Hozzánk is megérkezett a YouTube Kids

Már Magyarországon is elérhető a YouTube Kids. Ezentúl könnyebb lesz megtalálni a gyerekek kedvenc videóit, a szülők pedig egyszerű eszközökkel választhatják ki a megfelelő csatornákat, és határozhatják meg a videónézésre fordítható időt, így gyermekeik családbarát módon használhatják a YouTube Kids-et.

A YouTube Kids egyszerűbbé teszi, hogy a gyerekek számára kedves rajzfilmeket keressünk, mondókákat hallgassunk, valamint megtaláljuk a választ különféle matematikával, tudományokkal vagy természettel kapcsolatos kérdésekre.

Öt évvel ezelőtti indulása óta a YouTube Kids a piacon elérhető egyik legnépszerűbb gyermekeknek fejlesztett alkalmazás lett – mostantól pedig Magyarországon is elérhető. Az alkalmazás díjmentesen letölthető, és telefonján, táblagépén vagy nagyképernyőn is élvezheti a ChromeCast, Apple TV, játékkonzolok vagy egy Smart TV segítségével.

Az öt legnépszerűbb szolgáltatás, amelyeket a magyar családok is szívesen használnak majd:

Családbarát tartalom: A YouTube Kids alkalmazást a családok igényeit szem előtt tartva hoztuk létre. A YouTube Kids olyan családbarát környezetet teremt, ahol a gyerekek kíváncsiságukat és fantáziájukat szabadjára engedve böngészhetnek a csatornák között és a lejátszási listákban, amelyeket négy kategóriába osztottunk: Műsorok, Zene, Felfedezés és Játék.

Partnergyűjtemények: A gyerekek számos témában élvezhetik a megbízható csatornák gyűjteményét – a művészetektől kezdve a kézműveskedésen át a zenéig, a sportig, vagy a tanulásig. A szülők pedig könnyen kiválaszthatják, hogy a gyűjtemények és a témák közül melyeket szeretnék gyermekeik számára elérhetővé tenni.

Felhasználóbarát: A nagyobb képek, a színes kialakítás és a jól látható ikonok megkönnyítik a kicsik számára az alkalmazás használatát. Amikor a szülők először nyitják meg az alkalmazást, rögtön látni fogják, hogyan szűri és javasolja a YouTube Kids az egyes tartalmakat.

Szülő által jóváhagyott tartalom: Az alkalmazásba számos olyan funkciót építettünk be, amelyek segítenek a szülőknek ellenőrizni a gyermekeik által megtekintett tartalmakat. A „jóváhagyott tartalom” mód lehetővé teszi a szülők számára, hogy kiválasszák azokat a videókat és csatornákat, amelyeket gyermekeik számára elérhetővé akarnak tenni az alkalmazásban. Ha a szülők szeretnék maguk kijelölni, hogy milyen tartalmat nézhetnek meg gyermekeik az alkalmazáson belül, vagy bizonyos videókat vagy csatornákat szeretnének kizárni, akkor ezt is könnyedén megtehetik. A szülők továbbá azt is eldönthetik, hogy engedélyezik-e vagy sem a keresés funkció használatát.

Képernyő előtt töltött idő: A beépített időzítővel a szülők könnyen korlátozhatják gyermekeik képernyő előtt töltött idejét – például 30 perces időtartamokat beállítva. Az alkalmazás értesíti a gyermeket, ha az engedélyezett idő lejárt.

A családok évek óta használják a YouTube-ot, a legkülönbözőbb témákban számtalan órányi videót néztek meg. A YouTube Kids a világ minden tájáról származó filmkészítők, tanárok és alkotók népszerű gyermekprogramjait kínálja. Remek forrása lehet az oktatásnak és a szórakozásnak egyaránt. A Walt Disney, a Szezám utca, a Peppa malac és más kedvencek mellett a gyerekek olyan sorozatokat nézhetnek az általuk már kedvelt helyi csatornákon, mint a Bogyó és Babóca, a KEDD vagy a Pocoyo. Elmoval, a Sütiszörnnyel és Big Birddel együtt játékosan tanulhatják az angol ábécét, új ismereteket sajátíthatnak el a dinoszauruszokról a National Geographic Kids segítségével, vagy zenét hallgathatnak Olaffal. Tomiékkal kideríthetik, hogy milyen sportokat szeretnek, Rolandó pedig bűvésztrükköket mutat nekik. A YouTube Kids támogatja a 360 fokos videókat is, csak egyszerűen mozgatnunk kell a telefont vagy táblagépét a felfedezéshez. A gyerekek szüleikkel együtt felpattanhatnak a LEGO hullámvasútra, vagy meglátogathatják a Broadway egyik színházát, hogy megnézzék az Oroszlánkirály zenés előadását.

Ha a szülők olyan videót találnak, amely aggasztja őket, könnyen jelenthetik azt, ezzel segíthetnek a platform folyamatos fejlesztésében.

“Nagyon örülünk, hogy mostantól Magyarországon is elindul a YouTube Kids, amely a szülők és a gyermekek érdekeit figyelembe véve készült, lehetővé téve azt, hogy a gyermekek a legjobb felfedezésre váró videókat és témákat találják meg. Egy olyan biztonságosabb, gyermekeknek szóló önálló videó streaming szolgáltatásról van szó, amelynek a szülői felügyeleti eszközök is alapvető részei. Ezekkel személyre szabható a tartalom és a felhasználói élmény, így azt minden család a saját igényeihez igazíthatja” – mondta Bíró Pál, a Google magyarországi vezetője.

Az alkalmazást letölthető a Google Play és az Apple Store oldalakon.

A YouTube Kids:

2015 februárjában indult, világszerte 79 piacon érhető el és 32 nyelvre fordították le. Az alkalmzásnak eddig több tízmillió letöltése és nézője volt, több mint 160 milliárd megtekintéssel.

A YouTube Kids a 3–12 éveseknek szól, a YouTube pedig a 13 éves vagy annál idősebb korosztály számára készült. Az app használható okostelefonon vagy táblagépen (iOS 7 vagy frissebb, Android 4.1 vagy frissebb) valamint TV-n a ChromeCast, az Apple TV, játékkonzolok, Smart TV vagy Android TV és Apple TV használatával.

A YouTube Kids használatához a gyermekeknek nincs szükségük Google Fiókra. A gyerekek nem tudnak videókat feltölteni és kommentelni, kizárólag nézni tudják a tartalmakat.

  • Megosztom