- Hirdetés -

Így nyaralunk az idén

|

- Hirdetés -

Összesen 2-3 hétre, autóval, belföldre és hotelben megszállva – ezt tervezik a legtöbben 2019-re. A tendencia nem változott, 2018-ban is ilyen jellegű utazások voltak a legnépszerűbbek – derült ki a Bónusz Brigád és a GKI Digital kutatásából.

2018-ban a válaszadók 78 százaléka többször is utazott valahová. Ennél is nagyobb arányban utaztak többször egy évben a fővárosiak, közülük 82 százaléknak volt egynél több alkalma utazni a tavalyi évben. A kérdőív készítői összefüggést találtak az iskolai végzettség és az utazások száma között: az általános iskolai végzettségűeknek mindössze ötöde utazott egynél többször (egyszer viszont a 60 százalékuk), míg a felsőfokú végzettséggel rendelkezők 87 százaléka utazott több alkalommal is.

Úgy tűnik Magyarország is elég vonzerővel bír: a legtöbben (82%) maradtak az országhatárokon belül. A szomszédos országokba való utazást – esetenként egy-egy belföldi út mellett – a válaszadók több mint fele engedhette meg magának, 44 százalék európai, de nem szomszédos országban járt. Amerika a 18-29 évesek, míg Afrika az 50 éven felüliek körében volt különösen népszerű a GKI Digital és a Bónusz Brigád adatai szerint.

Azt mondják, hogy a kikapcsolódáshoz legalább két hét kell, de az ideális 3 hét lenne, így lehet kiszakadni a munkából és valóban pihenni. Nos, kevesen engedhetnek meg maguknak 3 hetes nyaralásokat, a válaszadók negyede utazott egész évben összesen 21 napnál többet. A legtöbben (31%) 1-2 hetet töltöttek összesen pihenéssel.

Idén is utazni akarnak

Természetesen, aki egyszer beleízlel az utazás lehetőségébe, az már mindig erre vágyik: így vannak ezzel a kérdőív kitöltői is, hiszen 65 százalékuk nem is egyszer, hanem többször is szeretne idén útra kelni.

Érdekes, hogy ami a célpontokat illeti, kétféle uralkodó attitűd rajzolódik ki a kutatásból: a többség (66%) olyan helyre akar menni, ahol még nem járt, de régóta a bakancslistáján van az adott hely. A másik oldal azt mondja, olyan helyre menne, ahol már járt, de visszavágyik oda. A 30-39 évesek még nagyobb arányban (62%) mennének oda, ahol már jártak, a 18-29 éves fiatalok pedig inkább új helyre mennének (76%).

Belföld a fő cél

A Bónusz Brigád és a GKI Digital kutatásából az is kiderült, hogy tervei szerint a válaszadók 81 százaléka belföldön fog pihenni, de ezzel párhuzamosan 58 százalék európai, nem szomszédos országba is tervez utazást. A válaszadók fele szomszédos országban fog pihenni.

A városlátogatás, a wellness és a vízparti nyaralás továbbra is a három legnépszerűbb programelem – mindháromra egységesen 60 százalék körüli arányban voksoltak a válaszadók. „Mindegy, csak pihenjek végre!” – a válaszadók 14 százaléka így vélekedett az utazás programjáról.

A válaszadók kétharmada hotelben fog megszállni, 56 százalékuk apartmanban, minden ötödik válaszadó pedig magánházba készül. Ha tehetné minden harmadik ember több mint 3 hetet töltene távol az otthonától, de erre reális esélyt csak minden ötödik válaszadó lát. Három emberből kettő természetesen a párjával fog utazni, sőt ha nyernének egy utazást, akkor is csak az emberek harmada vinné a szűk családját, legtöbben még egy nyereményutazásra is kizárólag a párjukkal mennének. A nyereményút célpontja a legtöbbek számára maradna Európán belül (28%), de közel ugyanennyien választanának egy ingyenes amerikai utazást is.

Autóval, önállóan

Bár rengeteg fapados járat indul hazánkból, a legnépszerűbb utazási forma továbbra is autóval útra kelni. Sokak számára ez biztosít kellő szabadságot, hiszen így nem kell menetrendekhez igazodni, reptereken várakozni, nem csak egy bőrönddel tudunk utazni. Nem csoda, hogy a legtöbben (73%) autós útra készülnek, míg repülős útra kevesebben, csak 64% vállalkozna. Nem tűnnek népszerűnek az utazási irodák által teljes egészében megszervezett utak: a válaszadók 68 százaléka maga szervez mindent, önállóan keresgél programok és információk után, csupán minden negyedik ember bízza magát utazási irodára. Mivel magának szervezi a többség az utazását, így általánossá vált fórumokról, blogokról, internetes turisztikai oldalakról tájékozódni indulás előtt. De van 10 százalék, aki ennél lazábban utazik és helyben, spontánul dönt minden programjáról.

Ami a célpontokat illeti a válaszadók több mint fele oda menne, ahová jó ajánlatot kap – nincsen konkrét elképzelésük arról, hogy hol töltik majd a szabadságukat.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Kiáll a nők mellett a Maltesers

Az ínycsiklandó csokoládégolyóiról híres Maltesers márka idén is megújítja elkötelezettségét a nők támogatására. Büszkén áll azon törekvések előterében, melyek célja a nők társadalmi helyzetének javítása és erősítése. Évek óta kiáll a nők hangjának nemzetközi...

Újra a hazai utakat járják a Google autói

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen. A Google Utcaképnek köszönhetően...

Cannes – animációs filmstúdió kap tiszteletbeli Arany Pálma-díjat

Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap az Oscar-díjas japán animációs filmrendező, forgatókönyvíró Hajao Mijazaki által alapított Ghibli amimációs filmstúdió a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon májusban. A japán rendező az 1979-ben bemutatott Cagliostro vára című egészestés animációs filmmel...

Digitalizáció: nincs érdemi változás a kkv-szektorban

A Digiméter idén már negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások (kkv-k) digitalizációjának szintjét. A főindex értéke százas skálán mérve 40 lett – ugyanez az érték 2020-ban és 2021-ben is 40 volt,...

5G-s újdonságok Barcelonából és videós trendek a BrandManiában

Elrajtol ma az RTL-en a BrandMania 24. évada, a 314. adásban az 5G-s fejlesztések kerülnek terítékre. A stáb Barcelonában, az MWC-n járt utána, hogy hol tartunk most és mit hoz a jövő a mobilhálózatok...

Közel félmilliárd forintnyi támogatást osztanak ki

A testület döntései nyomán az MTVA az idei év első negyedévében 4, a Médiatanács által meghirdetett pályázati eljárásban 82 támogatási szerződést kötött, melyeknek köszönhetően összesen 473 694 208 forintot oszt szét a nyertes pályázók...

Különleges bankkártyák a párizsi olimpia alkalmából

Mostantól a párizsi olimpiai játékok szellemiségét megidéző, egyedi Visa bankkártyákat igényelhetnek az MBH Bank ügyfelei, és nagyszabású, a két vállalat által támogatott kvízjáték kezdődik, amelynek győztesei párizsi utazást és olimpiai belépőt nyerhetnek. A kezdeményezés...

Új trendek a használtautó-piacon

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. A COVID-időszak kezdetben érthető módon...

Tovább erősödött a BioTechUSA

Emelkedő pályán maradt a nehéz gazdasági környezetben is a BioTechUSA-cégcsoport, amely tavaly az egy évvel korábbi rekordév magas bázisához képest is csaknem 15 százalékkal, 90,49 milliárd forintra növelte az árbevételét. Közel 5 milliárd forintot...

Újabb változás az eMAG-on

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Jelentős változások a HVG-nél

Távozik a hvg.hu felelős szerkesztője, Nagy Iván Zsolt, illetve Windisch Judit és Rovó Attila rovatvezetők is elhagyják a portált, a szerkesztőségtől elköszönők között van Dezső András is. A HVG vezetősége a napokban döntött a...

Kiáll a nők mellett a Maltesers

Az ínycsiklandó csokoládégolyóiról híres Maltesers márka idén is megújítja elkötelezettségét a nők támogatására. Büszkén áll azon törekvések előterében, melyek célja a nők társadalmi helyzetének javítása és erősítése. Évek óta kiáll a nők hangjának nemzetközi...

Újra a hazai utakat járják a Google autói

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen. A Google Utcaképnek köszönhetően...

Cannes – animációs filmstúdió kap tiszteletbeli Arany Pálma-díjat

Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap az Oscar-díjas japán animációs filmrendező, forgatókönyvíró Hajao Mijazaki által alapított Ghibli amimációs filmstúdió a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon májusban. A japán rendező az 1979-ben bemutatott Cagliostro vára című egészestés animációs filmmel...

Digitalizáció: nincs érdemi változás a kkv-szektorban

A Digiméter idén már negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások (kkv-k) digitalizációjának szintjét. A főindex értéke százas skálán mérve 40 lett – ugyanez az érték 2020-ban és 2021-ben is 40 volt,...

Don't Miss

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...

Elképesztő energiákat kell mozgósítanom – interjú Hámori Barbarával

Hiszek abban, hogy férfiak és nők együtt és közösen tudják a legtöbbet kihozni egy adott projektből, ahogy nekünk is szükségünk van az ő férfi energiáikra, másképp gondolkodásukra, úgy nélkülünk nők nélkül egyenesen megállna az...

Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban

Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte...