Felpörgött a balatoni vonatozás

A nyári szezon első hónapjában 630 ezren utaztak a Balatonhoz vagy onnan, illetve a balatoni állomások között.

A jegyek mintegy 30 százalékát a MÁV alkalmazásán vagy a megújult ELVIRA felületén keresztül váltották. Eddig több mint 9 ezer darab fogyott a vasúttárság különböző napijegy változataiból, az egy, illetve három napra érvényes Balaton 24/72 napijegyből, ami idén már a Volánbusz tóparti járataira is érvényes Duó változatban is megvásárolható.

A már a Balatonhoz is elérhető Okosjegyből több mint 14 ezret váltottak, ezek közel 9 százaléka első osztályra szólt. Ezzel a jegytípussal Budapestről az összes balatoni településre 2021 forintba kerül a másodosztályú utazás; Miskolcról, Szegedről, Nyíregyházáról, Debrecenből vagy Kecskemétről pedig akár 3299 forinttól el lehet jutni a Balatonhoz, Siófokra InterCity járattal.

A MÁV közleményében arról is beszámoltak, hogy az idén először emeletes, KISS motorvonatokkal is lehet utazni a Balaton déli partjához, továbbá az Utasellátó étkezőkocsik a hétvégi napokon átlagosan 500 embernek szolgáltak fel ételeket.

Az új típusú, olcsó, vonathoz kötött, Egyúti Balaton kerékpárjegyből egy hónap alatt több mint 101 ezer jegy kelt el országosan – jelezte a MÁV-Start. Azt is hozzátették, hogy június 16-tól tesztjelleggel a Volánbusz egyes autóbuszjáratain is magukkal vihetik az utasok a kerékpárokat.

A vasúttársaság arra kérte az utasokat, hogy a sorban állás és személyes érintkezések csökkentése érdekében jegy- és bérletvásárláskor részesítsék előnyben a MÁV applikációt vagy a megújult ELVIRA használatát.

(MTI)


Tags: ,

  • Megosztom