Hogyan tovább Népszabadság? – Így alakulhat a lap sorsa

Eredménytelenek voltak a tegnapi egyeztetések a Népszabadság főszerkesztője és a Mediaworks menedzsmentje között, így ma nem jelent meg a lap és az online kiadás sem működik. A napilap munkatársai igyekeznek elérni, hogy eladják a kiadványt, így biztosítanák a fennmaradását, és azt, hogy a szerkesztőség együtt maradjon.

 

Fotó: MTI

 

Folytatódott a kényszerszünet a Népszabadságnál, a lap hétfőn nem jelent meg és az online felülete sem volt elérhető. A Mediaworks szombat reggel közleményben jelezte, hogy felfüggesztik a lap kiadását, a lépést a veszteséges működéssel indokolták. Ezt követően szombaton a Népszabadság munkatársai és szimpatizánsok a Kossuth téren tüntettek, több ezres tömeg gyűlt össze. Majd vasárnap a lapnál dolgozók megpróbálták felvenni a munkát az új, Bécsi úton található székhelyen, ahova a hétvégén költözött a Mediaworks, azonban nem engedték be őket az épületbe.

 

A kiadó menedzsmentje tárgyalt a szerkesztőség képviselőivel, a megbeszélésről Murányi András, a Népszabadság főszerkesztője elmondta: a szerkesztőség alapvetése a tárgyaláson az volt, hogy jelenjen meg a napilap hétfőn, illetve oldják fel az online felület korlátozását. Ennek érdekében felajánlást is tettek, amelynek részleteit nem ismertette. A tulajdonos egyetértett a szerkesztőség által felvázolt iránnyal, de azt szeretné megállapodásba, jogi keretek közé foglalni és addig nem szeretné működtetni a lapot – tette hozzá. “Én ezt úgy értelmeztem, hogy nem pénzügyi döntés született, hanem valami másfajta” – idézi az MTI Murányi Andrást.

 

A távirati iroda beszámolója szerint a főszerkesztő azt is közölte, hogy egyedül arról tudnak tárgyalni a menedzsmenttel és a tulajdonossal, hogy biztosítsák a Népszabadság eladását. Hozzátette: ezzel a tulajdonos egyetértett, többek között abba a szándéknyilatkozatba is belefoglalják ezt, amelyet kötni terveznek. Elmondta: a dokumentum a szerkesztőség alapvetéseit tartalmazná, illetve mindazon információkat, adatokat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a Népszabadság értékesítése sikerüljön. Ez szerinte a következő napokban megszülethet.

 

A délutáni órákban a szerkesztőség üzemi tanácsát, valamint a Sajtószakszervezet helyi alapszervezetét is egyeztetésre hívta a munkáltató, ám az egyeztetés elmaradt, mert az érdekképviselők jogászát arra hivatkozva nem engedték be az épületbe, hogy a munkáltatói oldalnak nincs jelen a jogásza. Danó Anna, a Népszabadság üzemi tanácsának elnöke elmondta: hétfőre kaptak újabb időpontot egyeztetésre, amelyen arról tárgyalnak majd, hogy mi vár a szerkesztőségre.

 

A Mediaworks szombat reggel tájékoztatott arról, hogy a kiadó szombattól felfüggesztette a Népszabadság nyomtatott és internetes formában történő kiadását a lap új koncepciójának kialakításáig. A kiadó döntését közleményében azzal indokolta, hogy a lap példányszáma az elmúlt tíz évben 74 százalékkal, azaz 100 ezer példányt meghaladó mértékben csökkent, így az 2007 óta több mint 5 milliárd forint veszteséget termelt, és idén is jelentős veszteséget halmozott fel. Sokan azonban politikai okokat sejtenek a lap felfüggesztése mögött, a Népszabadság az elmúlt időszakban ugyanis több, a kormányt és néhány tagját igen érzékenyen érintő ügyet tárt fel részletesen és tartott napirenden.

 

A Mediaworks még a hétvégén azt közölte, hogy a menedzsment azonnali egyeztetést kezdeményezett a Népszabadság felfüggesztésével és újraindításával kapcsolatban Murányi András főszerkesztővel, és a kiadó tett is egy ajánlatot tett, mely szerint a Mediaworks haladéktalanul tárgyal a lap finanszírozásáról vagy újraindításáról, amennyiben a szerkesztőség vezetése olyan stratégiát és üzleti tervet tesz le az asztalra, amely alapján biztosítható a hosszú távú gazdaságos működés.

 

A vasárnapi nyilatkozatok alapján azonban úgy tűnik, hogy a szerkesztőség tagjai nem igazán látnak esélyt arra, hogy a Mediaworks portfólióján belül folytassák a munkát. Az esetleges eladás kapcsán kérdés, hogy egyáltalán találnának-e vevőt. Bár sajtóbeszámolók szerint a múlt évben már némi nyereséget hozott a Népszabadság, az azt megelőző időszakban valóban masszívan veszteséges volt a lap, és a Mediaworks közlése szerint idén is hasonló volt a helyzet. Persze egy olyan drasztikus lépés, mint a kiadás felfüggesztése akár még nagyobb veszteségeket okozhat. Egyrészt rendezni kell az előfizetők helyzetét, kárpótolni kell őket, másrészt nagy kérdés, hogy mi lesz a hosszabb távú hirdetési megállapodásokkal.

 

A tárgyalás a Népszabadság szerkesztőségének képviselői és a Mediaworks menedzsmentje között ma folytatódik.

 

A Népszabadság esetében a Matesz adatai alapján a második negyedévben a napi átlagos értékesített példányszám 37134 volt. Az elmúlt években a sajtópiaci trendeknek megfelelően folyamatosan csökkentek a kiadvány eladási számai. Egy éve 40,6 ezer fölött volt még, míg 2014 második negyedévében meghaladta a 43 ezret a napi értékesített lapszám. Érdekesség, hogy a legrégebbi Matesz adat 1994 első félévéről áll rendelkezésre, akkor 294,3 ezer volt az átlagos értékesített példányszám. Persze akkor még sehol sem volt az online média, teljesen más volt a nyomtatott lapok piaca és még nem indultak el a kereskedelmi televíziók sem itthon. A Népszabadság internetes kiadása idén szeptemberben 560,7 ezer valós felhasználót vonzott a dkt.hu adatai alapján, az oldalletöltések száma meghaladta az ötmilliót.

  • Megosztom