Kampányol az MLE

A Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) a Repropress Magyar Lapkiadók Reprográfiai Szövetségével közösen 2016 őszén átfogó kampányba kezd a sajtópiac és a sajtóhirdetések előnyeinek bemutatásáért. Céljuk, hogy tudatosítsák: a printpiac él és virul, a printhirdetéseket vásárlóképes fogyasztók olvassák, a hirdetőknek jelentős forgalmat és konverziót produkálnak, és az imázs építésében is nélkülözhetetlen szerepe van. A B2B printüzenetek széleskörű bemutatásával pedig világszerte élnek a szakmai szervezetek: az MLE őszi kampánya egy időben indul a brit „Love Papers” kampánnyal.

 

 

Az MLE tagjai között nagy támogatottságnak örvendő kampányhoz számos kiadó csatlakozott, reklámfelületeiken összesen 9 féle kreatív anyag mutatja be, hogy a nyomtatott lapokat olvasók potenciális fogyasztók. A médiafogyasztási adatokra épülő kreatívokból kiderül, hogy a vásárlásért felelős családtagok nagyobb arányban olvasnak fizetős magazint, mint a lakossági átlag (forrás: TGI, 15 évesnél idősebb lakossághoz képest, 2015-ös adat), vagy a napilapolvasók között felülreprezentáltak a magas, azaz A és B Esomar-státuszú vásárlók.

 

Az MLE nem titkolt célja, hogy meghozza a hirdetők kedvét a printhirdetésekhez, print kampányokhoz, melyekhez egyszerű és közérthető, de objektív szakmai érveket ad. A kampány külön érdekessége, hogy túlmegy a szakmai lapokon, ugyanis megyei- és országos napilapokban, női- és gazdasági magazinokban, sportlapokban egyaránt megjelennek majd a hirdetéseik, hiszen a nagy hirdetőkön túl a mikro-, kis- és középvállalatokat is megszólítja.

 

A kampány mögött álló csapatról

A hazai kommunikáció koordinációjával a Magyar Lapkiadók Egyesülete Torma Tibort, a Mediaworks korábbi üzleti és értékesítés támogató marketing vezetőjét bízta meg. A projekt stratégiai tanácsadója a Mrs. White Media Consulting / Whitereport, a kreatívanyagokat a Brand Avenue készíti, a médiaügynökségi teendőket pedig az Adsol Media egyik vezetője, Mező Erzsébet végzi.

  • Megosztom