Hova tovább? – itt a 20. ARC közérzeti pályázat

Ismét meghirdették Magyarország legnagyobb köztéri kiállítását, ezúttal a „Hogyan tovább?” jegyében írták ki a pályázatot a szervezők, akik július 31-én délig várják az alkotók jelentkezését.

Ökológiai összeomlás, világjárványok, társadalmi egyenlőtlenségek. A hétköznapi élet a Föld szinte minden egyes pontján mindinkább a kockázatok elkerülése köré szerveződik. A bolygón zajló lokális és globális jelenségek miatt mindannyiunknak, az összes földlakónak adott a közös feladvány: Hogyan tovább?

Ezért az immár 20 éves hagyománnyal és komoly ismertséggel rendelkező pályázat és kiállítás az idén is körültekintően felelősségteljes, szabad és kreatív képkészítésre buzdítja a pályázatán résztvevőket.

A ARC pályázat szervezőinek közlése szerint az alkotói szabadság jegyében a felkínált témán kívül más ötlettel, témával is szabadon lehet jelentkezni. A kiállítás szervezői felajánlásokat is várnak cégektől, szervezetektől, magánszemélyektől, akiknek fontos, hogy idén is legyen ARC kiállítás Budapest egy belvárosi közterületén.

  • Megosztom