Így spórolunk lakásra

Az ügyfelek 85 százaléka teljesen kihasználja az állami támogatást a CIB Bank által közvetített Aegon lakástakarék-számla esetében a CIB-nél. Az építési költségek és a lakásárak emelkedése mellett az alacsony kamatok is arra ösztönzik a megtakarítókat, hogy a lehető legnagyobb összeget kössék le az otthonteremtést segítő konstrukcióban akkor is, ha még nem is tudják pontosan, mire használják majd fel az állami támogatással együtt összegyűlő, akár többmilliós összeget.

A lakásárak 15,4, az építési költségek 9 százalékkal voltak magasabbak az elmúlt év utolsó negyedévében a 2015 hasonló időszakában mértnél a KSH adatai szerint. A szakemberhiányt mutatja, hogy amíg az anyagköltség az inflációs folyamatoknak megfelelően alig 3,5 százalékkal emelkedett, addig a munkaerőköltség 16 százalékkal ugrott meg két év alatt. A növekvő árak mellett az alacsony betéti kamatok miatt is előtérbe kerültek a lakástakarékpénztárak: a fix állami támogatás mellett kecsegtető hozamú megtakarítást is jelent ugyanis a konstrukció.

A lakástakarékpénztáraknál a legalább négy éven át takarékoskodók a félretett pénz 30 százalékát, de maximum évi 72 ezer forintot kapnak állami támogatásként. Igénybevétele nem kötött személyi jövedelemadó fizetéshez, a támogatás az SZJA-fizetéstől függetlenül érkezik a számlára. A költségvetési hozzájárulás maximumának kihasználásához szükséges havi 20 ezer forintot befizetve négy éves szerződés megkötése esetén a futamidő végén közel 1,2 millió forint gyűjthető össze a számlán – a befizetésekhez képest 10 százalékos évesített hozam (EBKM állami támogatással: 10,72%) érhető el tehát. A kedvező hozamlehetőség mellett előnyös feltétel, hogy a lakástakarékpénztárban megtakarított összeg nem csupán lakáscélra – felújításra, korszerűsítésre, vásárlásra, építésre – használható fel, de lakáscélú hitel igénylésekor az önerőbe is beleszámít. Sőt: a lakástakarékban félretett pénz lakáscélú kölcsön előtörlesztésére, kiváltására is felhasználható. Hitelfelvételkor ezért is megéri ilyen szerződést kötni: a maximális tíz éves takarékoskodási idő alatt akár 3 millió forintnál nagyobb összeget is félre lehet tenni. Igaz, miután az állami támogatás minden évben egyszeri (vagyis nincs kamatos kamat) az évesített hozam kisebb lesz: 4 százalék körüli (EBKM állami támogatással: 4,22%) – ez azonban még mindig magasabb, mint amit a hasonlóan biztonságos megtakarítási formák esetében a jelenlegi alacsony kamatkörnyezetben el lehet érni.

A CIB Banknál a bank által közvetített Aegon lakástakarék-számla esetében az ügyfelek jelentős hányada 72 hónapos időre szerződik, az évesített hozam itt 6 százalék körül van (EBKM állami támogatással: 6,98%). A pénzintézet szerint ez is azt mutatja, hogy sokan jó hozamú befektetési lehetőségként tekintenek a lakástakarékpénztárakra. Ezt támasztja alá, hogy a szerződők 85 százaléka havi 20 ezer forintos befizetést vállalva a lehető legnagyobb állami támogatást célozza meg. A maximális összeg kihasználása ugyanakkor azt is mutatja, hogy az ügyfelek reagáltak az építőipari árak növekedésére és a lakáspiaci boomra: egyre nagyobb összeget tesznek félre annak érdekében, hogy otthonteremtési céljaikat megvalósíthassák.

A CIB-nél a lakáshitelt felvevő ügyfelek 8 százaléka köt a kölcsön mellé lakástakarékpénztári szerződést is, feltételezhető, hogy ők a kölcsön előtörlesztésére spórolnak. Ennek érdekében a hitellel együtt szerződő ügyfelek – a lehetőségeket kihasználva, más kedvezményezettek megjelölésével – két szerződést is kötnek, így növelni tudják a később törlesztésre, vagy más lakáscélra felhasználható összeget.

  • Megosztom