- Hirdetés -

Felforgatta a belvárosi albérleti piacot a járvány

|

- Hirdetés -

A bérleti piacon az árak mellett a piaci feltételek is változtak a COVID által felforgatott belvárosi albérleteknél – derül ki a Duna House tapasztalataiból. A fővárosi piacon 20-30 százalékkal több ingatlant kínálnak hosszú távú bérleti lehetőségre, mint tavaly ugyanilyenkor. A túlkínálatnak köszönhetően a korszerűtlen, rosszabb minőségű lakások kiadási lehetőségei jelentősen csökkentek, legnagyobb részük üresen áll. Árak tekintetében a tavalyi csökkenés után idén már kisebb a mozgás jellemzően stagnálnak a havidíjak. Jó hír a lakáskiadóknak, hogy a járványra hivatkozó nem fizető bérlők eltűntek a piacról.

„A belvárosi albérletpiac két legfontosabb mozgatórugóját a külföldi turisták és diákok jelentették. Ez a két csoport a bérlők körülbelül 80%-át tette ki az elmúlt években, így a velük kapcsolatos változások jelentősen befolyásolhatják a következő időszak bérleti piacát.” – nyilatkozta Kétszery Zsuzsa, a Duna House ingatlankezeléssel és bérbeadással foglalkozó cég, a Home Management vezetője. „A néhány külföldi diák és munkavállaló mellett most inkább a magyar bérlők jellemzőek a belvárosi piacon, a vendéglátóhelyek újraindítása enyhébb mértékben fokozhatja a keresletet a nyári szezonban, de a kínálati oldal még mindig jelentősen erősebb.”

A jelenlegi kínálati piacon a tulajdonosoknak sokat segíthetnek az ingatlankezelő cégek, akik az albérlet megfelelő pozícionálásával, hirdetésével és a kapcsolódó szolgáltatásokkal segítik a gyorsabb és hatékonyabb lakáskiadást. A Duna House Home Management üzletága több mint 400 lakás kiadását kezeli Budapest belvárosában, így jelentős bérlői állománnyal és releváns tapasztalattal rendelkezik a piacon. A Home Management tapasztalatai alapján az idei év is a bérbevevőknek fog kedvezni, így a bérbeadóknak a jelenlegi árszinteken érdemes minél hosszabb távú szerződéseket kötni a bérleti hozam maximálása miatt.

Mit hozhat az idei év?

A turizmus szinte teljes leállásával az eddig rövidtávú kiadásra szánt lakások legnagyobb részét még mindig hosszútávon adják ki a befektetők. Várhatóan az idei nyáron még nem lesz jelentős növekedés ebben a szegmensben, ráadásul az érkező turistákért a hotelek, szálláshelyek is versenybe szállnak a kedvezőbb árakkal. A rövidtávú lakáskiadás tekintetében hosszabb távon a kerületek közötti különbségek felerősödhetnek az eltérő önkormányzati szabályozásoknak köszönhetően. Az esetlegesen szigorúbb feltételeket megkövetelő kerületekben visszább szorulhat ez a típusú kiadás, amely a hosszútávú lakáskiadás most érzékelhető változásait konzerválhatja, míg az enyhébb feltételeket megkövetelő kerületekben dinamikusabban indulhat újra a turizmussal együtt majd a rövidtávú piac, így emelve a keresletet és az árakat a turisták által.

A felsőoktatásban az új tanév oktatási rendjének kihirdetése befolyásolhatja majd ősszel a piacot. Amennyiben nem lesz újabb járványhullám és normál tanítási rendben zajlanak majd az oktatások, akkor augusztusban és szeptemberben újra megjelenhetnek a magyar és külföldi diákok, akik a kereslet volumenében és összetételében is jelenthetnek pozitív változást. A belvárosi nagyobb lakások esetében például az összeköltöző diákok lehetnek újra a bérlők, akik régebben is keresték ezeket a személyenkénti kedvezőbb lehetőségeket. A kormány által bejelentett Diákváros az idei évben még biztosan nem, de a következő években azonban befolyásolhatja a lakásbérleti piacot is.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Új rekordot állított fel a Yettel

2024. március 26-án több százan doboltak egyszerre Magyarország különböző pontjain, hogy hazai ütősrekordot állítsanak fel. A kísérlet apropóját az adta, hogy 30 éve indította el a Yettel – akkor még Pannon GSM néven –...

Ezek lesznek idén a legmeghatározóbb divattrendek

A Z generáció nem várja meg, hogy a divatipar megszabja mi a menő, hanem megalkotja saját trendjeit. Manapság ezek a trendek a nagy divatmárkákra is hatással vannak, amelyek a Z generáció ízlésvilágához igazítják kollekcióikat....

Új évaddal tér vissza az Adom a napom

Április 15-én hétfőn 20 órakor 3. évadával tér vissza a VIASAT3-ra Magyarország egyik kedvenc élő talkshowja, az Adom a napom. „Mutasd meg a napod, megmondom, ki vagy!” – tartja a műsor kapcsán Geszti Péter,...

Televíziós Újságírók Díja: megvannak az idei nyertesek

Győzteseket hirdettek a Televíziós Újságírók Díja gálaeseményen március 27-én este. A legjobb női műsorvezető Lékai-Kiss Ramóna lett, Till Attila kapta a legjobb férfi műsorvezetőnek járó elismerést, Miklósa Erikát a zsűritag kategóriában díjazták, Sztarenki Dóra...
Szabó Balázs RTL

Az RTL már javában készül a Bajnokok Ligájára

Amikor egyszerre hét meccs lesz egy időpontban, akkor mind a hetet láthatják magyar kommentárral a nézők – mondja a Bajnokok Ligája közvetítések kapcsán Szabó Balázs, az RTL Magyarország tartalmak menedzseléséért felelős vezérigazgató-helyettese. A szakember...

Új vezetőt nevezett ki a Decathlon

A sportszerforgalmazó márka új marketing és brand igazgatója számára nem ismeretlen a terep, bár Herczeg Lilla január 1-jétől tölti be új pozícióját, a Decathlon csapatát viszont már 2012 óta erősíti. A szakember az elmúlt...

Így ünnepli a nők sikereit a Glamour

A GLAMOUR Women of the Year gálát idén immár 15. alkalommal rendezte meg a Ringier Hungary. A díjátadó gála célja a kezdetektől az, hogy a hazai társadalomban nagyobb teret adjon a nők által elért...

Kiberbűnözés – veszélyben az idősek

Az 50–79 éves magyarországi internetezők 97 százaléka napi rendszerességgel használja az internetet. Bár átlagosan mintegy két órát töltenek naponta az interneten, kevesen tartoznak a digitálisan felkészültek közé, ezért jobbára bizalmatlanok és kevésbé tudatosak –...

Elkészült a legbefolyásosabb magyar nők listája

Tizedik alkalommal tette közzé a Forbes a legbefolyásosabb magyar nők listáját. Az üzleti magazin idén is négy kategóriában rangsorolt: közélet, üzlet, média és kultúra, utóbbinak az élén debütált Karikó Katalin Nobel-díjas kutató. Új belépőként...

Nélkülözhetetlen mobilappok húsvétra

Közeleg a húsvét, a szórakozást pedig új szintre lehet emelni pár jópofa, játékos alkalmazásról, legyen szó a gyerkőcök foglalkoztatásáról vagy családi kikapcsolódásról. A HONOR pár olyan androidos alkalmazást szedett össze, amik remekül jönnek majd...
- Hirdetés -