- Hirdetés -

Halálában is szép pénzt termelt a Class FM

|

- Hirdetés -

A felszámolás alatt álló Advenio Zrt.-ből a tulajdonosa idén is kivett 144 millió forint osztalékot. Ennek nagy része pedig egy Brit Virgin-szigeteki társasághoz vándorolt.

A Class FM-et működtető Advenio Zrt. 2016 májusában cserélt gazdát. Az országos kereskedelmi rádió által használt frekvenciacsomag jogosultsága akkor már csak hat hónapig volt érvényes, ezért is tűnt meglepőnek a vevő felbukkanása. Mindenesetre a tranzakció révén Simicska Lajos érdekköréből a Sláger Rádió Zrt.-hez került az Advenio.

Ez ugyanaz a Sláger Rádió Zrt. volt, amely 2009-ig az azonos nevű országos kereskedelmi adót működtette. A tulajdonosa ugyanakkor már nem az amerikai Emmis, hanem John Michael McNutt volt.

Ahogy az várható volt, a Class FM jogosultságát nem hosszabbították meg. Emiatt 2016. november 20-tól internetes rádióként üzemelt, egészen tavaly október 27-ig, amikor az internetes adást is lekapcsolták.

A rádió korábban felhalmozott bevételei azonban úgy tűnik, hogy sokáig kitartanak. Maga az Advenio Zrt. már felszámolás alatt áll és két éve nem is töltöttek fel friss beszámolót. (A 2016-os üzleti évükben 3,3 milliárd forint nettó árbevétel mellett 553 millió forint adózott eredményt értek el).

Ugyanakkor a nagy túlélőnek számító tulajdonosuk, a Sláger Rádió Zrt. még él és virul. Olyannyira, hogy az Advenióból 2017-es üzleti év után 307 millió, a tavalyi év után pedig 145 millió forint osztalékot vettek ki. Ennek révén pedig a Sláger Rádió Zrt. tulajdonosa a 2017-es év után 300 millió, illetve – idén júniusban úgy döntöttek, hogy – a tavalyi esztendő után 130 millió forint osztalékot vesznek fel.

Ez azt is jelenti, hogy összességében már több pénzt tudott kivenni a Sláger Rádió Zrt. az Advenióból, mint amennyiért anno megvették. Az egykori Class FM-et működtető céget ugyanis 415 millió forint értékű befektetésként szerepeltetik a beszámolójukban.

A Sláger Rádió Zrt. egy ideje már nem közvetlenül McNutt érdekeltsége. 2018 nyara óta a társaság vezérigazgatója egy bizonyos Elvis Jerome Harrigan, aki a Brit Virgin-szigeteken tengeti napjait. A cég egyetlen tulajdonosa pedig a szintén Brit Virgin-szigeteki bejegyzésű Fresh Breezes Investment Limited, ennek tulajdonosaként azonban McNutt van megadva az osztalékról döntő tulajdonosi határozatban.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Kiberbűnözés – veszélyben az idősek

Az 50–79 éves magyarországi internetezők 97 százaléka napi rendszerességgel használja az internetet. Bár átlagosan mintegy két órát töltenek naponta az interneten, kevesen tartoznak a digitálisan felkészültek közé, ezért jobbára bizalmatlanok és kevésbé tudatosak –...

Elkészült a legbefolyásosabb magyar nők listája

Tizedik alkalommal tette közzé a Forbes a legbefolyásosabb magyar nők listáját. Az üzleti magazin idén is négy kategóriában rangsorolt: közélet, üzlet, média és kultúra, utóbbinak az élén debütált Karikó Katalin Nobel-díjas kutató. Új belépőként...

Nélkülözhetetlen mobilappok húsvétra

Közeleg a húsvét, a szórakozást pedig új szintre lehet emelni pár jópofa, játékos alkalmazásról, legyen szó a gyerkőcök foglalkoztatásáról vagy családi kikapcsolódásról. A HONOR pár olyan androidos alkalmazást szedett össze, amik remekül jönnek majd...

Az egész országban elérhető lesz a Telekom programja

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen...

Több mint 100 milliárd dollár a Binance kriptotőzsdéjén

Március első hetében 100 milliárd dollár fölé emelkedett azoknak a kripto-pénzeszközöknek az értéke, amelyeket a Binance kriptotőzsdéjén tartanak a platform felhasználói. A rekordmértékű tőkebeáramlással egyidőben nagyot nőtt a tőzsdén elérhető digitális eszközök hozama is....

A Toyotának végig igaza volt?

A Toyota vajon végig helyesen hitt a hibrid autókban? – ezzel a címmel jelent meg egy érdekes írás a Financial Times holnapján amely rámutat arra, hogy a piaci fejlemények afelé mutatnak, hogy helyes lehet...

Erre spórolnak a fiatalok

A fiatalok felének, 51 százalékának volt megtakarítása a múlt év végén, ez stagnálást, minimális csökkenést jelent a korábbi negyedévekhez képest - derül ki a K&H ifjúsági indexből. A fiatalok átlagosan 549 ezer forint megtakarítással...

Növelte szabadalmai számát Európában a Huawei

Tavaly ismét a Huawei nyújtotta be a legtöbb szabadalmi kérelmet az Európai Szabadalmi Hivatalhoz (EPO), 12 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A vállalat 5071 találmányt jegyeztetett be, és a harmadik egymást követő évben...

Külföldön terjeszkedett a magyar ételmentő startup

A magyar ételmentő startup márciustól már Romániában is harcba száll az ételpazarlás ellen, így tovább erősítve a régiós jelenlétét. A Munch jelenleg a román fővárosban, Bukarestben érhető el, de az idei tervek között szerepel...

Nagyon készülnek a húsvétra a kiskereskedők

Az ünnepi szezonok általában mindig erős időszakok a kiskereskedelemben, így a húsvét is. Ez az ünnep azért különösen fontos a kereskedőknek, mert a húsvéti forgalom elég megbízható előrejelzést ad egész évre – állítják az...
- Hirdetés -