedett össze, amik remekül jönnek majd...
- Hirdetés -