Fontos változtatásra készül a Google

A Google arra készül, hogy korlátozza a hirdetők hozzáférését a felhasználók adataihoz. A kaliforniai székhelyű médiaóriás a felhasználók adatainak szigorúbb védelmével indokolta a döntést.

A változás eredményeként a hirdetők nem férhetnek majd hozzá a felhasználók olyan, úgynevezett érzékeny adataihoz, mint például az egészségi állapotuk, a vallásuk, a politikai nézeteik vagy a szexuális irányultságuk – írja beszámolójában az MTI. A vállalat 2020 februárjában vezeti be a módosítást, a hirdetők akkortól nem tekinthetik meg a felhasználói adatokat. Chetna Bindra, a Google-felhasználók adatvédelmével foglalkozó csoport munkatársa újságíróknak elmondta: a fogyasztó-, ezen belül az adatvédelemmel foglalkozó Szövetségi Kereskedelmi Bizottság illetékeseivel egyeztetve hozták meg a döntést.

Az amerikai sajtóban megjelent első kommentárok – amelyek hirdetői vállalkozásoktól származnak – arra hívták fel a figyelmet, hogy a változtatással a Google kárt okozhat a digitális hirdetői piacnak. A The Wall Street Journal című amerikai lap éppen a héten írta meg, hogy a Google titokban amerikaiak millióinak egészségügyi adataihoz jutott hozzá az Egyesült Államok 21 tagállamában.

Az Egyesült Államok második legnagyobb egészségügyi szolgáltatójával, a missouri székhelyű Ascension-hálózattal együttműködve szerzett meg a többi között laboratóriumi eredményeket, orvosi diagnózisokat, kórházi ápolási dokumentumokat, s amikor ez kiderült, azzal védekezett, hogy a titokban – az orvosok és a betegek tudta nélkül – megszerzett adatokat olyan új szoftver készítésére kívánja felhasználni, amely személyre szabott egészségügyi kezelési lehetőségeket javasol majd a felhasználóknak.

  • Megosztom