- Hirdetés -

Ez az együttes képviseli Magyarországot

|

- Hirdetés -

A magyar nézői szavazatok alapján a 2018-as MTV Europe Music Awards hazai győztese a Follow The Flow, így november 4-én ők képviselhetik Magyarországot a nemzetközi díjak átadóján, Bilbaóban. A nagyszabású gálát és az azt megelőző bejelentkezést a vörös szőnyegről a magyar zenecsatorna élőben közvetíti.

A magyar MTV nézői október 4. és 29. között adhatták le szavazatukat kedvencükre, a Wellhello, a Halott Pénz, a Margeret Island, a Follow The Flow és Caramel egyaránt esélyesként indult az elismerésért. A összesítés alapján az öt jelölt közül az EMA 2018-as magyar nyertese a Follow The Flow lett. A hazai hip-hop szférából már korábban is nagy ismeretségnek és elismertségnek örvendő Fura Csé, BLR és Szakács Gergő alkotta formáció izgalmas, üde színfoltja a magyar zenének, a srácok tehetséges és alkotni vágyó zenészekkel kiegészülve hozzák a jobbnál jobb dalokat. Leghíresebb számuk, a 2018 tavaszán megjelent “Nem tudja senki” klipjére több mint húszmillióan voltak kíváncsiak, és számtalanszor hallhatja a közönség a rádióban is. Az együttes nemcsak a díjat nyerte el a nézői szavazatok alapján, ők képviselhetik Magyarországot a nemzetközi díjátadón, Bilbaoban.

A 2018-as MTV EMA november 4-én, vasárnap este kilenc órakor kezdődik a Bilbao Exhibition Centre-ben, a spanyolországi Barakaldoban. Az év egyik legmeghatározóbb zenei eseményének műsorvezetője nem más lesz, mint az Oscar-díjra is jelölt színésznő és énekes-dalszerző, Hailee Steinfeld. Fellép Nicki Minaj, a Grammy-díjas Alessia Cara, valamint Marshmello és Anne Marie is. Lindsay Lohan és Ashlee Simpson díjátadóként érkeznek, és egy vadonatúj díj, az MTV EMA Generation Change Award is gazdára talál az este folyamán. 2018-as MTV European Music Awards Global Icon díjának idei győztesére Janet Jackson nem csak a díjat veszi majd át, hanem egy különleges válogatással is készül legnagyobb slágereiből.

Az MTV EMA a világ minden pontjáról, több, mint 180 ország rajongói számára nyújt páratlan, több platformon is elérhető élményt. A nemzetközi díjátadó gálát élőben, magyar idő szerint 21 órakor szurkolhatják végig a televíziónézők a magyar MTV-n, de a vörös szőnyeges bejelentkezés már 20 órakor kezdetét veszi. A nemzetközi versenyben november 3-án éjfélig szavazhatnak a rajongók kedvencükre az mtvema.com oldalon.

Az MTV EMA 2018 Red Carpet élő közvetítése november 4-én 20 órától látható, míg a díjátadó 21 órakor veszi kezdetét a magyar MTV műsorán.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Az Unileverrel bővített a Waberer’s

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége...

Bajban a nyugdíjasok – hiába a jó számok, mégis öregszik a magyar

Habár európai összevetésben a magyar születési ráta különösen 2011-től 2022-ig felettébb kedvezően alakult, mégis fenyeget a társadalom elöregedésének veszélye. Ennek egyik oka a Bankmonitor szakértői szerint az, hogy a szülőképes korú nők száma (a...

A Telekom továbbra is a fenntarthatóságra fókuszál

Klímavédelmi, digitalizációs és sokszínűségi célok mentén meghatározott fenntarthatósági stratégiájának (2021-2030) harmadik évéről számolt be a Magyar Telekom Fenntarthatósági Jelentésében, amelyet az Éves Jelentéssel egy napon, április 16-án publikált. Bár a Magyar Telekom fenntarthatósági törekvéseinek...

Együttműködik az NVIDIA és a Schneider Electric

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként...

Jelentős változások a HVG-nél

Távozik a hvg.hu felelős szerkesztője, Nagy Iván Zsolt, illetve Windisch Judit és Rovó Attila rovatvezetők is elhagyják a portált, a szerkesztőségtől elköszönők között van Dezső András is. A HVG vezetősége a napokban döntött a...

Kiáll a nők mellett a Maltesers

Az ínycsiklandó csokoládégolyóiról híres Maltesers márka idén is megújítja elkötelezettségét a nők támogatására. Büszkén áll azon törekvések előterében, melyek célja a nők társadalmi helyzetének javítása és erősítése. Évek óta kiáll a nők hangjának nemzetközi...

Újra a hazai utakat járják a Google autói

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen. A Google Utcaképnek köszönhetően...

Cannes – animációs filmstúdió kap tiszteletbeli Arany Pálma-díjat

Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap az Oscar-díjas japán animációs filmrendező, forgatókönyvíró Hajao Mijazaki által alapított Ghibli amimációs filmstúdió a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon májusban. A japán rendező az 1979-ben bemutatott Cagliostro vára című egészestés animációs filmmel...

Digitalizáció: nincs érdemi változás a kkv-szektorban

A Digiméter idén már negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások (kkv-k) digitalizációjának szintjét. A főindex értéke százas skálán mérve 40 lett – ugyanez az érték 2020-ban és 2021-ben is 40 volt,...

5G-s újdonságok Barcelonából és videós trendek a BrandManiában

Elrajtol ma az RTL-en a BrandMania 24. évada, a 314. adásban az 5G-s fejlesztések kerülnek terítékre. A stáb Barcelonában, az MWC-n járt utána, hogy hol tartunk most és mit hoz a jövő a mobilhálózatok...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Óriási sportolói csapattal ünnepel a Samsung

Kevesebb mint 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44...

Az Unileverrel bővített a Waberer’s

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége...

Bajban a nyugdíjasok – hiába a jó számok, mégis öregszik a magyar

Habár európai összevetésben a magyar születési ráta különösen 2011-től 2022-ig felettébb kedvezően alakult, mégis fenyeget a társadalom elöregedésének veszélye. Ennek egyik oka a Bankmonitor szakértői szerint az, hogy a szülőképes korú nők száma (a...

A Telekom továbbra is a fenntarthatóságra fókuszál

Klímavédelmi, digitalizációs és sokszínűségi célok mentén meghatározott fenntarthatósági stratégiájának (2021-2030) harmadik évéről számolt be a Magyar Telekom Fenntarthatósági Jelentésében, amelyet az Éves Jelentéssel egy napon, április 16-án publikált. Bár a Magyar Telekom fenntarthatósági törekvéseinek...

Együttműködik az NVIDIA és a Schneider Electric

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként...

Don't Miss

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...

Elképesztő energiákat kell mozgósítanom – interjú Hámori Barbarával

Hiszek abban, hogy férfiak és nők együtt és közösen tudják a legtöbbet kihozni egy adott projektből, ahogy nekünk is szükségünk van az ő férfi energiáikra, másképp gondolkodásukra, úgy nélkülünk nők nélkül egyenesen megállna az...

Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban

Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte...