Hatalmas zuhanás a Simicska érdekeltségeknél

Simicska Lajos médiaérdekeltségei több mint tízmilliárd forintot buktak egyetlen év alatt, és egyre több új konkurenst kapnak. A milliárdos kiszállt a nyereséges, de bizonytalan jövőjű Class FM-ből.

 

A Simicska Lajos, Nyerges Zsolt és Fonyó Károly nevével fémjelzett médiacsoportnak az elmúlt másfél évben egyszerre több kihívással is szembe kellett néznie. Egyrészt Simicska és Orbán Viktor megromló viszonya miatt 2014 vége óta folyamatosan elapadtak az állami hirdetési bevételeik, másrészt egyre több médiatermékük kap konkurenst. A Magyar Nemzettel szemben elindult a Magyar Idők, a Metropol június elején Lokál Extra néven kapott konkurenciát, aminek hatására úgy döntöttek, hogy megszüntetik a lapot, a Lánchíd Rádió Budapesten már a Karc FM-mel is versenyez, a Music FM-nek pedig hamarosan a Rádió 1-gyel kell megküzdenie. Az állami frekvenciacsomagot használó Class FM esetén pedig a piacon már szinte kész tényként kezelik, hogy a Médiatanács nem járul hozzá az ősszel lejáró jogosultságuk ötéves meghosszabbításához.

 

Eltűnt milliárdok

 

A három nagyvállalkozó nevéhez kötődő médiacégek 2014-es éve még kifejezetten jól alakult, bár a korábbi években tapasztalt növekedés megtorpant. Mindez a kilenc médiacég esetén 31,2 milliárd forintos együttes nettó árbevételt jelentett. 2014-ben még mindegyik társaság nyereséges volt, együtt 7,6 milliárd forint adózott eredményt értek el.

 

A 2015-ös év volt az első, amikor Simicskáék médiavállalatainak piaci alapon kellett működniük. A tavalyi üzleti beszámolók alapján a bevételek drasztikus visszaesése mellett, de mégis jól vették ezt az akadályt.

 

A nagyvállalkozóhoz és holdudvarához köthető médiacégek összességében 19,4 milliárd forint árbevételt értek el, ez 11,8 milliárd forinttal kevesebb, mint 2014-ben. A bevételek drasztikus csökkenése különbözőképpen érintette az egyes cégeket, viszont összességében még így is 1,9 milliárd forintos nyereséget produkáltak.

 

Mindez annyiból nem meglepő, hogy a Simicska-érdekeltségeknél az „aranyidőkben” is figyelni kellett arra, hogy az állami hirdetések nélkül is életképesek legyenek. Persze azzal nehéz előre kalkulálni, hogy egyes piaci hirdetők is hajlamosak az állami szektorral együtt mozogni, és biztos, ami biztos alapon az aktuális csókos médiavállalatnál hirdetni.

 

Ráadásul a jövőre nézve még vannak jelenleg kihasználatlan szinergialehetőségek a vállalatok között. Ugyanis hiába nevezzük nagyvonalúan cégcsoportnak ezt a kört, korábban komoly törésvonalak voltak a „birodalmon” belül. Különösen a korábban Liszkay Gábor által felügyelt Magyar Nemzet, Hír Tv, Lánchíd Rádió hármas képviselt külön kasztot. Sokszor személyi ellentétek is tetézték ezt, például a Heti Választ csak bő fél éve promótálhatják a Magyar Nemzetben, korábban erre még pénzért sem volt lehetőségük. Tavaly óta viszont már egyre jobban együttműködnek a cégek, hiszen ez az új helyzetben alapvető érdekük.

 

Rádiós nehézségek

 

A csoporton belül a legmagasabb nyereséget a májusban értékesített Advenio Zrt. érte el. A Class FM tulajdonosának adózott eredménye meghaladta a 800 millió forintot, és a cégből 1,5 milliárd forintnyi osztalékot vettek fel. Az idén ősszel lejáró jogosultságú Advenio Zrt.-t a Sláger Rádió Zrt. vásárolta fel.

 

2014 őszéig a Sláger Rádió Zrt. többségi tulajdonosa az amerikai Emmis volt, amely az európai piacról való kivonulása után eladta a részesedését John Michael McNuttnak. A társaságban kisebbségi tulajdonos maradt a Jürg Marquard tulajdonában lévő MEM Marquard Electronic Media Kft.

 

Egyelőre nem igazán látni, hogy McNuttnak miért érte meg belevágni ebbe. Mindenesetre az elvesztett frekvenciák utáni perekben van tapasztalata, ugyanis miután a Danubius Rádió a 2009-es pályázaton nem járt sikerrel, a hoppon maradt tulajdonost, a Mezzanine Capital Management nevű céget McNutt képviselte.

 

Zászlóshajók

 

A Class FM kiesésével Simicskáék médiás érdekeltségeinek üzleti szempontból három zászlóshajója van, a Hír Tv, a Hung-Ister műsorgyártó, valamint a Publimont közterületi reklámcég. Tavaly az utóbbi érte el a legmagasabb, négymilliárd forintot is meghaladó nettó árbevételt, igaz, ez fele a 2014-es 8,2 milliárdos bevételüknek. A Publimont a 2014-es évet még hárommilliárdos giganyereséggel zárta, tavaly viszont be kellett érniük 490 millió forintos eredménnyel.

Négymilliárd forint feletti árbevételt ért el a Hír Tv-t működtető társaság is, ami hárommilliárdos csökkenés az előző évhez képest. A televízió 188 millió forintos nyereséggel örvendeztette meg a tulajdonosait. Ahhoz képest, hogy tavaly a közmédiás megbízásait elvesztette, szép nyereséget termelt a Hung-Ister műsorgyártó. A cég árbevétele közel másfél milliárd forinttal esett vissza, adózott eredményük viszont még így is elérte a 726 milliót.

 

Az összeállítást teljes terjedelmében a Marketing&Media magazin legújabb számában olvashatja el.

 

Heszler Róbert

  • Megosztom