- Hirdetés -

Erre készül a Siemens

|

- Hirdetés -

A Vision 2020+ vállalati stratégia fő célja, hogy a Siemens üzletágai nagyobb vállalati szabadságot kapjanak a Siemens márkanév alatt azzal, hogy jobban összpontosíthatnak saját piacaikra. A tervek egyúttal megerősítik a vállalat növekedési portfólióját az olyan területeken végrehajtott befektetésekkel, mint például az IoT (Internet of Things) integrációs szolgáltatások, az elosztott energiagazdálkodás és az elektromobilitás infrastrukturális megoldásai. A vállalat szakemberei arra számítanak, hogy a cég ipari üzletágának éves bevételnövekedési üteme és árrése egyaránt két százalékponttal növekedik középtávon. Az egy részvényre eső alapbevétel várhatóan gyorsabban növekedik, mint a középtávú jövedelem.

„A Vision 2020 stratégiai program, amelyet 2014-ben indítottunk, nagyrészt megvalósult, gyorsabban és sikeresebben, mint terveztük. Nagyon keményen dolgoztunk az elmúlt négy év során. Napjainkban csaknem minden üzletágunk jelentősen nyereségesebb, az ügyfél-elégedettség rekord magas szinten áll, és a Digital Factory tevékenységünk piacvezető az ipari digitalizáció területén”, mondta Joe Kaeser, a Siemens AG elnök-vezérigazgatója.

„A Felügyelő Bizottság támogatja a jövőbeni stratégiai fejlesztést, és meggyőződése, hogy a Vision 2020+ egy kiemelkedő terv az átalakulás felgyorsítására és a Siemens megerősítésére a következő évtized során”, mondta Jim Hagemann Snabe, a Siemens felügyelő bizottságának elnöke.

Kaeser szerint a vállalatok gyakran elmulasztják a szükséges változtatásokat végrehajtani egészen addig, amíg nyilvánvaló nehézségekbe nem ütköznek. „Most felelőtlenség lenne, ha csak ülnénk a babérjainkon”, mondta. „A globális változások gyorsasága és ereje növekszik, és kötelességünk ezekre felkészülni. Meggyőződésünk, hogy ez a megfelelő idő a jövőnk fenntartható alakítására.” A Siemens AG elnök-vezérigazgatója számára a gyakran negyedik ipari forradalomnak nevezett digitalizáció a legnagyobb átalakulás az ipar történelmében.

„Nem a legnagyobb, hanem a legjobban alkalmazkodóképes vállalatok élik túl ezt a helyzetet. Ezért még jobban elmélyítjük tulajdonosi kultúránkat, és üzletágainknak jelentősen nagyobb vállalati felelősséget biztosítunk, mint korábban. Ez magába foglalja az üzletággal kapcsolatos funkciók közvetlen átruházását is”, jelentette ki Kaeser. Ezen túlmenően, a vállalat piacain jelentős paradigma-váltások játszódnak le az olyan megatrendek nyomán, mint például az elektromobilitás, és az elosztott energiarendszerek. Siemens szándékában áll az ilyen változások kihasználása és aktív alakítása.

Kaeser meggyőződése, hogy a Vision 2020+ egyesíti minden érintett érdekeit. „Még gyorsabbak és még felkészültebbek leszünk, hogy ügyfeleinknek támogatást és szaktanácsokat nyújtsunk céljaik elérése érdekében – és nem csak a digitalizáció területén. Alkalmazottaink számára a jövő generáció Siemense nagyobb személyes és kreatív szabadságot jelent, több lehetőséget a felelősségvállalásra. Befektetőink is előnyhöz jutnak, mivel vállalatainknak minden eszközt a kezükbe adunk, ami ahhoz szükséges, hogy a legjobbak legyenek saját piaci környezetükben. És egy még erősebb Siemens olyan pozícióba kerüljön, hogy továbbra is megfeleljen társadalmi felelősségvállalásának”, tette hozzá.

Új struktúra – nagyobb vállalkozói szabadság, kevésbé centralizált irányítás

Az új vállalati struktúra célkitűzése, hogy a Siemens egyes vállalatainak nagyobb vállalkozói szabadságot biztosítson. Ennek eredményeként megszűnik a szervezetben a jelenlegi Divízió szint, a regionális szervezetet átszervezik, hogy tovább növekedjen ügyfélközpontúsága és áramvonalasítják a vállalat felső vezetését. „Stratégiánk továbbfejlesztésével felépítjük az újgenerációs Siemenst. Kevesebb menedzsment a központból, és nagyobb szabadság vállalataink számára, ez tesz minket erősebbé és rugalmasabbá”, mondta Kaeser.

A Csoport szint alatt három Operatív Vállalat és három Stratégiai Vállalat helyezkedik el. Az átalakulás lehetővé teszi Siemens számára, hogy jobban összpontosíthasson ügyfeleire, tevékenységeit pedig hozzáigazítsa az iparági követelményekhez. „Elmúltak már azok a napok, amikor központosítva hatékonyan lehetett irányítani a projektüzleteket, a termékeket, szoftvert és szolgáltatásokat előállító, illetve nyújtó vállalatokat, különböző, szerteágazó követelményeikkel”, mondta a Siemens elnök-vezérigazgatója.

Az új struktúra 2018. október 1-jén, az új pénzügyi év kezdetén lép hatályba. A megvalósítás lépésről lépésre halad és 2019. március 31-ével fejeződik be. A vállalat Building Technologies divíziója (BT), Energy Management divíziója (EM), Power and Gas divíziója (PG), a Digital Factory divíziója (DF), valamint a Process Industries and Drives divíziója (PD), kombinációjából jön létre a három új Operatív Vállalat. A vállalat Üzleti Egységeit is újjászervezzük, fókuszáltabb módon, beleintegrálva azokat a három új operatív vállalatba.

Operatív vállalatok

Gas and Power (GP)

· Központ: Houston, Texas

· vezérigazgató: Lisa Davis

· ügyvezető igazgató: Tim Holt

· gazdasági igazgató: Michael Becker

· Világszinten 71 ezer munkavállalójával a GP üzletágai mintegy 21 milliárd euró jövedelmet termeltek, és a profit margin kb. 9 százalék volt a 2017. pénzügyi évben.

Smart Infrastructure (SI)

· Központ: Zug, Svájc

· vezérigazgató: Cedrik Neike

· ügyvezető igazgató: Matthias Rebellius

· gazdasági igazgató: Axel Meier

· Világszinten 71 ezer munkavállalójával a SI üzletágai mintegy 13 milliárd euró jövedelmet termeltek, és a profit margin kb. 11 százalék volt a 2017. pénzügyi évben

Digital Industries (DI)

· Központ: Nürnberg, Németország

· vezérigazgató: Klaus Helmrich

· ügyvezető igazgató: Jan Mrosik

· gazdasági igazgató: Maria Ferraro

· Világszinten 78 ezer munkavállalójával a GP üzletágai mintegy 14 milliárd euró jövedelmet termeltek, és a profit margin kb. 16 százalék volt a 2017. pénzügyi évben

Az újonnan létrejövő operatív vállalatok vezérigazgatói továbbra is a Siemens AG igazgatóságának tagjai maradnak.

A Stratégiai Vállalatok között szerepel a Siemens Healthineers és a Siemens Gamesa Renewable Energy, a két teljes mértékben konszolidált társaság, amelyben a Siemens többségi üzletrésszel rendelkezik. Amíg be nem fejeződik tervezett összeolvadása az Alstommal, a Siemens Mobility üzletága is ide tartozik.

A jelenlegi Financial Services részleg közös szervezetbe kerül a Global Business Services és a Real Estate Services társaságokkal, amik így Szolgáltató Vállalatok néven működnek tovább. A Siemens szolgáltatási portfóliójának optimalizálása várhatóan jelentősen javítja a hatékonyságot.

A Siemens Corporate Technology részlege és mások mellett, a vállalat kis- és közepes méretű vállalkozásai (KKV-k) központi irányítás alá kerülnek a Corporate Development égisze alatt.

Egyrészt, a KKV-k olyan tulajdoni hányadokat képviselnek, amelyeket jelenleg a központi kezelésű portfólió tevékenységek foglalnak magukba (CMPA). Másrészt, tartalmaznak termelő üzletágakat is. A termelő üzletágak elsősorban a jelenlegi PD divízióból származnak. Azonban a KKV-k magukba foglalják majd a Siemens Postal Parcel & Airport Logistics vállalatot, amely jelenleg a CMPA része, továbbá az EM Divízió tengeri üzletágát. A KKV-k jelenleg mintegy 21 ezer főt foglalkoztatnak és körülbelül 5 milliárd euró a bevételük. A 2017. pénzügyi évben nettó veszteségük meghaladta a 300 millió eurót. 2023-ra a KKV-k várhatóan öt százalékos nyereséget érnek el. A KKV egység élén Jochen Eickholt áll.

A jövőben a Vállalati Központok feladataiból és alkalmazottjaiból egy rész átkerül más egységekhez. A központ a továbbiakban csak a belső alapfeladatokra összpontosít (pénzügy, irányítás és piacok, jogi és Complience kérdések, humán erőforrások és kommunikáció).

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Bajban a nyugdíjasok – hiába a jó számok, mégis öregszik a magyar

Habár európai összevetésben a magyar születési ráta különösen 2011-től 2022-ig felettébb kedvezően alakult, mégis fenyeget a társadalom elöregedésének veszélye. Ennek egyik oka a Bankmonitor szakértői szerint az, hogy a szülőképes korú nők száma (a...

A Telekom továbbra is a fenntarthatóságra fókuszál

Klímavédelmi, digitalizációs és sokszínűségi célok mentén meghatározott fenntarthatósági stratégiájának (2021-2030) harmadik évéről számolt be a Magyar Telekom Fenntarthatósági Jelentésében, amelyet az Éves Jelentéssel egy napon, április 16-án publikált. Bár a Magyar Telekom fenntarthatósági törekvéseinek...

Együttműködik az NVIDIA és a Schneider Electric

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként...

Jelentős változások a HVG-nél

Távozik a hvg.hu felelős szerkesztője, Nagy Iván Zsolt, illetve Windisch Judit és Rovó Attila rovatvezetők is elhagyják a portált, a szerkesztőségtől elköszönők között van Dezső András is. A HVG vezetősége a napokban döntött a...

Kiáll a nők mellett a Maltesers

Az ínycsiklandó csokoládégolyóiról híres Maltesers márka idén is megújítja elkötelezettségét a nők támogatására. Büszkén áll azon törekvések előterében, melyek célja a nők társadalmi helyzetének javítása és erősítése. Évek óta kiáll a nők hangjának nemzetközi...

Újra a hazai utakat járják a Google autói

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen. A Google Utcaképnek köszönhetően...

Cannes – animációs filmstúdió kap tiszteletbeli Arany Pálma-díjat

Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap az Oscar-díjas japán animációs filmrendező, forgatókönyvíró Hajao Mijazaki által alapított Ghibli amimációs filmstúdió a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon májusban. A japán rendező az 1979-ben bemutatott Cagliostro vára című egészestés animációs filmmel...

Digitalizáció: nincs érdemi változás a kkv-szektorban

A Digiméter idén már negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások (kkv-k) digitalizációjának szintjét. A főindex értéke százas skálán mérve 40 lett – ugyanez az érték 2020-ban és 2021-ben is 40 volt,...

5G-s újdonságok Barcelonából és videós trendek a BrandManiában

Elrajtol ma az RTL-en a BrandMania 24. évada, a 314. adásban az 5G-s fejlesztések kerülnek terítékre. A stáb Barcelonában, az MWC-n járt utána, hogy hol tartunk most és mit hoz a jövő a mobilhálózatok...

Közel félmilliárd forintnyi támogatást osztanak ki

A testület döntései nyomán az MTVA az idei év első negyedévében 4, a Médiatanács által meghirdetett pályázati eljárásban 82 támogatási szerződést kötött, melyeknek köszönhetően összesen 473 694 208 forintot oszt szét a nyertes pályázók...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Az Unileverrel bővített a Waberer’s

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége...

Bajban a nyugdíjasok – hiába a jó számok, mégis öregszik a magyar

Habár európai összevetésben a magyar születési ráta különösen 2011-től 2022-ig felettébb kedvezően alakult, mégis fenyeget a társadalom elöregedésének veszélye. Ennek egyik oka a Bankmonitor szakértői szerint az, hogy a szülőképes korú nők száma (a...

A Telekom továbbra is a fenntarthatóságra fókuszál

Klímavédelmi, digitalizációs és sokszínűségi célok mentén meghatározott fenntarthatósági stratégiájának (2021-2030) harmadik évéről számolt be a Magyar Telekom Fenntarthatósági Jelentésében, amelyet az Éves Jelentéssel egy napon, április 16-án publikált. Bár a Magyar Telekom fenntarthatósági törekvéseinek...

Együttműködik az NVIDIA és a Schneider Electric

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként...

Jelentős változások a HVG-nél

Távozik a hvg.hu felelős szerkesztője, Nagy Iván Zsolt, illetve Windisch Judit és Rovó Attila rovatvezetők is elhagyják a portált, a szerkesztőségtől elköszönők között van Dezső András is. A HVG vezetősége a napokban döntött a...

Don't Miss

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...

Elképesztő energiákat kell mozgósítanom – interjú Hámori Barbarával

Hiszek abban, hogy férfiak és nők együtt és közösen tudják a legtöbbet kihozni egy adott projektből, ahogy nekünk is szükségünk van az ő férfi energiáikra, másképp gondolkodásukra, úgy nélkülünk nők nélkül egyenesen megállna az...

Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban

Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte...