Ezért is megéri a környezettudatosság a cégeknek

Megéri a vállalatoknak odafigyelniük a környezetre, a KutatóCentrum felmérése során megkérdezettek 68 százaléka szerint ugyanis szimpatikus egy olyan cég, amely környezettudatosan működik. Bár a 18-64 évesek több mint kétharmada szerint fontos, hogy minimalizáljuk a papírfelhasználást, 70 százalékuk nyomtat otthon vagy az irodában.

 

Magyarországon átlagosan 700 000 tonna papír fogy évente, melynek jelentős részét az irodai és otthoni nyomtatás adja. Bár a KutatóCentrum 2013-as felmérésében – melyet a madarak és fák napja alkalmából készítettek – résztvevők 69 százaléka szerint fontos, hogy a papírfelhasználás minimalizálásával védjük környezetünket – és nem utolsó sorban a fákat –, a nyomtatás egyelőre nem szorul háttérbe. A megkérdezettek 70 százaléka szokott otthonában, munkahelyén, míg 40 százaléka egyéb helyen is nyomtatni. A kutatás szerint ilyen célból a legtöbb papír az irodákban fogy: a válaszadók közel fele ugyanis a munkahelyén gyakran használja a nyomtatót, míg otthon mindössze 20 százalék nyomtat rendszeresen, 50 százalék pedig alkalomszerűen. Ez nem meglepő, hiszen a válaszadók 37 százalékának az irodában napi szinten kell nyomtatnia. „Elsősorban a nők azok, akiknek ez elengedhetetlen a munkájukhoz, ami annak is köszönhető, hogy közülük többen dolgoznak adminisztratív munkakörben” – tette hozzá Sütő Anna, a KutatóCentrum kutatásvezetője.

 

A felmérés szerint a vállalatoknak megéri odafigyelniük a környezetre, a megkérdezettek 68 százaléka szerint ugyanis szimpatikus egy olyan cég, amely környezettudatosan működik. Úgy tűnik, a vállalatok követik is ezt a gyakorlatot: a válaszadóknak 86 százaléka látja úgy, hogy a munkáltatója valamennyire odafigyel a környezetre.

 

A lakosság körében elsősorban az 55 év felettiek és a felsőfokú végzettségűek környezettudatosak: számukra a legfontosabb a papírfelhasználás csökkentése, és köztük vannak a legnagyobb arányban azok, akik szelektíven gyűjtik a szemetet. „Fontos, hogy a szelektív hulladékgyűjtés mindenkinek beépüljön az életébe. Ezt a célt szolgálja, hogy 2015-től kötelező lesz az elkülönített gyűjtés, és a gyűjtőszigetek mellett kiépítésre kerül a házhoz menő rendszer is” – mondta el Sütő Anna. További bíztató jel lehet, hogy mindössze a válaszadók 6 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a környezettudatosság bonyolítja az életét.

  • Megosztom