Erre számít az easyJet

Az easyJet várakozásai szerint a cég első féléves teljesítménye összhangban lesz a 2019. január 22-én kelt, első negyedéves üzleti információkkal együtt megjelentetett előrejelzéssel: az első félévi, adózás előtti headline veszteség 275 millió GBP körül várható.

Az első félév teljes árbevétele várhatóan kb. 7,3%-kal növekszik, és eléri a 2340 millió GBP-t. A férőhelyek száma kb. 14,5%-kal, kb. 46,2 millióra emelkedik, miközben az easyJet tovább erősíti pozícióját a kulcsfontosságú piacokon, és összesíti a berlini Tegel repülőtérhez kapcsolódó forgalom éves adatait.

A várakozások szerint az egy ülőhelyre jutó árbevétel változatlan árfolyamon számolva kb. 7,4%-kal alacsonyabb lesz, ami összhangban van az első félévre vonatkozóan előre jelzett, 5-9%-os csökkenéssel. Az összesített árbevétel várhatóan pozitív lesz, és érződik majd rajta az IFRS 15 számviteli szabványra való áttérés, a tegeli működés hígító hatása, a Monarch légitársaság tavalyi csődgondnokság alá vétele, a Ryanair előző évi járatlemondásai, valamint az is, hogy a húsvét idén a második félévre esik.

Az első félévi teljes headline költségek várhatóan kb. 18,8%-kal nőnek, aminek hátterében a kapacitásbővülés, valamint az egységnyi üzemanyagköltség és az egy ülőhelyre jutó, üzemanyagköltségen kívüli költségek mérsékelt emelkedése áll.

Az első félévben az egy ülőhelyre jutó, üzemanyagköltségen kívüli költségek változatlan árfolyamon számítva várhatóan kb. 1,4%-kal nőttek, ami megfelel a korábbi előrejelzéseknek. Ebben már megmutatkozik az erős nyári forgalomra való felkészülést célzó stabilitási beruházások eredménye, de főleg a tulajdonlás költségeinek és a személyzet bérköltségeinek hatása is.

Az easyJet 2019. március 31-ig tartó hat hónapra eső üzemanyagköltsége a várakozások szerint kb. 37 millió GBP-vel nőtt, míg a headline árfolyamköltségek negatív hatása 8 millió GBP körül lesz.

Brexit hatás

Az easyJet jól halad az (egyesült királyságbelieken kívüli) európai tulajdonosok arányával kapcsolatos követelmények teljesítése felé; mára ez az arány elérte a 49,92%-ot – derül ki a légitársaság közleményéből.

Az Európai Parlament elfogadta a légi összeköttetés szabályairól szóló rendelet módosításait. Mivel az Egyesült Királyság vállalta annak viszonzását, és az easyJet gondosan megtervezett és végrehajtott üzemi kezdeményezéseket léptetett életbe, bármi történik, az easyJet járatai változatlan rendben közlekednek majd.

Kilátások

Míg az easyJet első félévi eredményei megfelelnek a várakozásoknak, a makrogazdasági bizonytalanság és a Brexitet övező számtalan kérdés az utasok részéről megnyilvánuló kereslet csökkenését idézte elő, így már az Egyesült Királyságban és Európában is érzékelhető a jegyeladásból származó bevétel csökkenése. E bizonytalanságokra való tekintettel a második félévi előrejelzéseink óvatosabbak az első félévieknél.

Mindezek ellenére arra számítunk, hogy a második félévben az egy ülőhelyre jutó árbevétel változatlan árfolyamon számolva enyhe mértékben emelkedni fog, aminek hátterében a harmadik negyedévi kereslet csökkenése és a negyedik negyedévi árbevételnek az előző évihez képest mért enyhe növekedése áll – ez utóbbit a hozamjavító kezdeményezéseket tartalmazó programunkra és arra alapozzuk, hogy addigra vélhetően a Brexittel kapcsolatban is tisztábban látunk majd.

Az egész évre vetített, üzemanyagköltségeket nem tartalmazó headline költség-előrejelzés változatlan maradt: ha nem kerül sor váratlan mértékű járatkimaradásokra, akkor kb. változatlan összegre számítunk.

Az üzemanyag- és devizaköltségekkel kapcsolatos előrejelzésünket a végleges félévi eredmények bejelentésével együtt fogjuk frissíteni.

Az easyJet a 2019. március 31-ig tartó hat hónapra vonatkozó teljesítményével és az első félévi eredményekre alapozott előrejelzéseivel kapcsolatban 2019. május 17-én fog további adatokat közzétenni.

  • Megosztom