- Hirdetés -

Forradalmat hoz a mesterséges intelligencia

|

- Hirdetés -

A technológiai forradalom küszöbén áll a mesterséges intelligencia (AI), elterjedése pedig alapvetően változtatja meg a társadalmunkat – áll az IDC előrejelzésében. Az AI algoritmusokat rövidesen az élet szinte minden területén alkalmazzák majd – a vásárlástól az önvezető autókon és a robotikán át az egészségügyi diagnosztikáig –, a mesterséges intelligencia szerepe pedig olyan alapvető lesz, mint a gőzgépé az ipari forradalomban. Az AI terjedésében kulcsszerepet játszó okostelefont 2021-re a világ lakosságának 60 százaléka használja majd.
Az IDC (International Data Corporation) Huawei által támogatott, most publikált jelentésében (White Paper) azt vizsgálta, hogyan változtatja meg az okostelefonok jövőjét a mobil mesterséges intelligencia és miként hat majd a technológia a felhasználók mindennapi életére. A kutatócég előrejelzését a mesterséges intelligencia megoldások szállításában és a technológia kutatás-fejlesztésében meghatározó iparági szereplőkkel folytatott interjúkra, kutatásokra és egyéb forrásokra alapozta.
A jelentés szerint az iparág szereplői a technológia fejlődés új, korszakalkotó irányának tartják a mesterséges intelligenciát (AI), az AI technológia elterjedésében pedig döntő szerepet kapnak az okostelefonok, amelyek az elmúlt években a világ legnagyobb számítástechnikai platformjává nőtték ki magukat. Az előrejelzés szerint 2017 végére a világ lakosságának fele fog okostelefont használni, és a következő négy évben 8,1 milliárd okostelefont szállítanak le világszerte. Az okostelefonok globális penetrációjának növekedése magával hozza a mesterséges intelligencia széleskörű elterjedését és felhasználását is. Eközben az okostelefonok intelligens készülékekké válnak, amelyek megjósolják majd a felhasználó következő lépését, és cselekedni is fognak helyette.
Szimbiózis felhő és készülék között
Az IDC szerint az okostelefon iparág jövője a „mobil” mesterséges intelligencián múlik, azaz, azon, hogy a felhő és a készülékek mesterséges intelligenciája (cloud AI és on-device AI) megfelelően tud-e együttműködni. Az AI által használt óriási, strukturálatlan adathalmaz feldolgozása jelenti ugyanis a fejlesztések legnagyobb nehézségét, az adatok megfelelő értelmezéséhez elengedhetetlen a felhő technológiája. A felhő ereje tanítja majd a hatalmas mennyiségű strukturálatlan adatokat kezelő AI algoritmusokat; a készülékekbe épített AI chipkészlet pedig biztosítja a készülék számára, hogy alkalmazza azt, amit az AI algoritmus megtanult. Összegezve: a felhő technológia segítségével a készülékek megtanulják a szükséges funkciókat, és képessé válnak értelmezni az általuk feldolgozott komplex adatokat.
A chipkészletek segítségével a mobilkészülékek jobban megértik majd a felhasználót, és automatikusan személyre szabott szolgáltatásokat nyújtanak. Ugyanakkor egy ilyen teljesítményű chipkészlet megtervezése nagy kihívás, tekintve az okostelefon mérete, a tápegység és a fogyasztás által szabott korlátokat. A mobilgyártók közül elsőként a Huawei alkalmazta legújabb Mate 10 Pro készülékben új, neurális számítási egységet tartalmazó HiAI chipkészletet – Kirin 970 –, de ezek a kutatóintézet szerint hamarosan a legtöbb prémium okostelefonban is elérhetők lesznek. Az IDC szerint mindez alapvetően megváltoztatja az okostelefonok jövőjét, és olyan új felhasználói élményt és képességeket biztosítanak, amelyet ma még el sem tudunk képzelni.
A fejlődés új iránya
A kutatóintézet előrejelzése alapján az AI-nak köszönhetően az elkövetkezendő tíz évben megoldás születik a hatalmas információtömegek strukturált, biztonságos feldolgozására és tárolására, amelyet a szerkezetek többek között a felhasználói viselkedés megfigyelésekor és lemodellezésekor, vagy a környezeti elemek vizsgálatakor halmoznak fel. A mobil mesterséges intelligencia olyan területeken hozhat érdemi fejlődést, mint a fotózás, az egészségügy, a közlekedéslogisztika és az információbiztonság.
Az intelligens készülékek megvizsgálják és megjegyzik, hogy tulajdonosuk milyen alkalmazásokat használ és ezt a nap melyik szakában teszi. A Machine Learning, azaz gépi tanulás segítségével a szerkezetek önmaguktól képesek az adatbázisok kezelésére anélkül, hogy erre külön utasítani kellene őket. Az okostelefonok esetében jellemzően a beszédfelismerésért, az ujjlenyomat leolvasásért és az akkumulátor energiagazdálkodásáért felelős terület kiegészül az úgynevezett Deep Learning-gel. A funkció a lineáris feldolgozás helyett hierarchikus sorendben, rétegről rétegre hasznosítja az adatokat, ezzel újabb és újabb kiegészítő információkat szerez és bonyolultabb műveleteket képes végrehajtani. A Deep Learningnek köszönhetően olyan tevékenységek valósíthatók meg, mint a kamera általi tárgy-, és képfelismerés, vagy akár az egészségi állapot diagnosztizálása.
Jönnek az intelligens készülékek
Az IDC előrejelzése szerint az intelligens készülékek hamarosan képesek lesznek a különböző forrásból érkező információk komplex értelmezésére és a felhasználó nevében való cselekvésre. A mesterséges intelligenciának köszönhetően a szerkezetek megértik az ember kognitív, motoros és kommunikációs képességeit, illetve előre tervezhető cselekvési módokat modelleznek a környezeti tényezőkre, szituációkra adott emberi reakciók függvényében. A telefonok kamerája az orvosi diagnosztika és a kiterjesztett valóság (AR) területén is jelentősebb szerepet kaphat. A készülékek olyan, ma még nem is létező alkalmazásokban használják majd ezeket a funkciókat, amelyek felismerik a betegségeket, monitorozzák az egészségügyi állapotot és az eredményeket továbbítják az illető orvosa felé, vagy 3D modelleket állítanak elő belsőépítészeti alkalmazásokhoz.
Éveken belül a mobil és felhő alapú MI kombinációjának köszönhetően megbízható, intelligens készülékek kerülhetnek az emberiség több mint felének birtokába, ami új perspektívákat nyit az információtechnológia területén. Az IDC szerint 2021-re a világszerte kognitív és mesterséges intelligencia rendszerek fejlesztésekre fordított összeg elérheti akár az 57,6 milliárd dollárt is.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Kiáll a nők mellett a Maltesers

Az ínycsiklandó csokoládégolyóiról híres Maltesers márka idén is megújítja elkötelezettségét a nők támogatására. Büszkén áll azon törekvések előterében, melyek célja a nők társadalmi helyzetének javítása és erősítése. Évek óta kiáll a nők hangjának nemzetközi...

Újra a hazai utakat járják a Google autói

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen. A Google Utcaképnek köszönhetően...

Cannes – animációs filmstúdió kap tiszteletbeli Arany Pálma-díjat

Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap az Oscar-díjas japán animációs filmrendező, forgatókönyvíró Hajao Mijazaki által alapított Ghibli amimációs filmstúdió a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon májusban. A japán rendező az 1979-ben bemutatott Cagliostro vára című egészestés animációs filmmel...

Digitalizáció: nincs érdemi változás a kkv-szektorban

A Digiméter idén már negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások (kkv-k) digitalizációjának szintjét. A főindex értéke százas skálán mérve 40 lett – ugyanez az érték 2020-ban és 2021-ben is 40 volt,...

5G-s újdonságok Barcelonából és videós trendek a BrandManiában

Elrajtol ma az RTL-en a BrandMania 24. évada, a 314. adásban az 5G-s fejlesztések kerülnek terítékre. A stáb Barcelonában, az MWC-n járt utána, hogy hol tartunk most és mit hoz a jövő a mobilhálózatok...

Közel félmilliárd forintnyi támogatást osztanak ki

A testület döntései nyomán az MTVA az idei év első negyedévében 4, a Médiatanács által meghirdetett pályázati eljárásban 82 támogatási szerződést kötött, melyeknek köszönhetően összesen 473 694 208 forintot oszt szét a nyertes pályázók...

Különleges bankkártyák a párizsi olimpia alkalmából

Mostantól a párizsi olimpiai játékok szellemiségét megidéző, egyedi Visa bankkártyákat igényelhetnek az MBH Bank ügyfelei, és nagyszabású, a két vállalat által támogatott kvízjáték kezdődik, amelynek győztesei párizsi utazást és olimpiai belépőt nyerhetnek. A kezdeményezés...

Új trendek a használtautó-piacon

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. A COVID-időszak kezdetben érthető módon...

Tovább erősödött a BioTechUSA

Emelkedő pályán maradt a nehéz gazdasági környezetben is a BioTechUSA-cégcsoport, amely tavaly az egy évvel korábbi rekordév magas bázisához képest is csaknem 15 százalékkal, 90,49 milliárd forintra növelte az árbevételét. Közel 5 milliárd forintot...

Újabb változás az eMAG-on

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Jelentős változások a HVG-nél

Távozik a hvg.hu felelős szerkesztője, Nagy Iván Zsolt, illetve Windisch Judit és Rovó Attila rovatvezetők is elhagyják a portált, a szerkesztőségtől elköszönők között van Dezső András is. A HVG vezetősége a napokban döntött a...

Kiáll a nők mellett a Maltesers

Az ínycsiklandó csokoládégolyóiról híres Maltesers márka idén is megújítja elkötelezettségét a nők támogatására. Büszkén áll azon törekvések előterében, melyek célja a nők társadalmi helyzetének javítása és erősítése. Évek óta kiáll a nők hangjának nemzetközi...

Újra a hazai utakat járják a Google autói

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen. A Google Utcaképnek köszönhetően...

Cannes – animációs filmstúdió kap tiszteletbeli Arany Pálma-díjat

Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap az Oscar-díjas japán animációs filmrendező, forgatókönyvíró Hajao Mijazaki által alapított Ghibli amimációs filmstúdió a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon májusban. A japán rendező az 1979-ben bemutatott Cagliostro vára című egészestés animációs filmmel...

Digitalizáció: nincs érdemi változás a kkv-szektorban

A Digiméter idén már negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások (kkv-k) digitalizációjának szintjét. A főindex értéke százas skálán mérve 40 lett – ugyanez az érték 2020-ban és 2021-ben is 40 volt,...

Don't Miss

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...

Elképesztő energiákat kell mozgósítanom – interjú Hámori Barbarával

Hiszek abban, hogy férfiak és nők együtt és közösen tudják a legtöbbet kihozni egy adott projektből, ahogy nekünk is szükségünk van az ő férfi energiáikra, másképp gondolkodásukra, úgy nélkülünk nők nélkül egyenesen megállna az...

Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban

Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte...