- Hirdetés -

Idén a nyuszi is online vásárol

|

- Hirdetés -

Játék, édesség és könyv – ezek kerülnek a nyuszi kosarába húsvétkor a Regio Játék friss kutatása szerint. A rendhagyó körülmények miatt idén az internetes vásárlás mellett döntött a magyar szülők nagy része, a játékkereskedő átlagos online kosárértéke ezért magasabb lesz a vártnál, 10.000 forint felett alakul. Tízből kilenc család szűk körben ünnepel idén, a többiek pedig óvintézkedések betartása mellett látogatják meg szeretteiket.

Kreatív és szabadtéri játékot, valamint sporteszközöket hoz idén a húsvéti nyuszi a magyar gyermekeknek az édesség és könyv mellett – derül ki a REGIO JÁTÉK friss kutatásából. „Ebben a rendhagyó helyzetben sokan olyan ajándékot választanak, mellyel bent a lakásban is tudnak játszani a kicsik, ezért előkelő helyen végeztek az építő- és társasjátékok, valamint a kirakósok is” – mondta el Gyaraki Dávid marketingvezető. A megkérdezett szülők 40%-a több mint 5.000 forint, 30%-a 3-5 ezer forint között, további 30%-a kevesebb mint 3 ezer forint értékben választ játékot.

A kutatásban résztvevők kétharmada szívesebben vásárolja meg személyesen az ajándékokat, azonban a legtöbben (43%) csupán az ünnep előtti 1-2 hétre vagy az utolsó pár napra (30%) időzítették a meglepetések beszerzését. „A megváltozott helyzetben viszont az esetek jó részében ekkor már csak internetes vásárlásra volt és van lehetőség, ezért a válaszadóink 50%-a online rendeli, 25%-a online és áruházban vegyesen veszi meg a húsvéti ajándékokat. Ez érezhető értékesítési számainkban is, az eredetileg tervezett 8.800 forintos webes kosárértékünk – ami 10%-os növekedés a tavalyi évhez képest – az ünnep előtti hetekben 10.000 forint felett járt” – árulta el a REGIO JÁTÉK marketingvezetője.

Szűk körben ünnepelnek a családok

A felmérés kitért arra is, hogy idén hogyan ünneplik, milyen programokkal színesítik a családok a húsvétot. Tízből kilencen otthon maradnak, a szülők gyermekeikkel töltik a négynapos hétvégét, a többiek viszont óvintézkedéseket téve, mint a megfelelő mértékű távolságtartás és a szájmaszk használata, de személyesen is meglátogatják a nagyszülőket. A találkozásnak azonban ma már nem szabhat gátat, hogy fizikailag nem vagyunk egy helyen. „A válaszokból kiderül, hogy legtöbben az online kapcsolattartást fogják választani, a nagyszülőknek a családok háromnegyede, az unokatestvéreknek 45%-a, a barátoknak pedig 44%-a fog kellemes ünnepeket kívánni interneten keresztül” – ismertette a kutatási eredményeket Gyaraki Dávid. A húsvéti programok közül a tojásfestés, a tojásvadászat és a süteménykészítés kerültek fel a dobogóra.

TOP10 játék húsvétkor a REGIO JÁTÉK adatai szerint:

1. LEGO Friends Kemping

2. Ugri nyuszi funkciós plüss

3. Lotti Karotti társasjáték

4. Kosárlabda szett

5. Tacsi pajti funkciós plüss

6. Műanyag hinta

7. Diavetítő diafilmmel

8. Íjász készlet

9. Create it! színváltós körömlakk

10. Fa hinta

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Új rekordot állított fel a Yettel

2024. március 26-án több százan doboltak egyszerre Magyarország különböző pontjain, hogy hazai ütősrekordot állítsanak fel. A kísérlet apropóját az adta, hogy 30 éve indította el a Yettel – akkor még Pannon GSM néven –...

Ezek lesznek idén a legmeghatározóbb divattrendek

A Z generáció nem várja meg, hogy a divatipar megszabja mi a menő, hanem megalkotja saját trendjeit. Manapság ezek a trendek a nagy divatmárkákra is hatással vannak, amelyek a Z generáció ízlésvilágához igazítják kollekcióikat....

Új évaddal tér vissza az Adom a napom

Április 15-én hétfőn 20 órakor 3. évadával tér vissza a VIASAT3-ra Magyarország egyik kedvenc élő talkshowja, az Adom a napom. „Mutasd meg a napod, megmondom, ki vagy!” – tartja a műsor kapcsán Geszti Péter,...

Televíziós Újságírók Díja: megvannak az idei nyertesek

Győzteseket hirdettek a Televíziós Újságírók Díja gálaeseményen március 27-én este. A legjobb női műsorvezető Lékai-Kiss Ramóna lett, Till Attila kapta a legjobb férfi műsorvezetőnek járó elismerést, Miklósa Erikát a zsűritag kategóriában díjazták, Sztarenki Dóra...
Szabó Balázs RTL

Az RTL már javában készül a Bajnokok Ligájára

Amikor egyszerre hét meccs lesz egy időpontban, akkor mind a hetet láthatják magyar kommentárral a nézők – mondja a Bajnokok Ligája közvetítések kapcsán Szabó Balázs, az RTL Magyarország tartalmak menedzseléséért felelős vezérigazgató-helyettese. A szakember...

Új vezetőt nevezett ki a Decathlon

A sportszerforgalmazó márka új marketing és brand igazgatója számára nem ismeretlen a terep, bár Herczeg Lilla január 1-jétől tölti be új pozícióját, a Decathlon csapatát viszont már 2012 óta erősíti. A szakember az elmúlt...

Így ünnepli a nők sikereit a Glamour

A GLAMOUR Women of the Year gálát idén immár 15. alkalommal rendezte meg a Ringier Hungary. A díjátadó gála célja a kezdetektől az, hogy a hazai társadalomban nagyobb teret adjon a nők által elért...

Kiberbűnözés – veszélyben az idősek

Az 50–79 éves magyarországi internetezők 97 százaléka napi rendszerességgel használja az internetet. Bár átlagosan mintegy két órát töltenek naponta az interneten, kevesen tartoznak a digitálisan felkészültek közé, ezért jobbára bizalmatlanok és kevésbé tudatosak –...

Elkészült a legbefolyásosabb magyar nők listája

Tizedik alkalommal tette közzé a Forbes a legbefolyásosabb magyar nők listáját. Az üzleti magazin idén is négy kategóriában rangsorolt: közélet, üzlet, média és kultúra, utóbbinak az élén debütált Karikó Katalin Nobel-díjas kutató. Új belépőként...

Nélkülözhetetlen mobilappok húsvétra

Közeleg a húsvét, a szórakozást pedig új szintre lehet emelni pár jópofa, játékos alkalmazásról, legyen szó a gyerkőcök foglalkoztatásáról vagy családi kikapcsolódásról. A HONOR pár olyan androidos alkalmazást szedett össze, amik remekül jönnek majd...
- Hirdetés -