Forró őszt hoz a tévében a koronavírus

A járvány miatt rengeteg tévés tartalom csúszik át az őszi televíziós szezonra. A műsorok közül kevés marad el teljesen, viszont két nagy sportesemény közvetítése jövőre tolódik, pedig a hazai hirdetők érdeklődése is jelentős volt irántuk.

Ritka vérszegényre sikerült a tavaszi tévés szezon utolsó fele a koronavírus-járvány miatt. A két nagy kereskedelmi csatorna gyakorlatilag már április végétől amolyan „előnyári” műsorrendre tért át. Részben a forgatási nehézségek, részben számos hirdetési kampány elhalasztása, illetve lemondása miatt inkább az őszi szezonra kezdett spájzolni az RTL Klub és a TV2 is. Emiatt az amúgy is tévés csúcsidénynek számító év vége a szokásosnál is erősebb versenyt hozhat a kereskedelmi televíziók között. Ráadásul a sok halasztás miatt már most egész jól lehet látni, hogy milyen produkciókat szán az év utolsó hónapjaira a két nagy csatornacsoport.

Visszatérő vígjátékok

Ahhoz képest, hogy mekkora káoszt okozott a koronavírus, viszonylag kevés saját gyártású műsorról kellett teljesen lemondani az idei évre vonatkozóan. Az RTL Klub a Survivor forgatását, a TV2 pedig az Ázsia Expressz című utazós realityjét fújta le. Feltűnő volt, ahogy a járvány érkezésével párhuzamosan eltűntek az RTL Klub képernyőjéről az X-Faktor válogatójának felhívásai. Ugyanakkor a csatorna hivatalosan még mindig nem erősítette meg azt, hogy az idén elmarad a tehetségkutató. Mostani megkeresésünkre is csak annyit válaszoltak, hogy a nézők ősszel nem maradnak show-műsor nélkül. De például az Álarcos énekes is az, amit a jelenlegi helyzetben kisebb kihívás leforgatni, mint az X-Faktort. Azt pedig a héten jelentették be, hogy érkezik a ValóVilág tizedik évada, amire már lehet jelentkezni.

Ami gyakorlatilag biztosan visszatér az RTL Klub képernyőjére, a két népszerű vígjátéksorozatuk, A mi kis falunk és a Drága örökösök. Már mindkettőnek újraindult a forgatása. Egy-egy részt leadtak belőlük tavasszal, így szintén tutira érkezik A Tanár és az Apatigris sorozat, valamint a Házasodna a gazda újabb évada. Úgy tudni, hogy leforgatták a Konyhafőnök új szériáját is, de ezt is inkább meghagyták őszre.

A TV2 is leadott már egy epizódot az új sorozatukból, az Egyszer volt Budán Bödör Gáspárból, ami szintén várható az ősszel, ahogy a Mintaapák folytatása is. Már bejelentették, hogy folytatják a Nicsak, ki vagyok? című álarcos műsort, emellett új évad jön a Sztárban sztárból is. Van egy évadnyi leforgatott Bezár a bazárjuk, amit szintén elsüthetnek az év hátralevő részében. A MasterChef VIP című főzős vetélkedőjük is érkezik, de nem a főcsatornára, hanem a SuperTV2-re.

A folytatások mellett három új műsort is beharangozott a TV2. Megvásárolták a korábban egyegy évadot a Viasat 3-on és az RTL Klubon megélt Farm jogait, és egy celebes verziót ígérnek a tanyasi valóságshow-ból. Jön a Dancing with the Stars magyar változata – amihez hasonlót az RTL korábban Szombat esti láz néven sugárzott – és a Love Bistro, ami egy gasztroreality lesz.

Újrainduló sportélet

A különféle csatornatípusok közül leginkább a sporttelevíziók szenvedték meg a tavaszi szezont. Ugyanakkor a tavasz végétől, nyár elejétől lassacskán újraindultak a sportesemények, az ősszel pedig már egész sok közvetítés várható. Az M4 Sporton július elején elstartoltak a Forma–1-es közvetítések, de nagy vérveszteség a csatorna számára, hogy az idei év két nagy sporteseményét, a labdarúgó-Európa-bajnokságot és az olimpiát 2021-re halasztották.

A Sport Tv-n a Bundesliga rajtolt elsőként a nagy topbajnokságok közül még május 16-án, a küzdelmek lezárultak június 27-ig, aNémet Kupa döntője pedig július negyedikén volt. Az új bajnokság néhány héttel később kezdődik a kitolódott 2019–20-as szezon miatt. A szintén a Sport Tv-n közvetített Európa-liga elhalasztott meccseit augusztusban pótolják, szeptemberben pedig kezdődik az új szezon.

A sportközvetítések körüli bizonytalanságok és változások a televíziós hirdetési piacra is hatással vannak. A korábbi évek tapasztalatai szerint ugyanis a labdarúgó-Európa-bajnokság, valamint az olimpia extrabüdzséket is előcsalogat, illetve olyan hirdetők is aktívabbá válnak, amelyek máskülönben kevésbé erős költők.

„Az idei év speciális az elhalasztott labdarúgó-Európa-bajnokság és az olimpia, valamint a nyár végéig gyorsított ütemben megrendezett bajnokságok miatt, ezért az értékesítést is kellő rugalmassággal kellett kezelnünk. Összességében elmondhatom, hogy a lemondott nagy világesemények köré várt partnereink részéről is nagy az érdeklődés a bajnokságok iránt. Természetesen bízunk benne, hogy ez a tendencia nemcsak a hirdetői oldalt jellemzi majd, hanem a nézői érdeklődés is hasonlóan erős lesz az adatok alapján, és a reklámozóink is hatékonynak ítélik majd a megjelenéseiket” – mondja Kosaras Klaudia, az Atmedia kereskedelmi igazgatója.

Heszler Róbert

Az összeállítás teljes terjedelmében a Marketing&Media magazin legújabb számában olvasható, ami elérhető a Digitalstandon is.

  • Megosztom