Így dolgozunk a COVID alatt

A legtöbben ugyanabban a pozícióban dolgoznak, mint egy éve, kevesen kaptak anyagi vagy lelki támogatást a COVID alatt a munkaadótól és a megkérdezettek közel ötöde aktívan keres új munkahelyet – derül ki a Schneider Electric online felméréséből. A válaszadók túlnyomó többsége a stabil, kiszámítható, hosszú távon is biztos működést tartja a legnagyobb értéknek egy munkáltatónál.

A Schneider Electric online kérdőívét kitöltők 56 százaléka jelenleg is ugyanabban a pozícióban dolgozik, mint egy évvel ezelőtt és viszonylag magas, 11,4 százalék azok aránya, akiknek tavaly tavasszal sem volt, illetve most sincs állásuk. A Karanténkarrier kutatás arra is rámutatott, hogy a munkavállalók közel 10 százaléka annak ellenére, hogy ugyanabban a pozícióban végzi munkáját, mint 2020 tavaszán, kevesebb fizetést kap.

A COVID-19 járvány hatalmas kihívást jelentett valamennyi gazdasági szereplő számára, a vállalkozások a gyors alkalmazkodásra és a nehéz időszak átvészelésére fókuszáltak, miközben sok családban voltak olyanok, akik elveszítették a munkájukat és váratlan kiadások is felmerültek, például a digitális oktatásra történő átállás miatt új eszközökre volt szükség. A válaszadók túlnyomó többsége (71,5 százalék) viszont azt jelezte, hogy semmilyen anyagi támogatást nem kapott munkaadójától, 5,7 százalékuk kapott egyszeri segítséget és mindössze 4,4 százalék volt azok aránya, akik nem csak anyagi támogatást, de fizetésemelést is kaptak az elmúlt egy évben.

De nem csak az anyagi, a lelki támogatás is elmaradt a legtöbb válaszadó esetében, a kérdőívet kitöltők majdnem 60 százaléka ugyanis arról számolt be, hogy semmilyen lelki/pszichikai támogatást nem kapott munkahelyétől. Az új helyzethez történő alkalmazkodás részeként a munkavállalók több mint ötöde jelezte, hogy rugalmasabb lett a munkaidő, 17 százalékuk pedig arról számolt be, hogy közvetlen főnöke rendszeresen rákérdezett arra, hogyan érzi magát. A válaszadók valamivel több mint 9 százaléka viszont elmondhatja magáról, hogy olyan helyen dolgozik, ahol valóban odafigyelnek a munkatársakra, ennyien számoltak be ugyanis arról, hogy a cégnél folyamatosan felmérték az igényeiket és amiben tudtak, segítettek.

A COVID-járvány miatti helyzetben érthető módon sokan ragaszkodnak a meglévő munkahelyükhöz, a kérdőívet kitöltők több mint 62 százaléka válaszolta azt, hogy nem tervez váltást. A legtöbben – a válaszadók 26,8 százaléka – a túl bizonytalan helyzettel indokolta ezt, de 24,6 százalék azért nem fontolgat váltást, mert elégedett a jelenlegi munkahelyével, a válaszadók 11 százaléka pedig arról számolt be, hogy jelenleg nem tud hasonló álláslehetőségről. A kérdőívet kitöltők több mint 19 százaléka viszont folyamatosan keresi új munkahelyét és adott is be jelentkezéseket az elmúlt egy évben.

A hazai munkavállalók a stabil, kiszámítható, hosszú távon is biztos működést tartják egy cég legnagyobb értékének, a válaszadók 84,2 százaléka emelte ki ezt a tényezőt. A nyílt és folyamatos kommunikáció is sokak számára fontos (43 százalék), de majdnem ennyien (39,5 százalék) értékelik a rugalmasságot a munkavállalói igények/elvárások kezelésében. (Ennél a kérdésnél több lehetséges választ is megadhattak a válaszadók.) Ha azonban a munkahelyváltás kerül szóba, akkor már átértékelődnek a szempontok, ebben az esetben ugyanis a túlnyomó többség, tízből nyolc válaszadó a fizetést és egyéb anyagi juttatásokat tartja a legfontosabb tényezőnek, de szintén magas, 46 százalék azok aránya, akik a munkahelyi környezetet emelték ki. A COVID-járvány hatása is érződhet abban, hogy a biztonságot a válaszadók 35,5 százaléka jelölte meg olyan szempontként, amit figyelembe venne új munkahely kiválasztásánál, és majdnem ugyanilyen arányban (33,8 százalék) jelezték a rugalmas munkaidő fontosságát. (Ennél a kérdésnél több lehetséges választ is megadhattak a válaszadók.)

„Karanténkarrier kutatásunk jól érzékelteti, hogy mennyire felértékelődött a munkavállalók szemében a stabilitás, a biztonság, illetve a rugalmas foglalkoztatási formák egy-egy cég megítélése során. Az elmúlt időszakban rendszeresen kértünk visszajelzést a munkatársainktól arról, hogy elégedettek-e a biztonságot szolgáló intézkedéseinkkel, vagy a kommunikációval kapcsolatban. Ezeket a jelzéseket mindig komolyan vettük, és kiemelt figyelmet fordítottunk a rendszeres tájékoztatásra. A Family Leave program kapcsán kiegészítjük a táppénz ellátást azoknak, akik a COVID-fertőzés miatt, vagy közeli hozzátartozó ápolása miatt nem tudnak dolgozni. A pandémia miatt elmaradt tavalyi rendezvényekre szánt összeget pedig az év végén odaadtuk a kollégáinknak, hogy kényelmesebb home office-t tudjanak maguknak kialakítani. A legutóbbi elkötelezettség felmérés során azt a visszajelzést kaptuk, hogy a járvány után a munkatársaink szeretnének hetente 2 napot otthonról dolgozni, így felemeltük a heti home office-napok számát az eddigi egyről kettőre. Ebből a belső felmérésünkből az is kiderült, hogy a kollégáink 90 százaléka úgy érezte, a biztonságuk az elsődleges prioritás a vezetők számára. Kihívásokkal teli időszakot élünk meg, és számunkra ez a visszajelzés egy újabb pozitív megerősítés arra, hogy az egyik legjobb hosszú távú befektetés az, amit a munkavállalóinkért teszünk, hogy biztonságban érezhessék magukat, és tudják, hogy bármilyen helyzetben számíthatnak a közösségre” – mondta el Ivanov Katalin, a Schneider Electric Zrt. HR igazgatója.

  • Megosztom