Hazai gyártású sorozattal erősít a Discovery

Idén decembertől hazai gyártású sorozattal jelentkezik a Discovery Channel. A vadonatúj Made In Gyetván Csabával epizódonként egy-egy téma – például alapélelmiszerek, megújuló energia, robotika – köré csoportosítva mutatja be egy órában, hogyan készül mindaz, ami körülvesz bennünket.

A téma időtálló és örök. A közel húsz éve futó Hogyan készült a Discovery Channel egyik legsikeresebb műsora, amely a csatorna átlagos nézettségénél itthon 27%-kal teljesít jobban. Nem véletlen, hogy a formátum más televízióknál is népszerűvé vált.

Gyetván Csaba régóta készít hasonló témájú tartalmakat. A nézők az ő szemén keresztül pillanthatnak be az egyébként legtöbbször nem látogatható helyekre. és megismerkedhetnek azokkal az emberekkel is, akik ezeket a tárgyakat vagy termékeket készítik.

„Gyerekként órákat ültem a Discovery előtt a klasszikus Hogyan készült miatt, így érthető, hogy a Made In elindulásával egy álmom válik valóra. A Discovery a világ egyik legismertebb televíziós társasága, nagy felelősség és büszkeség erre a csatornára műsort készíteni” – mondta Gyetván Csaba.

„A Hogyan készült a Discovery Channel egyik védjegye: a csatorna DNS-ében van a kíváncsiság a minket körülvevő világ iránt. Örülünk, hogy Csaba személyében ismert és hiteles arccal folytathatjuk ezt a hagyományt. A Made In sorozattal a formátum tulajdonképpen hazatér” – mondta Victoria Davies alelnök, a Discovery CEEMEA-régióért2 felelős vezetője.

A Made In Gyetván Csabával megtartja, de Csaba tapasztalatait felhasználva meg is újítja a formátumot. A sorozat témák szerint csoportosítva mutatja be, hogyan készül mindaz, ami körülvesz minket. Az epizódok a nagyobb rendszerek összefüggéseit is feltárják: megtudhatjuk, hogy ezek a termékek hogyan kapcsolódnak egymáshoz és a mi mindennapi életünkhöz. Csaba azt is megvizsgálja, a gyártás során hogyan érvényesülnek a fenntarthatóság elvei.

A négyrészes első évad decemberben szerdánként este 8 órakor kerül a Discovery Channel műsorára. Az egyes részek témái:

1. epizód: Mi lapul a konyhánkban?

Megannyi élermiszert használunk fel nap mint nap, anélkül, hogy tudnánk, hogyan készültek. Vajon mi zajlik egy húsüzemben? Milyen hosszú utat tesz meg egy tálca tojás, mire a szupermarketek polcaira kerül? Mi történik a kukoricával, mielőtt a konzervdobozba jut? Mitől lesz a toastkenyér az, ami?

2. epizód: Megújuló energiák

Az elmúlt évtizedekben nyilvánvalóvá vált, hogy az emberiség Földünket kizsákmányoló magatartása visszafordíthatatlan következményekkel járhat. Ennél fogva óriási potenciál rejlik a megújuló energiaforrásokban. De hogyan állíthatók elő? Miként lesz távfűtés a geotermikus energiából? Hogyan lesz elektromos áram a víz és a Nap energiájából? Hogyan képződhet energia a szemétégetőkben, valamint a hulladéktárolókban? Miként hasznosítja a cukorgyár a gyártás során keletkező répahulladékot? – ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk Gyetván Csabától.

3. epizód: Szupergépek

Energiaital, siklóernyő, az épületek fém tartószerkezetei – mindegyik gyártásában használnak valamilyen „szupergépet”. Legyen szó az energiaitalos dobozok kialakításáról, a siklóernyő szárnydarabjainak méretre vágásáról, vagy a hatalmas tartógerendák csavarfuratainak kivágásáról, mindegyikben visszaköszön valamilyen high-tech megoldás.

4. epizód: Könnyen, gyorsan finomat

„Nincs időm főzni.” Sokak számára ismerősen csenghet ez a mondat. Még szerencse, hogy manapság számtalan olyan gyors és könnyen elkészíthető megoldás létezik, mint a száraztészta, a zacskós leves, vagy a csomagolt szendvics. A készen vásárolható bejgli óta a karácsonyi ünnepek menüjére sem kell rágörcsölnünk. De milyen gyártási folyamatoknak köszönhetjük őket? Fedezzük fel együtt az élelmiszeripar kulisszatitkait!

A Magyarországon 1997-ben indult Discovery Channel már több mint tíz éve a legnézettebb tényszerű szórakoztató csatorna itthon, a televízióval rendelkező háztartások 83,9 százalékában elérhető.

A Discovery csoport reklámértékesítési partnere az Atmedia.

  • Megosztom