- Hirdetés -

Ezek a legnagyobb magyarországi médiavállalatok

|

- Hirdetés -

Tavaly már Andy Vajna tudhatta magáénak a legnagyobb, közel 50 milliárd forint árbevételű médiaportfóliót. Csoportszinten az Atmedia is már 30 milliárd forint felett járt. A TV2 Csoportot működtető cég árbevétel tekintetében megelőzte a Magyar RTL Zrt.-t, viszont ez utóbbi nem foglalja magában az RTL teljes hazai bevételét.

A Marketing & Média legfrissebb számában mutatjuk be a hazai piac 30 legnagyobb médiavállalatának a listáját. Az elmúlt évben ennek a körnek az együttes árbevétele elérte a 272 milliárd forintot. 2016-ban ugyanezek a társaságok 236 milliárdos nettó árbevételt produkáltak, azaz egy év alatt 16 százalékos növekedést értek el. Ugyanakkor azt azért meg kell jegyezni, hogy a valóságban ezeknél a szereplőknél valamivel kevesebb pénz forgott, és a bővülésük is valamivel kisebb lehetett ennél a 38 milliárd forintnál.

Ennek az egyik oka, hogy a korábbi, hasonló összeállításainkhoz képest már a sales house-okat is a médiacégek közé számítjuk. 2017-től kezdve nem is nagyon tudnánk mást tenni, hiszen a korábban az R-Time Kft.-hez befutó reklámbevételek immár a Magyar RTL Televízió Zrt.-nél realizálódnak. Az Atmedia Kft. 27 milliárdos bevételében pedig – többek között – ott vannak a TV2 Csoport vagy éppen a Sony csatornák reklámbevételei is.

A tavalyi és a 2016-os adatok összehasonlítását nehezíti, hogy néhány társaság éppen átalakulás alatt állt, vagy áll. Mondjuk most már jobb a helyzet, mint három évvel ezelőtt, amikor a harminc cégből tizenegynél folyt valamilyen fúzió, szétválás vagy tulajdonosi átrendeződés. Az mindenesetre jó jel, hogy a 2016-os hét cég után, tavaly már csak négy olyan társaság akadt, amely veszteséggel zárta az évet. Ráadásul a négyből kettőnél – AMC, Lapcom – egy könyvelési tétel okozta papíron a veszteséget. Összességében „igazi” vesztesége csak a TV2 Média Csoport Kft.-nek és a HírTv Zrt.-nek volt.

Vajna portfóliója a legnagyobb
Nem véletlen, hogy a magyar médiapiac legbefolyásosabb szereplőit összegyűjtő idei Top 50-es rangsorunkban Andy Vajna végzett az élen. Tavaly ugyanis az érdekeltségébe tartozó TV2 Média Csoport Kft. bizonyult a legnagyobb árbevételű hazai médiacégnek a maga 34,5 milliárd forintos nettó árbevételével. Vajna médiapiaci érdekeltségei ugyanakkor nem érnek véget a TV2 Csoporttal, övé a Rádió 1 hálózatot működtető Radio Plus Kft. és a megyei, valamint országos napilapokat magáénak tudó Lapcom Zrt. A három társaság együttes árbevétele tavaly 47,7 milliárd forintot tett ki.

Ez pedig csak az, ami könnyen számszerűsíthető, hiszen Vajnának érdekeltsége van az IKO Műsorgyártó Kft.-ben, valamint ha tulajdonosként nem is jelenik meg a cégben, de az ő érdekkörébe sorolják az országos Retro Rádiót is.

Vajna médiabirodalmának zászlóshajója, a TV2 Média Csoport Kft. 2017-ben 10,8 milliárd forinttal növelte a nettó árbevételét. A kétmilliárd forintot kitevő vesztesége ugyan még mindig tetemes de ugyanez egy évvel korábban még 7,1 milliárd forint volt, azaz egy év alatt 5,1 milliárddal csökkent. Ráadásul tavaly az üzemi veszteségük 1,44 milliárd forintot tett ki, ami ekkora árbevételnél nem tűnik lefaraghatatlannak.

A TV2 Csoport beszámolójában meglehetősen közlékenyek voltak, így a bevétel megoszlásáról is pontos képet kaphatunk. Ebből látszik, hogy a terjesztési bevételeik nagyon megugrottak a TV2 fizetőssé tétele és a csatornaportfólió bővítése miatt, viszont a legtöbb bevételük még így is a reklámokból származik. Ez utóbbinak az összege a 2016-os 16,62 milliárdról tavaly 18,79 milliárd forintra nőtt. Ezzel párhuzamosan a szponzorációs bevételük 1,59 milliárdról 2,44 milliárd forintra emelkedett. Az említett terjesztési bevételük 2016-ban 3,97 milliárd forintot tett ki, tavaly viszont már 10,99 milliárdra, azaz közel a háromszorosára nőtt.

Jól látszik az üzleti adatokból a műsorgyártás felfuttatása, amit az új csatornák indítása és a TV2 versenyképesebbé tétele indokolt. 2015-ben még 4,7 milliárd forintot fordítottak vásárolt tartalmakra, 2016-ban ezt 9,23 milliárdra növelték, tavaly pedig további 2,6 milliárddal megfejelve elérték a 11,83 milliárd forintot. Mindezek mellett azért egy jókora hitelt is cipel magával a társaság, aminek kapcsán évi 1,2 milliárd forint törlesztőrészletet kell kicsengetniük.

RTL: nagyobbak, mint ami látszik
A Magyar RTL Televízió Zrt. nem sokkal maradt le a fő versenytársa mögött, az árbevételük elérte a 34,2 milliárd forintot, a nyereségük az 1,2 milliárdot, ráadásul mindezt úgy hozták össze, hogy a TV2-vel ellentétben nem voltak kitömve állami hirdetésekkel. A valóságban azonban ennél magasabb bevételt generált az RTL a magyar piacon.

A hazai céghez folynak be a reklámbevételek, nemcsak a sajátjuk, hanem azoké is – AMC, Viacom – amelyeknek reklámértékesítést végeznek. Szintén a magyarországi cégnél landolnak az RTL Klub után a vezetékes és műholdas szolgáltatók által fizetett műsordíjak. Az RTL többi hazai csatornája után fizetett disztribúciós bevételek viszont közvetlenül a luxemburgi CLT-UFA-hoz kerülnek. Utóbbiról viszont nem tudni, hogy ez konkrétan mekkora összeg.

Annyi azonban biztos, hogy az anyacég által publikált adatok szerint tavaly csoportszinten a magyar piacon 110 millió eurós konszolidált bevételt értek el, az EBITDA-juk pedig 23 millió euró volt, de ebben benne van a reklámadó túlfizetése miatti visszatérítés is. Mondjuk ez a 110 millió euró gyakorlatilag ugyanannyi, mint a magyar zrt.-jük forintban számolt bevétele. Az adózott eredményük terén látszik nagyobb összeg, mert a 23 millió euró az még a 310 forintos árfolyammal számolva is 7,1 milliárd forint.

Az RTL csoport egy műsorgyártó céggel, az UFA Magyarország Kft.-vel is képviselteti magát a top 30-ban. A cég gyártja a hazai RTL-es csatornák számára a Barátok köztöt, de az elmúlt évből a nevükhöz fűződik az Anikó Show, a Hagyjál főzni és az X-Faktor is. A társaság árbevétele egy év alatt 365 millió forinttal, 2,9 milliárdra nőtt. Az adózott eredményük minimá lisan változott, és 440 millió forintot tett ki. Az UFA Magyarország beszámolója szerint egyébként a bevételeiken belül 1,6 milliárdot hoztak a belföldi megrendelések és 1,2 milliárd forintot a németországi munkák.

Atmedia: köztévés és rádiós sales house-zal

Az Atmedia számára a nagy ugrást még a 2016-os év hozta el. A korábbi 9,2 milliárd forintos nettó árbevételük abban az évben nőtt 27,8 milliárdra, tavaly tulajdonképpen ezt tartották szinten (a tévés portfóliójukat lent láthatja). Viszont csoportszinten az Atmedia kiegészül a 4,6 milliárd forint árbevételű, a közmédia reklámidejét értékesítő Media Services Companyval és a tavalyi évben 1,9 milliárd forint bevételt produkáló Radio Sales House-zal…

További információkat és a teljes Top 30-as listát, bevételi adatokkal együtt megtalálja a Marketing & Média héten megjelenő lapszámában.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Új rekordot állított fel a Yettel

2024. március 26-án több százan doboltak egyszerre Magyarország különböző pontjain, hogy hazai ütősrekordot állítsanak fel. A kísérlet apropóját az adta, hogy 30 éve indította el a Yettel – akkor még Pannon GSM néven –...

Ezek lesznek idén a legmeghatározóbb divattrendek

A Z generáció nem várja meg, hogy a divatipar megszabja mi a menő, hanem megalkotja saját trendjeit. Manapság ezek a trendek a nagy divatmárkákra is hatással vannak, amelyek a Z generáció ízlésvilágához igazítják kollekcióikat....

Új évaddal tér vissza az Adom a napom

Április 15-én hétfőn 20 órakor 3. évadával tér vissza a VIASAT3-ra Magyarország egyik kedvenc élő talkshowja, az Adom a napom. „Mutasd meg a napod, megmondom, ki vagy!” – tartja a műsor kapcsán Geszti Péter,...

Televíziós Újságírók Díja: megvannak az idei nyertesek

Győzteseket hirdettek a Televíziós Újságírók Díja gálaeseményen március 27-én este. A legjobb női műsorvezető Lékai-Kiss Ramóna lett, Till Attila kapta a legjobb férfi műsorvezetőnek járó elismerést, Miklósa Erikát a zsűritag kategóriában díjazták, Sztarenki Dóra...
Szabó Balázs RTL

Az RTL már javában készül a Bajnokok Ligájára

Amikor egyszerre hét meccs lesz egy időpontban, akkor mind a hetet láthatják magyar kommentárral a nézők – mondja a Bajnokok Ligája közvetítések kapcsán Szabó Balázs, az RTL Magyarország tartalmak menedzseléséért felelős vezérigazgató-helyettese. A szakember...

Új vezetőt nevezett ki a Decathlon

A sportszerforgalmazó márka új marketing és brand igazgatója számára nem ismeretlen a terep, bár Herczeg Lilla január 1-jétől tölti be új pozícióját, a Decathlon csapatát viszont már 2012 óta erősíti. A szakember az elmúlt...

Így ünnepli a nők sikereit a Glamour

A GLAMOUR Women of the Year gálát idén immár 15. alkalommal rendezte meg a Ringier Hungary. A díjátadó gála célja a kezdetektől az, hogy a hazai társadalomban nagyobb teret adjon a nők által elért...

Kiberbűnözés – veszélyben az idősek

Az 50–79 éves magyarországi internetezők 97 százaléka napi rendszerességgel használja az internetet. Bár átlagosan mintegy két órát töltenek naponta az interneten, kevesen tartoznak a digitálisan felkészültek közé, ezért jobbára bizalmatlanok és kevésbé tudatosak –...

Elkészült a legbefolyásosabb magyar nők listája

Tizedik alkalommal tette közzé a Forbes a legbefolyásosabb magyar nők listáját. Az üzleti magazin idén is négy kategóriában rangsorolt: közélet, üzlet, média és kultúra, utóbbinak az élén debütált Karikó Katalin Nobel-díjas kutató. Új belépőként...

Nélkülözhetetlen mobilappok húsvétra

Közeleg a húsvét, a szórakozást pedig új szintre lehet emelni pár jópofa, játékos alkalmazásról, legyen szó a gyerkőcök foglalkoztatásáról vagy családi kikapcsolódásról. A HONOR pár olyan androidos alkalmazást szedett össze, amik remekül jönnek majd...
- Hirdetés -